2012. szeptember 2., vasárnap

Kirándulás Dél-Phuketre

Egyik nap robogót béreltünk, és elindultunk felderíteni a sziget déli részét. Reggel rögtön bungy jumpinggal kezdtem, de erről már volt szó. Első igazi megállónk a sziget fővárosa, Phuket Town, azaz Phuket város volt. A sziget keleti, azaz kevésbé turistás oldalán helyezkedik el, ami kicsit az árakon is meglátszik. Például Patongban kb. 10 percre laktunk a központtól, és a tuk-tuk vezetők (azaz helyi taxisok) 300 bahtért (10 dollárért) akartak hazavinni, amit 150-re szoktam lealkudni; Phuket Townban egy tuk-tuk vezető könyörgött nekünk, hogy 30 bahtért hadd vigyen el minket a város nevezetességeihez, ami legalább fél órás út lett volna.

A város egyébként kevésbé zsúfolt, mint a turistás Patong.




Találtunk egy épp felújítás alatt álló templomot (Wat Mongkol Nimit-nek hívják); sokkal csicsásabb, mint a balinéz templomok. A phuketi emberek 95%-a egyébként buddhista.


Találtunk még egy sárkány-szobrot is, nem igazán találtam információt arról, hogy mi ez pontosan, de azért az ételáldozat itt is megvolt.


Következő megállónk a kicsit délebbre fekvő Chalong volt. Ez a város kikötőjéről híres, sok kirándulóhajó innen indul a környező szigetekre.


A sziget déli oldalán Rawai-nál is megálltunk picit. A strand nem éppen fürdésre alkalmas, viszont a part tele volt haléttermekkel, egész jól kinéző kajákat szolgáltak fel, kár, hogy épp nem voltunk éhesek. Sok úgynevezett long-tail boat is volt a part mellett (thai hosszú hajó).


Megálltunk még a sziget legdélebbi pontján is megcsodálni a kilátást, illetve a sok kisebb-nagyobb elefántszobrot; arról sajnos nem volt kirakva információ, hogy mi a szobrok célja; gondolom csak szeretik az elefántokat.






Aztán észak felé haladva majdnem elkapott minket egy hatalmas eső, épp időben megálltunk azonban egy elefántfarmon. Az elefántokról majd még később lesz szó, szóval erről most nem teszek fel képeket.

A következő város Kata volt, ez már turistaközpont, de nem annyira zsúfolt, mint Patong, főleg nem főszezonon kívül.



Mivel épp eső után mentünk, a strandok nagyon elhagyatottak voltak, de legalább tisztának néztek ki.



Kata és Patong közt van még egy város, Karon. A strandja hosszú, viszont nagyon keskeny, a napozóágyak is már csak a füves részen férnek el.



Így visszanézve nem lettek csúcsszuper képeink, viszont mi nagyon jól éreztük magunkat, mivel szeretjük a magunk módján felfedezni a helyeket. Egyik legjobb napunk volt ez Phuketen.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon szép helyeken jártok és ennek nagyon örülünk.Használjatok ki minden lehetőséget az ottani tájak,kultúrák és emberek megismeréséhez,de soha ne felejtsétek, hogy nagyon-nagyon hiányoztok és alig várunk benneteket haza!!!!!!!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...