Kuala Lumpur #2

És akkor jöjjön a meló része, mégiscsak ez az oka, hogy ide eljutottunk. A cégnek van egy irodája a központban, illetve van a gyár, ami viszont jó messze, Port Klangban van. Ide mentünk kedden-szerdán, jó 75km a szállodától, majdnem 1 óra taxival, visszafelé még több, nem volt kellemes. Ez a hely egy kikötő melletti ipari park, amit a kormány fejlesztett fel, hogy majd sok befektető biztos odamegy. Nem jöttek, pár közepes cég mellett mi vagyunk a legnagyobb cég itt. Szóval annyira nem volt jó biznisz az államnak, a kilométer hosszan felhúzott gyárcsarnokok, ahová elméletileg csak be kéne költözni a cégeknek, azok üresen állnak. Ebből jó kis korrupcióval megspékelt botrány is lett, az akkori ipari miniszter éppen az ítéletre vár.

Tehát ott van a semmi közepén a gyárunk, az itt dolgozók meg órákig ingázhatnak minden nap. A gyár szép nagy, több nagy üzemcsarnokból, irodából meg raktárból áll és mindent le tudnak gyártani ami csak kellhet a tenger alatti olaj vagy gáztermeléshez. Most éppen jó pár projekt fut, tehát van munka bőven, elég sok lakásméretű berendezés volt összeszerelés vagy tesztelés alatt. Sajnos egy nem túl kompetens ember vitt engem körbe, aki nem igazán tudta elmagyarázni mi hogyan is működik, de azért így is látványos volt. Mi nyilván az irodában voltunk leginkább, az ottani pénzügyesekkel találkoztunk, de hogy őszinte legyek túl sokat szerintem nem tudtunk meg. Amit meg igen, arról sincs túl jó véleményem, kicsit szerintem felületesen dolgoznak, egyetértettünk a főnökömmel, hogy lehet ezt jobban is csinálni.

Itt is ebédeltünk a kantinban, hát majdnem kidobtam a taccsot. Pont csúcsidő volt, az összes melós éppen ebédelt, csomóan kézzel ették a currys rizst, büdös is volt, rendesen rosszul lettem. A kaják is szarul néztek ki, mindenféle kutyulmány főleg csirkehúsból, köretnek csak rizs, mi más. Meg se kérdezték kell-e, egyből rakták a tányérra, külön kellett kérjek egy üreset, amire tettem pár húst, meg rendeltem külön valami főtt krumplit, laza fél óra alatt el is készült. Sosem fogom megérteni, hogy képes valaki reggel-délben-este minden nap rizst enni. Nekem is sok kedvenc kajám van, de egyiket se akarom 3x egymás után. Másnap kipróbáltam a fish & chipset, hátha azt nem tudják elcseszni. De. Valami iszonyatosan rossz volt. Nem véletlenül nem láttam fehér embert a kantinban, azok szerintem hoznak valami kaját, mert amit itt lehet kapni az gusztustalan.

Este még ettünk egy jót a hotelben mielőtt Berni ment volna a reptérre. Nem átlagos büfévacsora volt, hanem tényleg szuperül elkészített dolgok, szívesen ettem volna reggelig. Közben még egy ausztrál kollégám is megérkezett, hozzá meg a főnökömhöz csatlakoztam sörözni miután Berni elment 8 körül. Megittunk párat, aztán mondták, hogy van egy tök jó bár, menjünk oda. És akkor most kérem meg kiskorú olvasóinkat, hogy szakítsák meg a cikk olvasását. Én szóltam...

A bár ugyanis tele volt kurvákkal. Ezt nem úgy kell érteni, hogy kurvák is voltak, hanem úgy, hogy csak azok. Vagy százan. Meg nyilván félrészeg faszik akikre próbáltak rámászni. De komolyan, ez a hely erről szólt, ide csak dolgozni járnak a lányok. Egészen félelmetes volt, elég egy másodperc véletlen szemkontaktus és már jöttek is oda hozzád. Ezt nem volt nehéz elkerülnöm, mert vagy két fejjel magasabb voltam náluk. Mondjuk azért értettek a szóból, ha azt mondtad nem érdekel a lehetőség, akkor szó nélkül továbbálltak. Ezt csak azért mondom, mert állítólag Thaiföldön durvább, ott nem lehet levakarni őket és még abban se lehetsz biztos, hogy éppen fiú-e vagy lány (vagy mindkettő). De itt nem, pár perc udvarias beszélgetés, aztán megkérdezheted az árat esetleg (olyan 100-150$ egyébként), vagy elköszönsz. Kollégámnak kicsit sok volt a whisky-kóla, fel is ajánlotta mindegyiknek aki odajött, hogy tulajdonképpen ő benne van, ha ők fizetnek neki egy tudományosabb összeget. Én feküdtem a röhögéstől de a lányok valahogy nem értették a poént. Egyébként nagy részük nem is nézett ki rosszul, tudtak angolul, normálisan fel voltak öltözve, nem úgy kell elképzelni őket, mint otthon a főút mellett ácsorgó igénytelen repedtsarkúakat. Na erről ennyit, hát ilyet is láttam.

Következő este kicsit nyugisabb volt, pár itteni fejessel (2 alelnök) iszogattunk, meg egy indiai étterembe mentünk utána, zseniális kaják voltak, az indiai pincér meg 10 évig élt Pesten, beszélgettünk is egy kicsit. A többiekkel az elején nem annyira, sok közöm nem volt a "kinek van jobb bejárónője" vagy a "mennyiért adjam el a 7-es BMW-t" témához. Van még hova fejlődni ugyebár. De aztán csak sikerült barátságosabb témákra terelni a szót, a jó filmekről vagy az ausztrálok világháborús szerepvállalásáról tényleg bárkivel jól el lehet csevegni.

Két napot voltunk a gyárban, aztán utána csütörtökön a városi irodába mentünk. Túl sok hasznos itt sem ragadt rám, de legalább találkoztam azokkal akikkel naponta levelezek, meg bemutattak pár egyéb nagykutyának is, jó fej volt mindenki. A kávé meg talán a legjobb volt, amit valaha ittam mezei irodai gépből, pont olyanból ami a Perth-i irodában is van, csak abból ihatatlan lötty folyik, nem is értem. Délben rendes kínai étterembe mentünk, belefért, mert itt simán van 1,5 óra is az ebédszünet. Igaz, este 6-kor még mindenki dolgozott. Ezek után már nem kívántam nagyon mást, mint enni valami szendvicset azt hazajönni reggel.

Összességében jó, hogy ide is eljutottam, de hacsak nem muszáj én nem jövök ide vissza, annyira nem fogott meg a hely. Pedig látszik az igyekezet, hogy próbálnak úgy kinézni mint egy nyugati város, de közben az ázsiai gusztustalanságok is jelen vannak, amitől meg kicsit elmegy az ember kedve. Szakmai szempontból meg nem nagyon érte meg a cégnek kidobni párezer dollárt, semmi olyat nem tudtunk meg ami forradalmasítani fogja a munkánkat.