Búvártanfolyam

Hát az úgy volt, hogy egyszer csak Berni kitalálta, hogy talán nem lenne hülyeség megtanulni búvárkodni, mert akkor akárhova megyünk tudunk majd mit csinálni. Például majd a Nagy Korallzátonynál jövőre, ha összejön. És tényleg, ha belegondolok hogy mennyi csodálatos helyen voltunk és erre nem gondoltunk eddig. Én mondjuk sokáig nem is tudtam eldönteni, hogy jó ötlet-e, kábé megtanulni síelni volt utoljára ehhez fogható dilemma. Tulajdonképpen elég sok hasonlóság is van a kettő között. Na jó, csak annyi a közös hogy mindkettő drága, mert irgalmatlan sok hightech cuccot kell magadra pakolni mindkét esetben.

Szóval valamikor májusban megszületett az ötlet, úgyhogy elkezdtünk körülnézni a piacon. Van is itt vagy féltucat kis cég ami indít tanfolyamokat, nagyjából hasonló árakon, de szerencsére mi találtunk egyet, ami a téli uborkaszezonra való tekintettel valamivel olcsóbb volt, oda be is fizettünk. Ekkor még négyen voltunk, csak a kanadaiaknál közben leesett, hogy cápák is vannak a vízben, úgyhogy egyik napról a másikra nagyon lelkesből átváltottak nagyon nem lelkesbe, így lemondták a bulit. Valamilyen szinten azért érthető, tényleg megszaporodtak a támadások mostanában, már az is felmerült, hogy a nagy fehér cápa esetleg nem kéne hogy védett faj legyen. Én csak azt nem értem most miért az? Persze jöttek egyből a környezetvédők, hogy szegény cápa nem tehet semmiről, csak összetéveszt a fókával meg mittudomén. Hát francokat, az egy rohadt agresszív dög, bármit megtámad ami úszik, felőlem ki is irthatják.

A tanfolyam a PADI nevű szervezet előírásait követte, tőlük kapunk majd egy igazolványt is, amelyet bárhol a világon elfogadnak. Már a tanfolyam előtt két héttel megkaptuk a tananyagot, egy laza 250 oldalas könyvet, amit addig el kellett sajátítani, hogy később már csak kérdezni kelljen, meg kitölteni a teszteket. Elég izmos az elmélet, sokat kell tudni ahhoz hogy az emberből ne legyen vízihulla, fizikától kezdve a felszerelés helyes összarakásáig minden van benne, tulajdonképpen még érdekes is. Nem árt megjegyezni belőle azt sem, hogy mi a teendő a különböző vészhelyzetekben, így sokat segít például a megfulladás vagy a keszonbetegség elkerülésében. A tesztek sikerültek, megkaptuk a kölcsön felszerelést, haladjunk.

Másnap uszoda, először pár teszt, 200m úszás, 10 percig fennmaradni a vízen, valahogy sikerültek ezek is, életemben nem úsztam ennyit egyhuzamban. Aztán a 4 méter mély medencében teljes felszerelésben gyakoroltuk a mindenféle mozgásokat, emelkedést, süllyedést, maszk tisztítást víz alatt, vészhelyzeteket, szinte mindent. Hát mit mondjak, amíg bele nem mész a vízbe nem valami kellemes a mutatvány, előbb odahordani az összes felszerelést, felrángatni a ruhát, aztán 20 kiló tank a háton, 10 kiló ólomnehezék a derékon, és békatalppal kifejezetten kellemetlen közlekedni is. A vízben azért valamivel jobb, minden súlytalanná válik, maximum az lehet zavaró ha hideg a víz, az is csak az elején. Itt a medencében nekem speciel inkább melegem volt.

Nem úgy két hét múlva, mikor a folyóhoz mentünk éles bevetésre. Na az nem volt meleg, fent 12, lent egy melegáramlatnak köszönhetően 14 fok, rendesen lefagytak a kezeink (kesztyűt nem kaptunk), nekem meg kapucnim sem volt (dehogynem, a parton), úgyhogy az egész fejemet ’égette’ a hideg. Kétszer merültünk, olyan 40-50 percekre, lementünk 11 méter mélyre is, fene se gondolta hogy ilyen mély a folyó. Igazából tök mindegy hogy 5, 10 vagy 15 méterre megy le az ember, ha sikerül kiegyenlíteni a légutakat akkor nincs semmi különbség, nem érezni a nyomást vagy ilyesmi. Sok mindent nem láttunk (kivéve pár tengeri rózsát és pici csikóhalakat), a sok kezdő búvár ügyesen felkavarta az iszapot, úgyhogy mi már annak is örültünk ha tudtuk követni az oktatót a homályban. De azért egész jó volt, főleg hogy a saját vadiúj ruháinkban merülhettünk, ami azért lényegesen kényelmesebb volt, mint a kölcsöncucc.

Másnap aztán a kurzus utolsó állomásaként már tényleg az óceánba merültünk. Reggel hétre kellett egy 35 km-re lévő kikötőbe menni, nem voltam álmos. A hajó nem volt nagy szám, felzsúfolódtunk rá vagy húszan és még wc sem volt, szerencsére nem mentünk messzire. Két helyen merültünk, szintén olyan 10-12m mélyre, és itt már láttunk is szép dolgokat hála a kedvező körülményeknek. Szuper idő volt, látótávolság vagy 15 méter, kellemes 17 fokos víz, remekül éreztük magunkat végig, semmi gondom nem volt egész délelőtt. Pár dolgot még azért itt is gyakoroltunk, de inkább az élvezetről szólt a dolog. Délre végeztünk is, kitöltöttük a merülési naplókat, megkaptuk az ideiglenes igazolványt, és ezennel hivatalosan is Nyiltvízi Búvárok lettünk (vagy hogy fordítsam), ami persze a legkezdőbb fokozat, de már itt is lemehetünk 18 méter mélyre a túlélés minden reményével.

A folyóban és az óceánban készült képeket az oktatótól kaptuk, viszont sajnos nem lettek túl jó minőségűek.