Bali: túra a sziget közepére

Miután péntek késő este megkérkeztünk Balira, szombat délelőtt kicsit körülnéztünk a városban, majd pedig lementünk a tengerpartra pihenni, és eldönteni, hova is menjünk először kirándulni. Már otthon kiválasztottam a helyeket, ahova el szerettem volna menni, szóval nem volt nehéz a döntés. Mindenképpen szerettünk volna raftingolni, és találtunk egy olyan programot, ami a raftingot összekötötte egy kisebb szigettúrával, tehát ezt választottuk. Árban is jól kijöttünk, a rafting magában 30 dollár lett volna, az egész napos programmal, ebéddel és vacsival együtt pedig 55. Ez még európai színvonalon is jó ár szerintem; emlékszem, nyáron Tenerifén egy buszos szigettúra 75 euró lett volna fejenként – nem is szoktunk ilyeneken részt venni, mindig autót bérlünk, de ahogy Attila már írta 2 bejegyzéssel korábban, itt ezt nem akartuk megkockáztatni. Egy dolog, hogy nagyon veszélyesen közlekednek, de mint utóbb kiderült, útjelző táblák egyáltalán nincsenek, tehát esélyünk sem lett volna bármit is megtalálni.

Szóval, vasárnap reggel 8-ra jött értünk egy autó, kaptunk egy sofőrt és egy angolul egész jól beszélő, és nagyon lelkes idegenvezetőt. Nagyon szuper volt, hogy nem kellett másokhoz alkalmazkodni. A lenti térképen bejelöltem az útvonalunkat:


A: Legian, a kiindulási pont
B: Ayung folyó, rafting
C: Kintamani: ebéd, Batur vulkán, Batur tó és Abang hegy
D: Bangli: kávé-, tea-, gyümölcs- és fűszer-farm
E: Tegallalang: rizsterasz
F: Ubud
G: Mengwi: Taman Ayun templom
H: Tanah Lot templom
I: Jimbaran öböl: vacsi a tengerparton

Tehát első állomásunk az Ayung folyó volt. Legnagyobb sajnálatomra erről nincsenek képek, pedig fantasztikus volt a környezet. Nyáron voltunk raftingolni Ausztriában, és ott nagyon keményen kellett evezni, csak ketten voltunk egy hajóban, tehát senki nem segített, és ha picit lazábban húztuk, már ránkkiabáltak a vezetők, szóval ott nem lett volna időnk fényképezni. Itt sokkal lazább volt az evezés, tehát kellett volna vinni fényképezőt. Őszintén, nekem az a fajta rafting sokkal jobban tetszett, mert ha már sportolunk, akkor tényleg kelljen dolgozni és fáradjunk el nap végére.

A nap legmegerőltetőbb része a folyóhoz le-, majd pedig a végén az onnan feljutás volt. Az Ayung folyó mélyen beásódott a hegydivéki részbe, tehát jó pár száz lépcső vezetett le, és nem kis lépcsők, hanem 40-50 centi magasak. Maga az evezés nem volt nehéz, igaz sokkal nagyobb zúgókba belevittek minket, mint Ausztriában, ezek nagyon tetszettek. 6-an ültünk egy hajóban, plusz egy vezető. Egy indiai-ausztrál és egy spanyol párral voltunk egy hajóban; a másik két csaj állandóan sikítozott, ezeken jót mulattam. Mi ültünk Attilával legelöl, és párszor előfordult, hogy egy nagyobb zúgó után mindenki egy beülővel hátrébb találta magát. Egyszer beleütköztem a spanyol csaj térdébe, lett is a hátamon lila folt. A legjobb az volt, hogy szegény Attila egyszer nem tudta magát megtartani – pont valahogy oldalra-előre dőlt a hajó és úgy ütköztünk talán – és kipottyant. Egy helyen szabadott úszni is a folyóban, de a mentőmellény miatt nagyon nehéz volt visszamászni a magas csónakba, erre fogott a kis indonéz vezető, és simán visszaemelt. Ami durvább, hogy ez a kb. 60 kilós pasas Attilát is simán visszaemelte, miután kiesett.

A környezet amúgy csodálatos volt, két oldalon meredek hegy kb. 100 méter magasan, és őserdő. Volt egy elég nagy vízesés is, ami alá beeveztünk, illetve egy helyen kb. 200 méter hosszan sziklás volt a folyópart, és végig ki volt faragva különböző motívumokkal. Hát nagyon sajnálom, hogy nincsenek erről képek, de többet ilyen hibát nem követek el.

Rafting után gyorsan le tudtunk zuhanyozni, majd pedig indultunk még északabbra, Kintamani nevű városba. Útközben rizsföldek közt haladtunk:


Befelhősödött, és esett is az eső kb. 5 percig – ekkor esett egyedül az eső, míg Balin voltunk. Április az esős évszak vége, és egyik munkatársam előttünk egy héttel volt, akkor még minden délután esett, és így sokkal párásabb is volt az idő. Nálunk már nem esett, de azért minden délután befelhősödött, ami azért volt jó, mert pár fokot hűlt a hőmérséklet, és ez tényleg jól esett.

Kintamaniban egy étterem teraszán fogyasztottuk el az ebédünket, ilyen kilátással; középen a Batur vulkán (1.717m, még aktív), mellette jobbra a Batur tó, a mögötte pedig az Abang hegy (2.152m):



Ebéd után délre indultunk, Bangli nevű városba, ahol meglátogattunk egy tea- és kávéültetvényt. Sokféle helyi gyümölcsfa és bokor volt a kertben „kiállítva”, szerencsére a túravezetőnk mindent ismert. Voltak olyan gyümölcsök, amiről még nem is hallottunk, és voltak olyanok, amit már ettünk, csak nem tudtuk, hogy néz ki a gyümölcsfa. Miután végignéztük a gyümölcsfákat, megtekintettük, hogyan készítik a helyiek a kávét (mármint hogy lesz a bogyóból őrölt kávé), és kaptunk kóstolót a helyben termesztett kávéból, kakaóból és teákból:


A gyömbértea ízlett a legjobban, nagyon érdekes fűszeres íze van, csípi a torkot. Vettünk is belőle otthonra, illetve a citromteából is.

Balin tenyésztik a messze földön híres Kopi Luwak kávét. Mikor úgy 10-15 éve hallottam, hogy a hollywoodi sztárok olyan kávészemből készült kávét isznak drága pénzért, amit egy rágcsáló már egyszer megevett majd távozott belőle, hát nem gondoltam, hogy egyszer én is megkóstolom majd… Szóval ez az a rágcsáló, a luwak, amelyik megeszi a bokorról lehullott kávészemeket, keresztül megy az emésztőrendszerén, majd a produktumot összegyűjtik, és ebből lesz a kávé:


Ausztráliában Queenslandben lehet egy kávézóban ilyet kapni, potom 50 dollárért (10 ezer forint) csészéjét. Mivel itt 5 dollárért ki lehetett próbálni, hát nem hagytam ki. Őszintén, annyira nem nagy szám, azért egy próbálkozást megért, de nem vittünk belőle haza, pedig nagyon jutányos áron lehetett hozzájutni (Ausztráliában amúgy egy 100 grammos csomag 160 dollárba kerül, plusz postaköltség.)

A kávéfarm után Tegallalang nevű faluba mentünk, mely rizsteraszairól híres; szép is volt, jól néztek ki a pálmafák a rizsteraszok közt:




Ezután érintettük Ubudot: ez az a város, ahol viszonylag sok turista megszáll annak ellenére, hogy nem a tengerparton van. Sok jó szállodája és masszázsközpontja van. Ezen kívül ez Bali kulturális és kézműves központja; minden ház előtti rész tele van eladó szobrokkal (ez különben sok más falura is jellemző). Mivel kicsit megcsúszott a programunk, itt nem időztünk.

Következő állomásunk Mengwi falu volt, ott is a Taman Ayun templom, mely Balin nagyon fiatalnak számít, 1634-ben építették. A templom külső része egy nagy kert:



Az igazi templomba nem lehetett bemenni, de mivel a balinéz templomok nem fedettek, be tudtunk nézni. Ez a templom a tavirózsákról híres:


A balinéz templomokra jellemző az úgynevezett meru, ez a lenti képen az a pagoda-szerű szobor. Mindig páratlan számú rétegből áll, a legnagyobb 11 rétegű, mint ezek is:


A következő program a Tanah Lot templom volt, ez arról híres, hogy a tengerben egy sziklán van, vagyis csak dagály idején, apálykor be lehet sétálni. Messzi földön híres a naplementéje, néztem róla pár képet a neten, tényleg gyönyörű. Sajnos mi pont lekéstük, de amúgy is kicsit felhős volt az idő, tehát nem lett volna tökéletes. De rengeteg ember volt, pedig mikor mentünk le, már özönlött a nép visszafele, és hangulatos volt az egész. A fejünk felett látható a templom:


Itt a kép jobb oldalán pedig már egy másik templom látható; a kettő kb. 300 méterre van egymástól, de azt tudni kell, hogy Balin rengeteg templom van, sőt minden háznak van kis temploma, és még a hotelunkban is volt: csak egy balinéz kapu végülis, és mögötte füves rész, de nagyon szép esküvői helyszínt rittyentettek valakinek utolsó nap.


Utolsó állomásunk pedig lent délen a Jimbaran öböl volt, mely a tengerparti haléttermeiről híres. Mivel aznap volt húsvétvasárnap, ami épp egybe esett az első házassági évfordulónkkal, szerintem elég romantikus lezárása volt a napnak (igaz ettem már finomabb tengeri kütyüket is).


Ezután már csak a hazaút volt vissza, és este fél 10-re vissza is értünk a szállodába. Hát nagyon fárasztó nap volt, de megérte, szerintem ez volt a legjobb és mindenképpen a legeseménydúsabb napunk Balin.