Sziasztok megint, sajnos annyira megcsúsztunk mint még soha, a poszthiányért elnézést kérünk lelkes olvasóinktól, meg nem erősített hírek szerint többen is egy hónapja percenként frissítik a Bloggert, hogy hátha van új poszt, most végre lesz, aztán lehet menni aludni. Egyetlen mentségem, beköltözni egy új házba már önmagában sem kis mutatvány, ha meg még egy háromhetes babával is foglalkozni kell (meló után) akkor van csak igazán feladva a lecke, volt hogy napokig be sem kapcsoltam a gépet. Ami ennél is felháborítóbb, hogy egy nyavalyás sorozatot sem láttam már két hónapja, kezdek egész évadokkal lemaradni mindenről, de még van két hetem a Trónok harcáig, addig csak összeszedem magam. De hagyjuk ezt, amúgy azt akartam mondani, hogy KÉSZ LETT A REZIDENCIA, MÁR EGY HÓNAPJA BE IS KÖLTÖZTÜNK, csuhajja! (A képek az akkori állapotokat tükrözik!)
Mindjárt kanyarodjunk is vissza januárig, lássuk mi történt az utolsó hónapban. Először is úgy január második hetéig megint hozzá sem nyúlt senki. Tudtuk, hogy így lesz, mindenki szereti kicsit megnyújtani a karácsonyi szabadságot, de azért reméltük, hogy hátha mégis történik valami. Nem történt. Pedig olyan nagyon sok mindent már nem kellett csinálni rajta laikus szemmel nézve, ha minden "mester" egyszerre kivonult volna, szerintem meg lett volna pár nap alatt. Ehhez képest minden ment a szokásos mederben, minden szaki tizenötször visszajött kicsit maszatolni valamit, a builder összevissza beszélt, hogy mikor mi következik, én meg jártam ki lelkesen majdnem minden nap, hátha látok valami fejlődést. Ehelyett sokszor csak hibákat találtam, konnektorok rossz helyen vagy bevakolva (most komolyan, hogy lehet bevakolni egy konnektort?), zuhanyajtó fordítva nyílik, lámpa nem ég, jön le a vakolat, ilyesmi. Azért szép lassan elkészültek a dolgok, az összes szekrény, villamos munka, festés (ajtók, szekrények), végül a garázsajtó. A vízvezetékes mondjuk az utolsó pillanatig visszajárt, meg még utána is, elég sokat bénázott a lefolyókkal. De a gázt bekötni is vagy négyszer kijöttek mire sikerült.
Közben mi is intéztük azokat a dolgokat, amiket nem a builderrel csináltattunk. Meglepően könnyen sikerült benyomni a burkolót egy hétre, kész is lett a járólap mindenhol (egyenesen a szülőszobából mentem kifizetni a burkolót, készpénzben, okosban, naná). Ez azért volt nagy szám, mert eredetileg átadás után terveztük megcsináltatni, mivel a builder teljes joggal mondhatta volna, hogy amíg ő nincs készen addig mi nem hozhatunk embereket. De nem problémázott, gondolom arra a hétre amúgy sem tudott volna mást odaszervezni. Aztán ahogy közeledett az átadás, úgy egyre inkább csak a hibákat javítgatták, mi meg hozhattunk akit akartunk. Ez egy nagyobb buildernél elképzelhetetlen lett volna. Így a festőm (egy magyar srác) is elkezdhette lekenni a falakat, beköltözésre nagyjából kész is lett, csak a két hátsó szoba van még hátra, de azok ráérnek (Zsolti gyere vissza Vietnámból oszt kenjed lefelé de azonnal!). Ezzel egy időben, az utolsó héten lett lebetonozva a kocsifeljáró, és a légkondit is beépítették. Kisebb logisztikai probléma volt, hogy ezek más-más napokon jöjjenek, nehogy zavarják egymást, ekkoriban egyfolytában a telefonon lógtam, mindenkivel folyamatosan egyeztettem, sokat nem dolgoztam.
A legnehezebb talán az volt, hogy kiszedjek a builderből egy dátumot az átadásra. Egész hónapban ment a terelés, nyilván nem akart megígérni semmit, nekünk viszont kismillió okból ezt jó előre tudnunk kellett volna, legalább is pár napos pontossággal. Először is a lakás lemondását 3 héttel előre kellett jelezni, ha ezt nem tudjuk pontosan belőni akkor vagy feleslegesen fizetünk többet, vagy kiraknak az utcára. Végül is úgy jött ki, hogy négy nappal a határidő előtt költöztünk ki. Aztán Berni szüleinek is meg kellett valamikorra venni a repjegyeket, merthogy jöttek ki segíteni a költözéssel meg a babával. Illetve a boltok is kezdtek már hívogatni, hogy vigyem már el a cuccot amit karácsonykor vettünk. Végülis február 19-ben egyeztünk meg, de ezt is csak pár nappal előtte mondta biztosra. Két héttel azelőtt volt egy bejárás, összeírtunk az építésvezetővel több tucat hibát, illetve megbíztunk egy műszaki ellenőrt is, hogy nézzen már körül. Szerencsére semmi súlyos strukturális hibát nem talált, de azért az ő listája meg a miénk együtt adott egy kis elfoglaltságot a buildernek, asszem majdnem minden ki is lett javítva azóta. Utolsó nap meg elvileg lett volna egy "professzionális takarítás", hát ez még az én meglehetősen alacsony sztenderdjeim szerint sem történt meg, maximum felsöpörhettek, mi meg azóta is takarítunk utánuk. De üsse kő, ezen már végképp nem akartam vitatkozni, én már csak a kulcsokat szerettem volna megkapni. Nagyon meg is szívtuk volna ha nem kapjuk meg 19-én, apósomék már megérkeztek, le volt zsírozva a bútorok szállítása másnapra, illetve béreltem teherautót is a költözéshez. De ez asszem a következő poszt témája lesz, remélhetőleg nem hónapok múlva...
Na jó még annyi, hogy átadás előtt két nappal felhív a builder, hogy akkor kész van-e a festőm, mert ők szeretnék saját reklám céljaikra berendezni a házat egy napra és fotókat készíteni. De majd egyszer, mert az ilyet nekik hetekig tart leszervezni. Mi van vazze? Addig én ne költözzek be, amíg ti méltóztattok megjelenni pár fotóért? És akkor arról ne is beszéljünk, hogy a mondjuk a festéshez meg a járólapokhoz (amik minden képen rajta lettek volna), vagy a kocsifeljáróhoz nekik semmi közük nem volt. Hát izé, így meg úgy, erre mondtam hogy van egy napjuk erre a mutatványra, részemről én kérem a kulcsokat a megbeszélt napon, és azonnal költözök is. Esetleg ha akartok kijöhettek pár hét múlva és csinálhattok fotókat az én bútoraimmal, kívülről meg amikor tetszik. Nyilván azóta sem jött senki, én meg sosem fogom megérteni, hogy ezt hogyan is gondolta.
További amatőr képek itt.
Kedves Berni es Atila,
VálaszTörlésgratula a kisbabahoz es z uj hazhoz, sok boldogsagot Nektek!
Horvath Csaba, Brisbane (Egy ex-Berni ugyfel Budapestrol 2008/2009-bol (MEWA, moshato geprongy megvan?))
Szia Csaba!
TörlésKöszi szépen! Ági mondta pár éve, hogy kijöttetek Brisbane-be, remélem minden jól megy és szerettek itt lenni. Persze, hogy emlékszem a MEWA-ra, ha hiszed, ha nem, az akkor ajándékba kapott rongyok kivándoroltak velünk Ausztráliába. :)
Üdv,
Berni