Munkakeresés 2015-16 #2

Hú de régen volt már, hogy megírtam az első részt. Igen, sajnos idén sem voltunk nagyon aktívak a blogon, de így év végén tekintsünk vissza az elmúlt egy évre a munka területén.

Szóval az előző bejegyzésben addig jutottunk el, hogy 2015 októberében elkezdtem dolgozni egy országos, de családi tulajdonban lévő logisztikai cégnél, az SCT Logistics-nál. Hogy is fogalmazzak: már az első napomon utáltam. Nem kellett napokat eltöltenem a cégnél, hogy rájöjjek, a főnökömnek van hova fejlődnie számvitel és pénzügy terén, és a heti riportokban lejelentett számok nagy részének nincs köze a valósághoz. A Management Accountant (aki a heti riportot készíti) mindent ugyanúgy csinál, ahogy pár évvel korábban megtanították, ha bármi változik, ő nem képes lekövetni. Elődöm, a Financial Accountant, akit kirúgtak majd a főnököm visszahozta engem betanítani, na hát ő egy külön történet. A fél év alatt, amíg a cégnél volt, nem sok mindent csinált, de mint a rákövetkező hetekben-hónapokban kiderült, azt is rosszul, de ami még ennél is rosszabb, hogy emberileg sem kedveltem, egy kellemetlen leheletű indiai volt, és mikor pár nap után észrevettem, hogy az egyik kezén hat ujj van, na úgy éreztem itt a vég. Az első pár hét szörnyű volt amíg itt volt ez az indiai, utáltam bemenni dolgozni; és ráadásul kb. semmire nem tudott megtanítani, mivel ő sem csinált előtte 6 hónapig az ég világon semmit, szóval teljesen felesleges volt fizetni neki; mondtam is a főnökömnek, de akkor még nem hallgatott rám.

Munkakeresés 2015 #1

Ma egy szolgálati közleménnyel kezdünk: az utóbbi időben pár ismerőstől hallottam, hogy milyen rossz, hogy nem tudják, melyikőnk ír egy adott bejegyzést és csak találgatni lehet. Volt már, hogy egy ismerősöm mondta, hogy milyen jókat nevetett az egyik bejegyzésemen; na mondom, ha jókat nevettél, akkor valószínűleg Attila írta. Volt már olyan is, hogy megszóltak, hogy káromkodok. Szóval szögezzük le: nem én vagyok a vicces, és nem én káromkodok. Tehát: ha az előző pár mondatból valakinek nem esett volna le, hogy kinek a munkakereséséről lesz ma szó, annak bizony le kell görgetnie a bejegyzés aljára, és ott apró szürke betűkkel fel van tüntetve, hogy „Bejegyezte: Attila / Bernadett”; sajnos a Blogger nem engedi ezt az infot a cím környékén megosztani, ezért a nevükben is elnézést kérünk.

Szóval: vissza a mai témánkhoz, ami az én munkakeresésemről fog szólni. Először is kicsit evezzünk vissza a történelemben: 2012 októberében mondtam fel a KPMG-nél és mentem át a Rio Tintohoz. Akkor még 2013 európai nyaráig terveztünk Ausztráliában maradni, aztán Norvégia vagy Svájc lett volna a cél, így a Riotól kapott 10 hónapos szerződés pont tökéletesen beleillett a terveinkbe. Persze aztán változtak a terveink, és a Rio is meghosszabbította a szerződésemet párszor, amíg nem jelentettem be Lilla érkezését. Ekkor még meghosszabbították a szerződésemet január elejéig, hogy az év végi zárást még meg tudjam csinálni, aztán búcsút intettünk egymásnak. Ezt persze akkor úgy éltem meg, hogy milyen szívás, hogy nem lesz hova visszamennem dolgozni, de végülis egész jól jöttem ki a dologból...

Munkanélküliség

Megint elment több mint egy hónap, bocsi. Van, hogy nincs miről írni, vagy csak olyanról lehetne amiről annyira nem akarunk. Mint például a mai témánk, amit egyszer úgy akartam megénekelni, hogy happy end a vége. Nem lett az, idén már nem is lesz, úgyhogy minek várjunk vele. Eddig sem volt éppen titok, akivel találkoztam nyáron az tudta. Következzen tehát a második munkanélküliségem véget nem érő története.

Látogatás a vasércbányában

Ha valaki esetleg lemaradt volna, 2012 októberétől egy nagy nemzetközi bányaipari cégnél, a Rio Tintonál dolgozok, azon belül is a vasérc termékcsoportnál. Én irodai munkát végzek Perthben, viszont a termelés nem itt, hanem Észak-Nyugat Ausztráliában, a Pilbara nevű térségben folyik.

Felmondtam a KPMG-nél

Több, mint hat év után múlt hónapban elérkezett az utolsó munkanapom a KPMG-nél. Nem volt könnyű döntés ennyi idő után váltani, de lássuk, miért döntöttem mégis így.

Önkéntes nap a KPMG-vel

Ausztráliában nagy hangsúlyt kap az adakozás mindenféle alapítványoknak. Ennek persze sokféle formája van. Sok alapítvány kinevez minden évben egy napot, amikor önkénteseket toboroz, és ezek az önkéntesek az utcákon gyűjtik az adományokat a járókelőktől; mikor két éve ideköltöztünk, szinte alig tudtam úgy kimenni pénteken az utcára, hogy valamelyik alapítványnak ne kéregettek volna pénzt; mostanság mintha már jóval kevesebb ilyen nap lenne. Ez azért magyarként elég furcsa volt.

Leltár az aranybányában

Azon cégek esetében, melyeknek van készlete, ez általában jelentős, ezért a könyvvizsgálónak meg kell bizonyosodni, hogy tényleg létezik az a készlet amit kimutatnak a könyvekben, és hogy pontosan tartják-e nyilván. Ezért aztán hozzátartozik a munkánkhoz, hogy elmegyünk az év végi leltárakra és leellenőrizzük amit az ügyfél számolt. Ezt persze általában a „fiatalok” csinálják (én sem voltam már leltárazni úgy 3 és fél éve), mivel nem a legnehezebb feladat, és hát valljuk be, néha szívás (pl. december 24-én; szilveszter délután; éjjel; amikor a kiskereskedelmi diszkont-lánc ajtaját majdnem rátöri az emberre a dühödt nép mivel elhúzódik a leltár; -20 fokban kb. 10 méter magasan az almasűrítmény tartály tetején, süvítő szélben; és még sorolhatnám…).

KPMG hírek

Nagy hír van munkatéren, immár másodszor léptettek elő, mióta itt vagyok. Viszont mivel nagyon rég nem írtam a KPMG-ről (még az első előléptetésemről sem), így kezdjük kicsit korábbról…

Kuala Lumpur #2

És akkor jöjjön a meló része, mégiscsak ez az oka, hogy ide eljutottunk. A cégnek van egy irodája a központban, illetve van a gyár, ami viszont jó messze, Port Klangban van. Ide mentünk kedden-szerdán, jó 75km a szállodától, majdnem 1 óra taxival, visszafelé még több, nem volt kellemes. Ez a hely egy kikötő melletti ipari park, amit a kormány fejlesztett fel, hogy majd sok befektető biztos odamegy. Nem jöttek, pár közepes cég mellett mi vagyunk a legnagyobb cég itt. Szóval annyira nem volt jó biznisz az államnak, a kilométer hosszan felhúzott gyárcsarnokok, ahová elméletileg csak be kéne költözni a cégeknek, azok üresen állnak. Ebből jó kis korrupcióval megspékelt botrány is lett, az akkori ipari miniszter éppen az ítéletre vár.

Első munkanapok

Szóval ott fejeztem be, hogy kaptam egy állást, vettem hozzá egy autót, mehetünk dolgozni, de jó lesz! Frászt. Gyötrelem. Tudom, az első napok mindig nehezek, merthogy hozzá kell szokni, hogy újra dolgozom, stb. Nem ezzel van a baj, inkább a céggel, egy rohadt nagy káosz az egész. Ugye mondtam, hogy ezek globálisan mindenféle bányászati és energetikai projektekkel foglalkoznak, azaz megépítik másoknak a cuccot, majd jó sokáig még szervizelik a berendezéseket. Elég komoly tudás van a cégben, abszolút a csúcstechnikát képviselik, a legnagyobb olajcégeknek dolgoznak. Nem tudok mi látszik a következő képből, de ez például egy tengeri olajkitermelő projekt makettje, ahol mi a víz alatti platformot és a felszínnel való összeköttetést építjük meg. Merthogy ahol én dolgozok, annak Aker Subsea a neve, tehát vízalatti dolgokkal foglalkozik ez az üzletág.

Új-Kaledónia

Már lassan 2 hete vagyok Új-Kaledóniában, úgyhogy gondoltam itt az ideje összefoglalót írni. Összességében nincs rossz dolgom, de nagyon ideges lennék, ha saját pénzen jöttem volna ide.

Álláskeresés

Hűséges olvasóink (ha vannak ilyenek) talán észrevehették, hogy eddig nem írtam arról, hogyan próbálok munkát szerezni. Maradjunk annyiban, hogy nem volt hozzá kedvem (mármint leírni), éppen elég volt átélni, de akkor most mégis megpróbálom kitölteni ezt az űrt. Hosszú lesz, mindenki vételezzen előtte 3 napi hideg élelmet vagy ugyanennyi időre elég hideg sört (olyan 5 rekesz címke nélküli megteszi).

Első "vidéki" ügyfél

A könyvvizsgálói munkához hozzátartozik, hogy nem minden ügyfél Budapesten / Perthben van, így aztán a könyvvizsgálónak néha vidékre is kell mennie. Eddig munkából kifolyólag Mátészalkán voltam a legmesszebb; Magyarországon ennél messzebb már tényleg nehéz eljutni. Hát itt kicsit mások a viszonyok. Otthon az első év alatt sokat jártam leltározni, ami úgy működik, hogy kapunk egy bérelt autót, és elmegyünk vidékre. Itt sokszor repülővel kell menni leltározni.

KPMG

Immár 5 hete dolgozok az ausztrál KPMG-nél, így itt az ideje, hogy összefoglaljam az eddigi tapasztalataimat. Összességében annyit, hogy sokminden ugyanaz, mint otthon, tehát azért látszik, hogy a cég ugyanaz. Vannak azonban különbségek, ezek néhol jók, néhol kevésbé… Előre is elnézést kérek, ha esetleg túl sok olyan kifejezést használok, amit a nem KPMG-sek nem értenek, majd próbálok azért magyarázni.

Képek: Perth

Az út


Ennyi csomaggal indultunk el a világ másik felére: fejenként 23kg, plusz két kisbőrönd a nehéz cuccokkal fel a fedélzetre, két laptoptáska, és még pár ruha az útra. A becsekkoló hölgy nagyon rendes volt: mondta, hogy kíváncsiságból hadd mérje le a kézipoggyászunkat. Hát egy picit túlléptük a limitet :) de szerencsére nem volt belőle gond.