2018. december 21., péntek

A kőbányában

Nem sokszor írok a munkámról, mert annyira nincs mit, általában ülök a monitorok előtt és gányolok valamit. Akkor van némi izgalom, ha el kell utazni valahova, akárcsak egy másik irodába vagy gyárba városon belül, vagy akár az ország másik végébe, de vittek már Indiába is. Azért ez az én pozíciómban nem túl gyakori, jó ha évi egyszer. Pedig mindig is szerettem volna például valami másik iroda helyett egy rendes bányába eljutni, ha már ebben az iparban nyomjuk, de mostanáig nem jött össze. Csak ha valaki nem emlékezne, egy Metso nevű finn multinacionális cégnél vagyok, bányászati gépek tervezésével és gyártásával, ezekhez kapcsolódó alkatrészekkel és szolgáltatásokkal foglalkozunk. A legnagyobb bányaipari cégeknek szállítunk, lehet mondani, hogy sok területen piacvezetők vagyunk.

Szóval az történt, hogy a főnökömmel együtt elküldtek Brisbane-be néhány napra, találkozni pár Finnországból odalátogató fejessel, disztribútorokkal, meg helyi kollégákkal, akikkel amúgy csak telefonon beszéltem addig. Sok mindent nem kellett csinálni, a cél inkább az volt, hogy minél jobban megértsük az egyik legfontosabb üzletágunkat, amelynek Ausztrálián belül ott van a központja. A fő irodánk amúgy itt van Perthben, van még 3-4 kisebb mint a Brisbane-i, de például a vezérigazgatónk Sydneyből osztja az észt, voltam már ott is tavaly. Nem mintha bármelyik városból sokat látna az ember egy ilyen úton, általában csak a hotel és az iroda között ingázunk, meg esténként elmegyünk kocsmázni vagy étterembe. Úgyhogy a városból annyi jött le, hogy népesebb mint Perth, komolyabb központja is van, de nagyon azért nem fogott meg.

Tehát ezt a Brisbane központú üzletágat mi Aggregates-nek hívjuk, tulajdonképpen építési anyagok (homok, kavics, útépítéshez használt kövek, stb) kitermeléséről van szó. Ez hívhatjuk az igazi érc bányászat (amit mi Mining-nak hívunk) kistestvérének, mert bár a gépek meg a technika nagyrészt ugyanazok, azért ez helyi szinten egy pár nagyságrenddel kisebb mutatvány, nem annyira tőkeigényes, úgyhogy sok kis szereplő alkotja a piacot, míg a bányászatban nagy a koncentráció. A legnagyobb kőfejtők itt tudnak mondjuk 2 millió tonnát egy évben, a legnagyobb bányák meg több tízmilliót úgy, hogy az érceket még nehezebb is kitermelni, egy vasérc jobban gyilkolja a technikát mint a sóder. És akkor remélem nem mondtam nagy hülyeséget, azért még így két és fél év után se mondhatnám, hogy nagyon vágom a biznisz technikai részét.

Az egész úton az volt a legjobb, hogy elvittek minket egy ilyen kőbányába körülnézni. Pontosabban egy épülő kőbányába, ahová mi szállítjuk a gépeket, ez évek óta a legnagyobb projektünk ebben az üzletágban. Nem lett volna rossz látni működés közben is, de az még odébb van, jó pár hónap amíg beüzemelik a rendszert, pedig már minden ott van. A környék egyébként még közel van a városhoz, szép dombos-erdős-legelős, egyelőre gyéren lakott, de mostanában a gazdagok kezdik felkapni. Legtöbbje nem is tudja, hogy mi épül egy dombbal arrébb, és mennyi teherautó fog majd elrobogni a villájuk előtt majd ha beindul.

Egy ilyen látogatásnak persze megvan a maga logisztikája, nem lehet csak úgy odamenni meg nézelődni. Alá kell írni mindenfélét, elmondják, hogy biztonsági szempontból mit lehet és mit nem, merre kell menekülni, hol kell gyülekezni, egyáltalán hol lehet sétálni, meg persze hogy mit kell viselni. Ezért mikor megérkeztem a hotelbe éjfélkor, ezek már ott vártak rám a szobában:


Egy névre szóló munkaruha felső vagy minek hívjam, meg egy 160 dolláros bakancs, ami megvéd ha ráesik a lábamra az ólajtó. Mindkettőt megtarthatom, bár megvan az esélye, hogy többet sosem viselem egyiket sem, ha így nézzük nettó pénzkidobás, de hát nem az én pénzem. Ehhez még jött a helyen a védőszemüveg meg a sisak, tehát valahogy így néztem ki, a főnököm meg rohadjon meg, hogy a bakancs már nem fért rá a képre:



És sajnos ami a jóképű fiatalember mögött látszik, na annyi az össz amit látni fogtok a bányából, mert később már nem lehetett fényképezni, bocsi. Helyette lejjebb lesznek videók, csak nem innen. Bár nem működtek, azért még érdekes volt persze látni a gépeket, amikről nap mint nap beszélünk az irodában, de eddig maximum a javítóműhelyben, szétszedve láttam ezeket.

Az egész rendszert egyébként leginkább egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani, addig megy fel-le a cucc két aprítás között amíg a végén kavics nem lesz. Itt egy kicsit hosszabb videó egy hasonló kőfejtőből, működés közben:



Nagyon leegyszerűsítve a folyamatot, az elején beleöntik a sziklát a jaw crusher-be, aminek magyar neve állítólag "pofás törő", gondolom azért mert az "állkapocs zúzó" senkinek nem jutott eszébe. Szívesen. Egy ilyesmit kéne elképzelni, szinte összerágja a sziklákat:



Ezután az anyag átmegy a szitán (nálunk "screen"), ami a nézésével meg a rázásával szétválasztja port meg a már elég apró köveket a nagyobbaktól, az előbbi balra el egy kupacba, a többit meg viszi a futószalag a második fázisba. Valahogy így:



Ott belesik egy úgynevezett kúpos törőbe (cone crusher) ami még kisebbre töri, akár 300-500 tonnányit óránként, aztán megint szita, futószalag, és jöhet a harmadik fázis ha kell, mondjuk egy vagy több kisebb kúpos törővel. Többféle típus van, de a lényeg nagyjából az, hogy középen a mozgó kúp a törő széléhez paszírozza a fentről beleeső kőzetet és így töri össze.




Ezek talán a leggyakoribb gépek ebben az üzletágban, ércbányászathoz vannak másféle, még nagyobb törők is, amik sok millió dollárba is kerülhetnek. Ezek a kisebbek viszont előfordulnak mobil kivitelben is, mondjuk lánctalpakra pakolva, így rövid idő alatt arrébb lehet költöztetni a bányát ha szükséges.

Ez ahol voltam állítólag az egyik legmodernebb kőfejtő lesz a világon, szinte teljesen automata, ha jól emlékszem kb fél tucat emberrel elkaristol a rendszer egy átlagos napon, legfeljebb karbantartáskor kell több melós. Minden folyamatot tudnak irányítani a vezérlőből, egy konténer méretű kapcsoló központon keresztül, egy gombnyomással leállítható az egész, ha mondjuk valaki beleesett a törőbe.

Hát ennyi lett volna, remélem eljutok majd egyszer egy ércbányába is, mármint nem csak messziről a turistabuszról nézve, olyan már volt. Remélem nem volt túl unalmas, illetve nem mondtam túl nagy hülyeséget. Kellemes ünnepeket!


2018. október 26., péntek

Elmúltnyolcév

Pontosan nyolc éve, 2010.07.26-án a hajnali órákban két fiatal landolt Perthben laza 24 órás Budapes-Frankfurt-Szingapúr-Perth hakni után, két maximum súlyú bőrönddel, hulla fáradtan, de nagyon izgatottan. (Hát ja, jó lett volna az évfordulóra időzíteni ezt a posztot, de csak 3 hónappal később tudtam egyáltalán elkezdeni). Röpke másfél óra múlva be is engedtek az országba és a Cég jóvoltából (köszi KPMG) várt ránk egy sofőr, aki elvitt  minket egy bérelt lakásba, hogy aludhassunk pár órát ha tudunk. Ez lett az első otthonunk itt, talán egy hétig. Azóta sok víz lefolyt a Swan folyón, gondoltam ideje összeszedni, hogy nagy vonalakban mi minden történt velünk, illetve mi változott a környezetünkben.


A bal oldali felhőkarcoló akkor még nem is létezett, ma meg abban dolgozik Berni. Előtte meg a mellette lévőben.

Kezdjük mindjárt a repülés fejlődésével, mert miért ne. Az akkori 24 órás két átszállásos mutatvány ma már 18-19 óra alatt teljesíthető és csak egyszer kell leszállni az araboknál (Katar vagy Dubaj amúgy), akik ezt lehetővé tették. Ezért örökké hálás leszek, de azt továbbra is tartom, hogy ha lenne igazság a földön akkor ezek maximum repülőszőnyeget vezetnének, vagy tevét a sivatagban, nem A380-ast, de mindegy. De még ennél is van jobb, idén indult a közvetlen Perth-London járat, 17 óra móka és kacagás az állott fingszagban, egyszer mindenképp kipróbáljuk. Ezekhez az akkor még elég falusias Perth-i reptér is kellett hogy fejlődjön, kapott új terminálokat, meg a fejlett világban valszeg utolsóként pár év múlva már vonattal is meg lehet majd közelíteni.

Folytassuk akkor magával a várossal, ami szerintem rengeteget változott. A belvárosban lett egy-két új felhőkarcoló, egy új rakpart szerűség, új aréna, új stadion, föld alá vitték a hévet, stb. Kifelé haladva az autópályák szélesedtek, meg újak is épültek, összességében úgy érzem ma jobban lehet közlekedni mint akkor. Mondjuk az sem hátrány, hogy most két vállalható autónk van, nem egy roncs ami éppencsak kibírt két évet. Igaz nem is négyezerbe kerültek.

Hyundai Elantra 2000, Toyota Camry 2005, Kia Sorento 2016

Közben a népesség növekedésnek köszönhetően (1,7-ről 2 millió fölé) olyan kerületek nőttek ki a földből - sokszor 40+ kilométerre a központtól-, amik akkor még maximum bozótosok voltak, ma meg már nyugis kertváros, és még a vonat is elmegy odáig. Elővárosokkal együtt, ha mindent beleveszünk, akkor már egyébként akkorák vagyunk mint Pest megye, vagy 12 Budapest, hiába ugyanakkora a lakosság. Ez azért van mert mindenki házban lakik, lakások szinte csak a belvárosban vannak, úgyhogy kell a hely.

Az első egy hetet leszámítva összesen három helyen laktunk, két lakásban, 2015 óta pedig a saját házunkban, melynek építését lelkesen dokumentáltam itt a blogon is. Az első lakás nem volt nagy szám, egy év múlva léptünk is, megörököltük a kanadai barátaink lakását négy évre. Az összes cuccunk amit addig összeharácsoltunk befért két autóba. Volt az épületben konditerem és uszoda is, meg öt perc sétára lenne a mostani munkahelyemtől, de persze akkor még 20 km-re onnan dolgoztam. Most meg pont fordítva, a másik irányba megyek majdnem 20-at, ott dolgozom ahol laktam és majdnem ott lakok ahol előtte dolgoztam. Mikor költöztünk a házba, az összes cuccunk amit addig összeharácsoltunk befért egy kisteherautóban. Ha meg ma költöznénk talán 3 olyan elég is lenne, valahogy minden alkalommal exponenciálisan növekszik a cuccok mennyisége. Pedig nagyon nem vagyok híve a magyaros gyűjtögetésnek, ami már nem kell adjuk el vagy kuka, azért őrizgetni valamit a padláson, hogy majd 20 év múlva talán jó lesz valamire szerintem hülyeség. A házzal egyébként nagyon elégedettek vagyunk, pont jó méretű, szép környéken, jó közlekedéssel. Vannak kisebb gondok, de melyik házzal nem.



Ha már a melóról volt szó, én két cégnél dolgoztam, az olajiparban 4 és fél évet, most meg a bányaiparban már 2 és felet. Mindkettőnél jó (volt) dolgozni, bár azért csak a Borsodi volt az igazi. Köztük egy évet otthon töltöttem a Lillával, az mondjuk elég kilátástalan időszak volt, de most már kezd talpra állni a gazdaság, ami remélem ad majd egy kis lendületet a karrieremnek. Berninek már négy munkahelye volt, a KPMG után jött a világ két legnagyobb bányacége, köztük másfél év meg az ország egyik legnagyobb logisztikai cégénél, szóval jó néz ki az önéletrajza, szeretik is a fejvadászok. Mármint az önéletrajzát.

A gyerekek előtt évi kétszer-háromszor elmentünk valahova. Azóta nem nagyon, csak haza meg esetleg síelni a csigazabálókhoz, logisztikai rémálom akár csak a strandig elmenni velük, nem hogy messzire. Pedig még annyi szép hely van Ausztráliában, alig láttunk belőle valamit, az első két évben (meg azóta párszor) letudtuk délnyugat Ausztráliát, Sydney-t, Melbourne-t, Tasmániát, utána még elmentünk Queenslandbe a Nagy Korallzátonyhoz, de annak is már asszem öt éve. Egyszer istenbizony megcsináljuk, hogy iskolaszünetben bérlünk vagy veszünk egy lakókocsit és két hónapig csak utazunk. A szigeten kívül voltunk párszor Indonéziában (kétszer Balin, egyszer Lombokon és egyszer Gilin), Szingapúrban, Thaiföldön, Malájziában, Hong Kongban és persze Új Zélandon. Ez is mind a gyerekek előtt. Ázsiából nagyjából nekem elég is volt ennyi, rizsből is megárt a sok, bár Indonéziába biztos megyünk majd még, mert közel van és lehet jókat búvárkodni. Esetleg egyszer Vietnámot még megnézném, vagy síelni Japánban, de például Kína már nem érdekel. Ja munka ügyben külön-külön eljutottunk Indiába is, azt talán megírom egyszer, ha elmúlt már a kultúrsokk. Európa így már nem nagyon fért bele, hazafelé menet voltunk egyszer Rómában meg Cipruson, illetve Magyarországról indulva egy Rodosz meg egy Horvátország jött össze.

Valahol Új Zélandon

Zárásképpen meg politizáljunk kicsit. Hát bizonyos káeurópai országokkal ellentétben itt a miniszterelnökök nem húzzák sokáig, sőt az esetek többségében a saját pártjuk puccsolja meg őket. Nyolc év alatt voltak öten, és egyiknek sem sikerült kitöltenie a ciklusát. Ez egyébként nem jelent instabilitást, senki nem kérdőjelezi meg a rendszert, maximum röhögünk rajta egyet, hogy na ez is megbukott, de az egész cirkusznak az év világon semmi hatása nincs az életünkre. Teljesen mindegy ki van hatalmon, rövid távon minden marad nagyjából ugyanúgy, ha meg mégis akarnak csinálni valami reformfélét, akkor azt egy-két évre előre bejelentik. Itt nem lehet egy nap alatt erőből átnyomni mindent a parlamenten, nem kell attól félnem, hogy pillanatnyi érdekek miatt másnapra beszántják ezt vagy államosítják azt. Szóval nincs itt semmi látnivaló, és ez így van jól, az átlagpolgár nyugodtan leszarhatja a politikát.

Egyébként meg jönnek a migránsok százezerszámra (évi majdnem 250 ezren), főleg ázsiából, teljesen legálisan, vízummal. Hogy a rákba csinálják azt ne tőlem, én mindig csak azt hallom magyaroktól, hogyan szivatják őket a vízummal, mennyit kell rá várni, stb., ezek meg csak jönnek és hozzák a kutyát is. El is értük a 25 millió lakost, egy évtized alatt 5 millióval nőtt, így már egyre többen pedzegetik itt is, hogy talán nem kéne már mindenkit beengedni, vagy ha igen akkor csak vidékre mehessenek az elején, mert a nagyvárosok már kezdenek túl zsúfoltak lenni.

Gondolkodom, hogy mi változott még amiről érdemes írni, de nem jut eszembe semmi. Vagy várjunk csak...


2018. május 13., vasárnap

Sztereotípiák


Mielőtt idejöttünk megmondom őszintén elég keveset tudtam Ausztráliáról. Persze tisztában voltam a nagyobb városokkal, őshonos állatokkal, meg hogy létezik az Operaház, de ez nem sok ahhoz képest, amit otthon egy átlagos műveltséggel rendelkező ember tud bármelyik európai országról. Ha utazunk valahogy tudjuk, hogy bár más világ, de nagyjából mire számítsunk Bécsben, Prágában, Londonban vagy mondjuk Rómában. Gondolom nagyon kevesen érzik ezt Ausztráliával kapcsolatban. A fenti alapismereteken kívül nekünk sem volt más kapaszkodó, mint néhány szájhagyomány útján terjedő mendemonda erről a szigetről, amit jobb híján sokan készpénznek vesznek és lelkesen terjesztenek, ha hat sör után véletlenül szóba kerül Ausztrália. Ilyen mélyenszántó bevezető után azt hiszem kezdjük is el mielőtt még rosszabb lesz, mai posztunkban a leggyakoribb Ausztráliával kapcsolatos sztereotípiákatkat próbáljuk most már bennfenntesként megerősíteni vagy megcáfolni jól.

"Amire gondolnak az emberek ha elmondom nekik, hogy Ausztráliában élek / Amilyen a valóságban"


1.    1. Ausztráliában meleg van és sivatag az egész

Nem egészen. Ausztrália hatalmas, majdnem akkora mint Európa. Ha ott nem egy éghajlat van, akkor itt sem lehet. A leírás maximum az északi részekre illik, de ott is csak nyugaton és középen száraz-félsivatagos vagy bokros szavannás, észak-keleten (Queensland) inkább trópusi, mondjuk mint Florida. Dél-nyugat Ausztrália szerintem olyan Kalifornia lehet, meleg száraz nyár, esős nem túl hideg tél (ez mondjuk lehet nem igaz Kaliforniára de mindegy). Feltételezem hogy Sydney vagy Melbourne környéke is csak egy kicsit hidegebb, mondjuk mediterrán. Aztán ott van Tasmánia, ami szinte Írország, hideg és sok eső. Szóval elég változatos a klíma, és szerintem nálunk a legjobb, 3-4 hónap eső 10-15 fokkal, aztán kellemes nyári idő az év nagy részében. Árnyoldala a 13-as UV, lehet kenni ötvenes faktorral.

2.    2. Tele van veszélyes állatokkal

"Nem minden állat akar megölni Ausztráliában"

Hát van egy pár, néha még a kenguru is neked ront ha nem tetszik a pofád. De mostanában a legnagyobb hírverést a cápák kapják, elég gyakori, hogy nagy fehér vagy tigriscápák megkóstolnak szörfösöket, néhányan bele is halnak. Pár hete volt két támadás szinte ugyanazon a helyen, ami azért nagy pech, mert ezek miatt lefújták a közelben tartandó nemzetközi szörfversenyt, ez meg kicsit hazavágta a turizmust arrafelé. Pár hónapja több száz úszót kellett kimenteni az itteni Balaton átúszásról (Rottnest Swim, laza 20km az óceánban egy szigetre, 4 óra a rekord) a cápák miatt. Közben a hozzáértők szerint akár háromszor annyi felnőtt cápa is lehet a parti vizekben mint azt eddig gondolták, de a hatóságok nincsenek meggyőzve, úgyhogy továbbra sem terveznek mészárlást.
Aztán vannak a pókok, megnőnek szép nagyra és sok van belőlük, de nem értünk hozzá, hogy melyik mennyire veszélyes, úgyhogy diszkrimináció nélkül repül a papucs ha meglátunk egyet.
Kígyóból sem szenvedünk hiányt, nincs hét, hogy valaki ne tenné fel a fészbukra, hogy milyen kígyót talált a kertben. Vagy éppen a ruhaszárítóban, vagy a gyerek uzsonnás dobozában, bemásznak ezek bárhova. Pár napja valaki megpróbált elkergetni egyet, sajnos belehalt a mutatványba.  
Krokodilok
Errefelé nem, de északon van bőven. Queenslandben vannak helyek ahol kiírják, hogy szép nagy krokók vannak a vízben és ha lehet ne gyere öt méternél közelebb a vízhez. Aztán mindig van egy-két hülye aki már nem szomjasan elmegy úszni egyet, de ki már nem jön.

Krokodilveszély tábla

Box medúza
Szintén Queenslandi lakos, elég kellemetlen a csípése.
Varjak
Hogy mik? Nem mondom hogy életveszélyesek, de ha szezonja van akkor szeretik megtámadni a fájukhoz túl közel sétálókat, zuhanórepülésben, fejre célozva. Sokszor piknikező kisgyerekekre csapnak le. Néha ki lehetne lőni párat szerintem.

3.    3. Nincs ausztrál konyha, mindenki hambit eszik
Nettó hülyeség. Persze szeretik a grillt (itt „barbie”) meg a gyorskajákat is, de ennél sokkal többféle konyha elérhető. Indiai, thai, vietnámi, maláj, indonéz, japán, libanoni, török, olasz, spanyol, francia, stb ételek egyáltalán nem mennek kuriózum számba, nemcsak a bevándorlók, hanem a társadalom minden rétege szereti és napi rendszerességgel fogyasztja őket, így tulajdonképpen az ausztrál konyha részei lettek. Sokan kísérleteznek otthon is ázsiai ízekkel, minden alapanyag adott. Ahogy mondjuk magyar kajákhoz is. Szeretik az egészségesebb, friss összetevőket, sok halat és tengeri herkentyűt esznek, hozzá mindenféle salátát. De tény, hogy a steak sültkrumplival sosem fog kimenni a divatból.

4.    4. Sör csak Fosters van, ami szar
Nem, igen. Amennyire tudom a Fosters egy közepesen szar export sör, én még ausztrál kezében vagy csapon nem láttam, boltban is csak egyszer, tudtommal nem kóstoltam még. A sörök semmivel sem rosszabbak mint otthon, viszont jóval több féle van, mert a közelmúlt kézműves forradalma azért itt nagyobb rést ütött a pajzson mint otthon, amire viszont a nagyobb gyártók is reagáltak, sokféle fasza sört dobva piacra. Ha bemész egy kocsmába 8-10 féle sör biztos van csapon 10-11$ /pint (kb 6 deci) áron, meg még pár tucat üveges. Egyébként az importok vannak a ranglétra legalján, ezek a legolcsóbbak, egy Becks, Stella, Heineken nem nagyon rúg labdába. Pedig vannak szarabb lagerek, de mégis drágábbak. Egy „rekesz” (24db 0.33-as üveg) olyan 45 dollár (9000 forint) környékén kezdődik, a menőbb kézművesekért 80-at is elkérnek. Sokan szeretik a gyenge (mid-strenght, low carb) söröket is, itt az új stadionban is csak olyat lehet kapni, nehogymá randalírozzon a nép, hát nekem vannak elveim, én hozzá nem nyúlok. Amit mostanában szeretek azok a pale ale típusú sörök, ezek testesebbek, komlósabbak és komolyabb ízviláguk van.

"Senki nem iszik ilyet Ausztráliában"

5.    5. Az ausztrál borok sehol nincsenek, és ezek a barbárok még dugót se használnak
Nem, igen. Az egész országban nem kevés borvidék van elszórva, melyek nagy részén igencsak professzionális termelés folyik. Ma már egy minőségi ausztrál bor abszolút versenyképes bármely európaival. Az ízvilág kicsit más a talaj miatt, az alkohol tartalom magasabb (13-15%), de a főbb szőlőfajták ugyanazok. Fehérben leginkább a Chardonnay és a Sauvignon Blanc játszik, vörösben talán a Shiraz a menő, de népszerű a Cabernet Savignon, a Merlot, a Malbec, a Pinot Noir is. Vannak olcsóbbak is, de szerintem a minőség valahol 15-20 dollár környékén kezdődik. A dugó hiányán először én is le voltam döbbenve, hogy hát még a drágább borokon is csavarós kupak van, aztán egy borász felvilágosított, hogy próbáltak ők régen dugózni, de importálni kellett és a minőség elég változatos volt, úgyhogy hagyták a fenébe.

6.    6. Mindenki laza mint a rigalánc
Hát ezzel nehéz vitatkozni. A legtöbben próbálják minimalizálni a munkát és maximalizálni a szórakozást, nem kapáljuk a kertet ha ki is lehet menni a parkba vagy a partra. Vagy szörfözés, kirándulás, utazás, mindenféle sport. Meg az egész ahogy élnek, csak pozitívan, nem politizálnak vagy problémáznak apróságokon, mindenki haver (mate), mindent el lehet intézni, a szomszéd valszeg nem jelent fel ha tíz centivel átlóg a fád. Vadidegenek megkérdezik milyen volt a napod, mit csinálsz hétvégén. Azért vannak akik túltolják a lazaságot. Őket látod mezitláb közlekedni, a gyerek tiszta mocsok, a házuk dzsuvás, szakadt autó, napi 3 meki, stb.

7.    7. Itt mindenki gazdag
Nem. Magyar viszonylatban esetleg. Itt is annak megy jól akinek van munkája. Főleg ha a családban kettőnek van munkája. Onnantól aránylag kényelmesen lehet törleszteni a jelzálogot, fenntartani két autót, felnevelni két gyereket, néha elmenni étterembe vagy nyaralni. Ez szerintem még átlagfizetésből is megoldható, kicsit jobb fizuból már lehet egy medencéd, jobb autód, hajód, meg még félre is tehetsz. Namost ennek ellenére egy friss kutatás szerint a társadalom felének semmilyen megtakarítása nincs, pedig ennek a rétegnek a fele egyébként megtehetné, de inkább csak költekezik. Nap mint nap látjuk, hogy az ausztráloknak fogalma sincsen hogyan lehet jó értelemben spórolni. Sokan hétről hétre élnek, nem látnak a nyomortól, de a két benzinzabáló terepjáró ott van a garázsban, vesznek egy nap többször is 5 dolláros kávét, ami otthon tizedannyiból meg lenne, hitelt vesznek fel esküvőre vagy nyaralásra, stb. Közben meglepő módon a nyugdíjasok egy része elég gazdag, ők kedvező adózási konstrukcióknak köszönhetően összeharácsoltak pár házat, ahonnan szépen folyik befelé a bérleti díj.

8.    8. Az Operaház szép
Szerintem meg felejthető, ha közel mész láthatod, hogy a teteje konkrétan bontott fürdőszobacsempéből van.

"Ha ezt látom.../ arra gondolok hogy így néz ki

Asszem ennyi lenne, nem jut más eszembe. Kommentbe lehet írni ha kihagytam valamit.

2018. február 12., hétfő

Lara 1 éves lett

Mintha pár hónapja lett volna; de nem, ma 12 hónapja volt, hogy megszületett Lara. Nem volt ideje sokat pihenni, már másfél naposan vittem anyuka klubba, és azóta sincs megállás: jön Lillával és velem mindenhova. Egy részről nincs vele annyi időm foglalkozni, mint annak idején Lillával; például sokkal kevesebbet olvasok neki, és sokkal kevesebbet sétálunk. Viszont folyamatosan hallja, ahogy Lillához beszélek, és sokat van nagyobb gyerekek közt, így mégis nagyon gyorsan fejlődik. A szókincse jelenleg ezekből a szavakból áll:

2018. január 29., hétfő

Lilla 3 éves lett

Senki ne kérdezze meg, hogy hova repült az elmúlt 3 év, mert fogalmam sincs. Lilla mától 3 éves nagylány. Huncut, tele van energiával, de alapvetően nagyon jó kislány. Imád mászókázni, bárhova felmászik. Magyarul tökéletesen beszél és nagy a szókincse; egyre többet halljuk angolul is, pár napja épp a játszótéren küldött el két nagyobb fiút a mérleghintáról szép hosszú körmondattal, mondván hogy ő a húgával szeretne hintázni. 10-ig három nyelven számol; a magyar és az angol már tavaly ilyenkor is ment, és pár hónappal később németül is megtanítottam. Larát imádja, jobb nővért el sem lehetne képzelni. Az elmúlt évben itthon voltam a lányokkal, ezért csak heti kétszer járt bölcsibe (itt daycare), hamarosan sajnos azonban vége lesz a jó világnak, és megint 5 napot fog járni. Nagyon fog hiányozni a sok együtt töltött idő.

2017. november 10., péntek

Adóbevallás 2017

Akárhogyis nézem, nagyon úgy tűnik, hogy majdnem fél éve nem írtunk semmit. Ez nyilván elég gáz, de hát két kölök mellett a szabadidőnk este 9 után kezdődik, két órába meg nem fér bele sok minden. Na nem mintha amúgy nagyon lett volna miről írni, mindenki jól van, semmi különös nem történt, a hétköznapokkal meg nem untatnék senkit. Most is csak egy négy évvel ezelőtti bejegyzést porolunk le, ugyanis befutottak a szerkesztőségbe az idei adódollárjaim felhasználásának részletei és mint 2013-ban, gondoltam most is megosztom veletek. Csak mert nekem ez annyira tetszik, egyrészt szeretem tudni mire költik a pénzemet, másrészt értékelem, hogy állambácsi próbál velem valamilyen szinten kommunikálni, nem csak beszedik a pénzt azt szevasztok, ott a több száz oldalas költségvetés ha érdekel. Na itt van, rövid elemzés utána. (Kattintásra nagyobb lesz talán)

2017. május 29., hétfő

Napelemek

Hosszú kihagyás után itt vagyunk újra, ezúttal is a kölkökre kenem az egészet, mire mindkettő elalszik már a francnak sincs kedve blogot írni. Hogy tovább rontsam a helyzetet, előre szólok, hogy ez nem a megszokott lebilincselően érdekes és sziporkázóan szellemes poszt lesz, hanem mindenkire dögunalom vár, akit nem érdekel a napenergia termelés és a kapcsolódó általános harmadikos szinten mozgó matematikai fejtegetés. Aki mégis tovább olvassa annak meg kitartást.

Egyszer régen említettem, hogy rezsicsökkentési céllal erősen gondolkozunk minden közmű államosításán  napelemek telepítésén. Na már egy éve, hogy meg is csináltuk, így néz ki a tetőn:

2017. március 27., hétfő

Mostantól négyünkről szól a blog...

Örömmel értesítünk minden kedves blogolvasót, hogy 2017. február 12-én 23:00-kor megszületett második kislányunk, Lara. Hivatalos méretei 47 cm és 3.060 gramm.

A szülés jóval gyorsabban ment, mint Lillával; ha picit később indulunk a szülészetre, lehet hogy Lara az út szélén születik. De erről majd később...

2017. február 12., vasárnap

Bali 2016

Idei első bejegyzésünk a tavalyi utolsó nyaralásunkról fog szólni, melynek helyszíne (dobpergés) ismét Bali. Harmadszor járunk már a szigeten, először még 2011-ben volt itt 10 jó napunk, majd 2014-ben csak egy éjszaka Gili felé átutazóban, meg pár óra visszafelé. Tehát ez utóbbi tulajdonképpen nem számít. Namost annyi szép hely van a világon, hogy nem szokásunk visszatérni oda ahol már voltunk. Most is néztünk minden mást a környéken, de ismét rá kellett jönnünk, hogy a környéken tulajdonképpen nincs semmi. Na jó, nincs semmi ami karácsonykor megfizethető és elérhető közelségben van (mondjuk kevesebb mint 5 óra repülésre). Illetve az is szempont volt, hogy valami nyugisabb nyaralást szerettünk volna Lilla miatt, búvárkodás, túrázás, városnézés, stb. nagyjából ki vannak zárva. Medence legyen azt kész.

2016. december 23., péntek

Munkakeresés 2015-16 #2

Hú de régen volt már, hogy megírtam az első részt. Igen, sajnos idén sem voltunk nagyon aktívak a blogon, de így év végén tekintsünk vissza az elmúlt egy évre a munka területén.

Szóval az előző bejegyzésben addig jutottunk el, hogy 2015 októberében elkezdtem dolgozni egy országos, de családi tulajdonban lévő logisztikai cégnél, az SCT Logistics-nál. Hogy is fogalmazzak: már az első napomon utáltam. Nem kellett napokat eltöltenem a cégnél, hogy rájöjjek, a főnökömnek van hova fejlődnie számvitel és pénzügy terén, és a heti riportokban lejelentett számok nagy részének nincs köze a valósághoz. A Management Accountant (aki a heti riportot készíti) mindent ugyanúgy csinál, ahogy pár évvel korábban megtanították, ha bármi változik, ő nem képes lekövetni. Elődöm, a Financial Accountant, akit kirúgtak majd a főnököm visszahozta engem betanítani, na hát ő egy külön történet. A fél év alatt, amíg a cégnél volt, nem sok mindent csinált, de mint a rákövetkező hetekben-hónapokban kiderült, azt is rosszul, de ami még ennél is rosszabb, hogy emberileg sem kedveltem, egy kellemetlen leheletű indiai volt, és mikor pár nap után észrevettem, hogy az egyik kezén hat ujj van, na úgy éreztem itt a vég. Az első pár hét szörnyű volt amíg itt volt ez az indiai, utáltam bemenni dolgozni; és ráadásul kb. semmire nem tudott megtanítani, mivel ő sem csinált előtte 6 hónapig az ég világon semmit, szóval teljesen felesleges volt fizetni neki; mondtam is a főnökömnek, de akkor még nem hallgatott rám.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...