Eredetileg 2012. december 3-ig szólt a szerződésem a perthi KPMG-vel, és utána tértem volna vissza a budapesti KPMG-hez. Azonban Attilával már több, mint egy éve eldöntöttük, hogy 2013 nyaráig hosszabbítok majd, három okból. Egyrészt a könyvvizsgálói munka elég szezonális, és otthon a január a legnehezebb időszak; a decemberi hazatérés azt jelentette volna, hogy kb. január 2 lett volna az első munkanapom úgy, hogy a tervezési időszakban egyáltalán nem veszek részt, ami sem nekem, sem a velem dolgozóknak nem lett volna jó. Másrészt, a limitált éves szabadságok miatt nem fért bele minden tervezett utazás az első két évbe, így Új-Zéland és a Nagy Korallzátony a harmadik évre halasztódott. Harmadrészt pedig úgy terveztük, hogy hazafele menet kiveszünk pár hét „szabadságot” (két munkahely közt), és megállunk pár helyen az északi féltekén, és ezt az ottani nyárra és kora őszre szerettük volna időzíteni.
Tehát a döntés, hogy az eredeti terveknél kicsit tovább maradunk, már rég megszületett. Az első évemet nagyon élveztem itt, főleg egy francia munkatársammal, Emilie-vel dolgoztam együtt, akivel nagyon jól kijöttünk. Sajnos ő kicsit megunta a KPMG-t, és felmondott. Aki helyette jött, már nem volt annyira kellemes jelenség. Na de ez még nem lett volna elég indok a felmondáshoz, abban több dolog is közrejátszott.
2011 október végén kivettem egy nap szabadságot (amit már áprilisban jóváhagyattam). Mindenki tudott róla, de utolsó este a partner úgy gondolta, hogy több hét elmulasztott munkát épp aznap este akar behozni. Aztán amikor este fél 8 körül azt mondtam, hogy nekem most mennem kell, különben lekésem a repülőt Sydney-be, akkor nagyon szúrós, rosszalló tekinteteket kaptam. Ekkor fordult meg először bennem, hogy nekem erre nincs szükségem; szerintem nagyon keményen dolgoztam, és nem tartottam fairnek az egész szituációt, hogy más halogatta a munkát hetekig, a végén meg mégis én voltam a hibás, mert egy nap hazamentem "időben".
Na ekkor kellett volna elkezdenem munkát keresni, de gondoltam 5 év után, egy kis incidens miatt azért mégsem kéne elhamarkodott döntést hozni. A november – december könnyebb időszak volt, főleg, hogy december 15-én nekünk már el is kezdődött a „karácsonyi szünet”.
A január - február aztán borzalmasra sikerült. Kifogtam életem legproblémásabb ügyfelét, így heteken keresztül este 10-11-kor jártam haza, és néha még hétvégén is dolgozni kellett. A nyaramat egy ablaktalan, 15 fokos tárgyalóban töltöttem (igen, a legtöbb helyen sajnos nem lehet szabályozni a légkondit), a napot reggel 10 percig láttam, amíg besétáltam a céghez (egyetlen előnye, hogy közel volt). És itt sajnos nem fizetik a túlórát, a heti 50 óra feletti ledolgozott időt lehet szabadidőbankba tenni; azért így is összejött jó pár nap plusz szabadságom (amiről persze szívesen lemondtam volna). Ekkor határoztam el, hogy ezt még egyszer nem szeretném végigcsinálni; itt voltam a világ egyik legszebb helyén, nyár volt, és egyáltalán nem tudtam kihasználni.
Aztán volt anyagi oka is a döntésnek: bejelentette a kormány, hogy júliustól elveszik az úgynevezett LAFHA-t, ami a külföldieknek szóló adókedvezmény volt (később szerencsére kitolták a dolgot szeptember végéig). Ez éves szinten nagyon nagyon sok pénzt jelentett nekem, és míg a KPMG-s fizetés ezzel együtt versenyképes volt, enélkül már egyáltalán nem. Kaptam igaz júliustól emelést, de ez sem tudta kompenzálni az elvesztett pénzt.
Márciusban voltunk otthon Magyarországon, és április végén kezdtem el végülis állást keresni. Erről majd írok valamikor részletesebben, most legyen elég annyi, hogy vízummal nagyon nehéz; ha állandó lakos lennék, akkor sem lett volna könnyű, mert a munkaerőpiac épp eléggé leült, de valószínű jóval korábban találtam volna új helyet. Már fel is adtam a dolgot, és már elkezdtük a KPMG-s szerződéshosszabbítási procedúrát.
Mígnem aztán szeptemberben eljött végre a nagy nap, és kifogtam egy szuper állást. 10 hónapos szerződés a világ egyik legnagyobb bányaipari cégénél, a Rio Tintonál. Én a vasérc termékcsoport pénzügyi részlegén dolgozok; vasérctermelésben másodikak vagyunk a világon. A munka Perth központjában van, ugyanabban az épületben, ahol eddig a legnagyobb ügyfelem volt, tehát eddig is már hónapokat töltöttem itt minden évben. Van elég munka, tehát nem unatkozok, viszont minden nap haza tudok menni időben; kb. 9-től fél 6-ig szoktam bent lenni. Ha szép az idő, lemegyek a parkba ebédelni, ha kell, el tudok ugrani ebédidőben vásárolni, tehát élvezem a dolgos hétköznapokat.
A 10 hónapos szerződés pedig a legjobb, ami történhetett, mivel még mindig úgy tervezzük, hogy jövőre visszaköltözünk Európába (ha persze a piac is úgy akarja - nem tűnik túl okos döntésnek itthagyni a jólmenő Ausztrál gazdaságot), így nem kell majd felmondanom sem. (Persze itt is tudnék hosszabbítani, minden munkatársam szerződésesként kezdett, ez itt bevett szokás, de a cél tényleg, hogy megpróbálunk Európába menni.)
Egyelőre nagyon élvezem, hogy új dolgokat tanulok. A bányaipar itt óriási, és rengeteg benne a pénz, szóval a legjobb helyen vagyok. (Légyszi mindenki drukkoljon, hogy menjen felfele a vasérc ára, mert attól függ a bónuszom!) A munkatársak nagyon kedvesek. És már megbíztak a 15 darab éves beszámoló készítésének felügyeletével; tehát nem én fogom csinálni mindet, hanem felügyelem a folyamatot és a többiek munkáját.
Hat év után amúgy nem volt könnyű elhagyni a KPMG-t. Én nagyon szerettem azt a munkát, a nehézségek ellenére is, szerintem nagyon érdekes volt, mindig új cégeket és új szituációkat láttam, és rengeteget tanultam. Hadd búcsúzzak a KPMG-től egy képpel, amit pár hónapja csináltunk. A legutóbbi bejegyzésben már említett csoportok közt szokott verseny lenni, és az egyik fordulóban emberekből kellett kirakni a KPMG betűket. Épp nem voltunk elegen az irodában, így az az ötletem támadt, hogy betűnként fotózzuk le a dolgot, és a végén én összerakom; én nem is vagyok a képen, mivel én voltam a fotós. Szerintem jó lett, ezzel meg is nyertük azt a fordulót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése