Óriási öröm érte kis családunkat, amikor 2015. január 29-én reggel 7:39-kor megszületett kislányunk, Lilla. Hivatalos méretei 50 cm és 3.575 gramm, és beelőzött minket azzal, hogy ő már ausztrál-magyar állampolgár (igaz a magyar papírokat még el kell intézni).
Mindannyian jól vagyunk; mivel a szülés nem volt minden komplikációtól mentes, ezért csak másnap jöhettünk haza, de minden rendben, a kiscsaj hízik, én pedig szerencsémre pár óra alvás után már régi önmagam voltam. Lilla egy tündér, már ott volt velünk a ház átadásakor, voltunk barkácsboltban, parkettaboltban, a jacuzzit is együtt vettük, és mivel Attila egy hét után visszament dolgozni, mi már többször vonatoztunk is, ha kellett menni valahova.
A következő időszak nagyon húzós lesz, mivel költözünk, de ígérem, hogy később fogok írni arról, hogy hogyan zajlik a terhesgondozás, szülés és babagondozás Ausztráliában; előre csak annyit, hogy nagyon más, mint otthon, és számomra nagyon pozitív élmény volt, és rengeteg segítséget kaptam.
Végül még egy dolog: tavaly nagyon keveset írtam a blogra, így jól el vagyok maradva. A babavárás teljesen zökkenőmentes volt, viszont mire estére hazaértem munkából, mindig olyan fáradt voltam, hogy elaludtam a kanapén blogírás helyett. Aki várt már babát, az tudja miről beszélek; Attila még mindig azt hiszi, hogy csak lusta voltam.
Végezetül pár kép Lilláról. A profi képekért köszönet Eszternek és Márknak; az első és az utolsó az én művem.
Nagyon aranyos a kis unokánk! Várjuk a további írásokat, amire szerintem mostanában a költözés és babázás közben nem nagyon lesz időd, de kivárjuk!
VálaszTörlésGyönyörű kislány, szívből gratulálok!:)
VálaszTörlésJó babázást és költözést! Háát unatkozni tuti nem fogtok...;)
Sok örömöt és kitartást:)
Lia
Szia Lia, nagyon szépen köszönjük! :)
TörlésKedves Bernadett és Attila!
VálaszTörlésNagyon sok örömöt és boldogságot kívánok mindhármótoknak abban a messzi, csodás világban!
Üdvözlettel:
Barbara
Nagyon szépen köszönjük! :)
TörlésHajrá-hajrá!
VálaszTörlésmajd én is igyekszem gyakrabban olvasni :-)
Zsolti
El is várjuk Zsolti! :)
TörlésGratulálunk az aranyos kisbabahoz!
VálaszTörlésKöszönjük szépen!
TörlésGratulalok a babahoz es a szep uj hazhoz is! :)
VálaszTörlésNagyon szépen köszönjük!
Törlés:D
VálaszTörlésIsmeretlenül is szívből gratulálok és kívánok minden elképzelhető jót a kis családotoknak!
Jó pár hete nem jártam erre, reméltem, hogy lesz valami beköltözés féle, vagy ilyesmi ... De a kis Lilla mindent überel!
:D
VálaszTörlésIsmeretlenül is szívből gratulálok és kívánok minden elképzelhető jót a kis családotoknak!
Jó pár hete nem jártam erre, reméltem, hogy lesz valami beköltözés féle, vagy ilyesmi ... De a kis Lilla mindent überel!
Nagyon szépen köszönjük, nagyon kedves vagy! :)
Törlés