2010. november 13., szombat

Új-Kaledónia

Már lassan 2 hete vagyok Új-Kaledóniában, úgyhogy gondoltam itt az ideje összefoglalót írni. Összességében nincs rossz dolgom, de nagyon ideges lennék, ha saját pénzen jöttem volna ide.

Reptér

Kezdjük a megérkezésnél. A sziget reptere nem túl forgalmas, napi 1-2 járat van szerintem. Megérkezéskor a repülő leparkolt a terminál mellett, mindenki szépen leballagott a lépcsőn és besétált a terminálba. Már itt nem ment minden zökkenőmentesen, sok idősebb hölgy nem volt felkészülve, hogy a 10 kiló körüli kézipoggyászát kézben kell levinnie a lépcsőn, és hát a személyzet nem bizonyult túl segítőkésznek.

Beérve a terminálba következett az útlevélvizsgálat, 2 sorból lehetett választani: „resident” és „non-residnet”, és mivel a gép hátulja fele ültem, már mindkettő 10 méter körüli volt. Mivel nem helyi lakos vagyok, beálltam a non-resident sorba. Persze mikor kellő közelségbe értem, akkor láttam, hogy egy pici nyomtatott papírra ki van írva, hogy a resident az EU állampolgárait jelenti. A másik sor picit gyorsabban haladt, így azzal jobban jártam volna, de már mindegy volt. Emberenként legalább egy percig tartott, mire megnézték az útlevelet, tehát kb. 20-25 perc lehetett a várakozás.


Amíg az ember várt az útlevélvizsgálatra, természetesen már elindították a bőröndöket. Mire átjutottam a kapun, az enyém már elment, és még kb. negyed óra volt, mire még egyszer visszaért. Már izgultam egy picit, hogy mi a fene van.

Bőrönd után újabb sor, a vámvizsgálat. Vártunk szépen Michaellel, a kanadai munkatársammal, majd egy magas helyi (értsd sötétbarna) pasas kiszólított minket a sorból. Angolul természetesen nem beszélt, de azért próbált kérdezgetni, nem igazán értettük, hogy mire akar kilyukadni. Végül megkérdezte, van-e nálunk munkaeszköz. Hát mondtuk, hogy laptop. Ennyi. Mai napig sem tudjuk, hogy mit akart.

Aztán jött a vámvizsgálat, és természetesen valamiért kiszúrtak már megint. Már előző nap Perthben is kiválasztottak szúrópróba szerű robbanóanyag keresésre, aztán jött a magas barna pasi, és még ez is. Félrehívtak, hogy nyissam ki a bőröndöm. Felraktuk a bőröndöt egy kis asztalra, a helyi vámos persze keresztbe tette fel, mutattam, hogy be kéne fordítani hosszába. Erre fordított rajta 180 fokot. Na mondom ezzel nem vagyunk beljebb. Nem akarta megérteni, hogy miért nem akarom kinyitni a 20 kilós bőröndöt úgy, hogy kinyitás után az egyik fele leesik az asztalról. Az tuti, hogy minden kiszóródna belőle, rosszabb esetben szét is szakadna a bőrönd. Na mindegy. Nagy nehezen dülőre jutottunk, kinyitottam a bőröndöt, és mindent megvizsgált. Mindig bezacsizom a ruhákat-cipőket, hát minden cipőt kivett, tüzetesen megnézte a talpát (hogy nem viszek-e sarat az országba), a ruháimat széttúrta. Már rászóltam, hogy kicsit óvatosabban, nem azért pakoltam be mindent szépen, hogy úgy érjek a hotelba, mintha a centrifugából szedtem volna ki a cuccokat. Persze az angol neki sem volt az erőssége… A repülőn a reggelihez kaptunk banánt, és hát ez volt a legnagyobb fogásuk, már kb. 15 banánt elvettek aznap az utasoktól. A kézipoggyászom nem nézték meg, úgyhogy az én banánom megmaradt.

Kilépve a reptérről már éreztem, hogy ebben az országban semmi nem megy egyszerűen...

A munka
A munka internal audit, tehát folyamatot mérek fel és kontrollokat tesztelek. Mindig is tudtam, hogy soha nem szeretnék internal auditon dolgozni, na ez az érzés itt még jobban megerősödött. A munkába ugyan nem kell belehalni, de ez főleg az ügyfélen múlik, igencsak lassan hajlandóak bármire is. A legjobb az volt, hogy nem kaptuk meg időben a munkavégzéshez szükséges vízumot, így az első két nap délutánját (némi munkával töltött délelőtt után) a tengerparton töltöttük. Az utóbbi pár hét hajtása után ez nem esett éppen rosszul.
Szóval vissza a munkához. Mindent franciául kapok, még az angolul írt mailekre is általában franciául válaszolnak. Az én francia tudásom kimerül pár szóban, de a mai világban ez sem probléma. Mindent lefordítok Google Translate-tel, majd azért átolvasom a szöveget (angolt és franciát is), és azért annyi nyelvérzékem van (illetve a spanyol nyelvtan is segít), hogy meg tudjam állapítani, ha valamit rosszul fordított a program. Ekkor megnézem a szavakat egy másik online szótárban, és ez már elég arra, hogy értelmes szöveget formáljak.



Hotel Le Meridien
Szállásunk a Le Meridienben van, 5 csillagos szálloda közvetlenül a tengerparton. Az 5 csillag ne tévesszen meg senkit, nem európai mértékkel számolták, az tuti. A szobákban a bútorok öregek, de legálább tisztaság van. Ami nagyon zavaró, hogy naponta háromszor jönnek be a szobába: délelőtt megnézik a minibárt, délután takarítanak és törölközőt cserélnek, majd vacsiidőben megint jönnek törölközőt cserélni.

Büféreggelit kapunk, a választék nem az Európában megszokott. Sokféle meleg kaja van (a szokásos tojás, virsli, sült szalonna mellett sültkrumpi, rizs és miso (japán) leves is), viszont felvágott és sajt egy-egy tálca, és ha ez elfogy, akkor már csak az üres tálca. Ami nagyon zavar, az a gyümölcsválaszték. 2 vagy 3 friss gyümölcs van mindig (szigorúan mindig ugyanaz), illetve konzervek. Ha néha van banán, az is jó barna. A szigeten szerintem nincs mezőgazdaság, és gondolom mindent messziről hoznak jó drágáért, de a szobaárak mellett szerintem megengedhetnének kicsit több gyümölcsöt. Tájékoztatóul, az alap szoba listaára átszámolva 85.000 forint körül van. Ha a cég ennek a felét fizeti, még az is rengeteg!

A kiszolgálás mindenhol szörnyen lassú. A legrosszabb a szálloda strandbárja. 10 perc, mire kapunk étlapot, aztán 10 perc múlva rendelhetünk, majd 10 perc múlva vagy hozzák az italt vagy újra megrendeljük. Aztán lassan-lassan jön a kaja is, majd a számlára még negyed órát kell várni. Egy kóla + saláta elfogyasztása laza másfél óra. A strandbárban (és még sok más helyen is) senki nem beszél angolul, néhol a menü is csak francia, de ha rámutatunk egy ételre a menün, néha azt is sikerül elszúrniuk.

A kert és a tengerpart szép, de nem túl nagy, és szerintem semmi különös, Európában szerintem sokkal szebb helyek vannak. Új-Kaledóniát a világ 2. legnagyobb korallzátonya veszi körül, amit a partról sajnos nem látni. Holnap viszont megyünk egy hajós kirándulásra direkt búvárkodni, szóval remélem látunk majd szépeket.



És hát amit még sehol nem láttam: lopnak a dolgozók. Múlt pénteken, mikor este hazaértem, észrevettem, hogy az előző este az asztalon hagyott két körömlakkom közül az egyik hiányzik. Szóltam rögtön a recin, hogy mi történt. Hát nem tűnt túl meglepettnek a recepciós... és ennyi. Másnap még rákérdeztem, hogy megkérdezték-e a szobalányt, de nem ő vitte el. Na persze... És ezzel elintézték. Nagyon idegesített a dolog, de az az igazság, hogy egy pár dolláros körömlakk miatt nem akartam idegesíteni magam, mert sejtettem, hogy úgysem lenne haszna.

Aztán történt tegnap, hogy este vacsi előtt elmentünk egy órát teniszezni, és mire visszaértünk, Michaelnek eltűnt a pénztárcája. Na ez már kicsit cikibb... Tele bankkártyával, és a kanadai jogsija is benne volt, meg persze pénz. Megnézték, hogy ki járt abban az egy órában a szobájában (tehát tudják, hogy ki tette), de ennyi, a vendég felelőssége, hogy ne hagyjon értéket a szobájában. És ezzel el van intézve. Hallott már valaki ilyet??? Még ha 2 csillagos a szálloda, akkor se lopjanak az alkalmazottak, nem ám 5 csillagosban!!!

Szóval összességében, a szállodáról nincs túl jó véleményem.


Kite boarding

A sziget a kite-osok paradicsoma, és pont a szálloda mellett van az egyik törzshelyük, úgyhogy lehet gyönyörködni. Ahogy egyre többet nézem őket, egyre jobban szeretném én is kipróbálni. :)




Pénz

Új-Kaledónia pénzneme a Csendes-Óceáni frank. Különös ismertetőjele, hogy olyan nagy, hogy csak félbehajtva fér el egy normális pénztárcában. A képen összehasonlításként felül 50 ausztrál dollár, lent pedig 10,000 frank (kb. 120 dollárt ér). Egyik sem panaszkodhat arra, hogy szürke lenne.


Hát sose legyen rosszabb munkám; mivel nem töröm magam nagyon, inkább egy hosszú nyaraláshoz hasonlít. Viszont örülök, hogy kb. egy fillérembe sem kerül, és tényleg sajnálom a turistákat, akik drága pénzért idejönnek és ilyen kiszolgálásban van részük. Amúgy a vendégek túlnyomó többsége japán, ausztrál nem sok van. Mielőtt idejöttem, csodálkoztam, hogy miért a kétszer olyan távol lévő Fijire mennek inkább. Na most már tudom miért...

6 megjegyzés:

  1. ennyi first world problem egy bejegyzésben....vicces :P

    VálaszTörlés
  2. "...sajnálom a turistákat, akik drága pénzért idejönnek és ilyen kiszolgálásban van részük."

    Én meg sajnálom a helyieket, hogy az imperialista vállalatok annyit fizetnek nekik, hogy a körömlakkot is lopniuk kell. Minden nézőpont kérdése, tudod...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! A helyiek nincsenek alulfizetve. Persze nem tudom, hogy a szálloda személyzete mennyit keres, viszont pl. a KPMG-s fizetések még picit tmagasabbak, mint Ausztráliában, ami azért nem rossz. Illetve ha megnézi az ember, hogy milyen árak vannak az éttermekben, és mégis naphosszatt tele az össze helyivel, azért nem kell őket annyira sajnálni. De még egyszer mondom, a fizikai munkások keresetéről nem tudok nyilatkozni.

      Törlés
    2. Krajcsovszki Mónika2015. december 21. 1:38

      Vicces h a te írásodat dobja ki "Új-Kaledónia" kifejezésre. Én 10 hónapot éltem kint és életem eddigi legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb időszaka volt. Úgy hogy ha bárki információt keres az országról azért biztatom, h ne vegye ezt egy teljes értékű országképnek. :) Sajnálom azokat a turistákat akik nem mozdulnak a ki a komfort zónájukból és nem próbálják meg megismerni az országot. A helyiek végtelenül vendégszeretőek, az egymás tisztelete náluk nagyon fontos. Keresztül kasul beutaztam többször is az országot. Legtöbbször stoppal... Sátrat sosem kellett állítanom. Mindig valaki befogadott, megvendégelt...

      Törlés
    3. Szia Mónika!

      Köszönöm szépen a hozzászólásod. Én is sokszor csodálkoztam már, hogy miért szeret annyira a Google. :)

      Pár gondolat a kommentedhez:

      Először is, ez egy blog, ami azt jelenti, hogy a saját gondolataimat írom le; nem volt célom teljeskörű országképet adni.

      Én dogozni voltam Új-Kaledóniában, nem turistaként. Sajnos ez nagyon lelimitálta egyrészt az időt, amit az ország megismerésével tudtam tölteni, illetve azt is, hogy hány féle emberrel találkoztam. Hidd el, én szerettem volna a legjobban, ha több időm lett volna turistáskodni, illetve kilépni a komfortzónámból, ha már ott voltam olyan messze a hazámtól.

      Mivel dolgoztam, így szinte csak az ügyfelem munkatársaival, a hotel személyzetével, illetve pincérekkel találkoztam nap mint nap. Tény, hogy a legtöbbjükről nem alakult ki túlzottan pozitív véleményem, és ez szerintem nem az én hibám volt. Sorozatos lopásokat megengedni például egy négycsillagos hotelben elfogadhatatlan.

      Tény, hogy Új-Kaledónia gyönyörű ország, és természetesen mindenki utazzon el oda, akinek lehetősége nyílik rá, illetve megteheti. Mindenkinek saját magának kell kialakítania egy helyről a véleményét, az internetet csak tájékozódásra érdemes használni.

      Nagyon bánom amúgy, hogy akkor még nem búvárkodtam, és szívesen visszamennék pár nap búvárkodásra. Talán majd egyszer elvet még oda a sors, és az emberek megváltoztatják bennem a róluk kialakult képet.

      Üdv,
      Bernadett

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...