2012. december 6., csütörtök

James Bond sziget

Amikor először említettem Attilának, hogy Thaiföldön majd akarok a James Bond szigetre is menni, jót szörnyűlködött, hogy ezek a thaiok miért nem tudnak normális nevet adni a szigeteiknek. A nevet egyébként azért kapta a hely, mert 1974-ben forgattak itt jeleneteket az egyik James Bond filmhez.

Na de térjünk vissza az eredeti témához. A nem túl jól sikerült Koh Phi Phi kirándulás után azért bevállaltunk még egyet; ha már ott voltunk Thaiföldön, szerettünk volna azért minél több mindent látni. Ez a környék egyébként Phukettől észak-keletre van, tele szigetekkel, tehát a nagy hullámoktól elég jól védett (ezért is mertük bevállalni). Persze ez a kirándulás sem indult zökkenőmentesen (aki már unja a panaszkodásomat a thaiokra, az nyugodtan ugorjon a következő bekezdéshez). Szóval délelőtt időben jött a transzfer, kis minibusszal rendben el is jutottunk a kikötőig. Majd egy órát vártunk a dög melegben, mivel egy busz nem ért oda időre. És mivel nem egy olyan szuper kikötőből indultunk, mint előzőleg Phi Phire, hát bizony a WC is hagyott némi kívánni valót maga után; én benéztem, aztán azzal a lendülettel sarkon is fordultam. Na aztán mire végre mindenki megérkezett, mindenki elfoglalta a helyét, a hajó indított, és indultunk volna, ha a motor is úgy akarja. De nem akarta úgy. 10 percnyi próbálkozás után közölték, hogy nem megy a hajó, de nem baj, jön egy másik. Na mikor nagy nehezen odaért, rájöttek, hogy arra bizony nem fér rá az összes ember, szóval kell még egy. Ez persze már olyan sokáig tartott volna, hogy inkább elindultunk egy hajóval, és a második hajó a következő megállónkhoz jött, és onnan vált két részre a csoport.

Na de elég már a panaszkodásból, a nehéz kezdet után végülis jó lett a kirándulás, és a főnök is rendes volt, mert nem hagytunk ki egy programot sem, csak kicsit sietősebbre fogtuk. Első megállónk a Phuket partjaitól nem messze lévő Koh Nakha Noi nevű kis sziget volt, tele erdővel, egy épület van a nyugati oldalán, mi pedig pont az ellenkező felén szálltunk partra.



A szigetre thai csónakkal vittek ki minket, mert nincs kikötő a nagyobb hajóknak.


Jól is esett a fürdés, meg sétáltunk egy picit; kb. 200m volt az egész partszakasz.


A tipikus thai beállítottság persze itt is előjött. A partot telerakták napernyővel és nyugággyal, és ahhoz van eszük, hogy elkérjenek 5 dollárt arra a fél órára, amit a turista ott tölt, de hogy felemeljék a hátsó felüket és összeszedjék a szemetet, hogy a kedves turistának legyen is kedve kifeküdni, na azt már nem.


Folytattuk is utunkat északnak, beértünk a sok pici sziklás sziget közé; ez tényleg szép környék.






Következő megállónk a James Bond 2 nevű sziget / szikla volt; hasonlít az eredeti James Bond szigetre, innen a név. Itt kajakoztunk, de olyan jó dolgunk volt, hogy nem nekünk kellett evezni, hanem kaptunk egy thai evezőst.


Volt egy barlang, oda is bementünk, vigyázni kellett a fejre.



Az pedig ott a háttérben James Bond 2.



Következő megállónk pedig már az eredeti James Bond volt (lánykori nevén egyébként Koh Tapu); az az a szikla ott lent:




Maga a sziget, ahol ki lehet szállni (Khao Phing Kan), hogy megnézzük a sziklát nem nagy, sziklás, kb. 100m2 sík rész van rajta (amit persze telepakoltak mindenféle felesleges kütyüt áruló sátorral, hangulatrombolónak nagyon jó). Kicsit azért körbementünk a szigeten.



Innen pedig át kellet szállnunk kis csónakokra, mert itt már annyira alacsony a víz (állítólag kb. 40cm), hogy nagy hajók erre már egyáltalán nem tudnak járni. A víz olyan sima volt, mint a Balaton szélcsendben, de azért oldalról kaptuk az áldást; még mindig nem értem, hogy rendes hullámokban hogy lehet ezzel normálisan közlekedni.


Mindenféle szép dolgok voltak errefele is, például trópusi erdők, sziklaképződmények, és barlangok.


Ez például a vezetőnk kedvence, a Sexy Lady sziget:


Utolsó állomásunk Panyi sziget volt, ami egy a vízre épült muszlim halászfalu. Hát meg kell mondjam, ez a vízre épült falu sokkal szebb, rendezettebb és tisztább, mint bármely általunk meglátogatott thai falu a szárazföldön. Van rendesen iskola, focipálya, meg minden, ami egy faluhoz tartozik. Van nagyon szép étterem, bántuk is, hogy nem itt kaptunk ebédet, hanem a hajón.



Innen már visszafele vettük az utat, és pont elkaptuk a naplementét.


A késői indulás miatt jó későn értünk vissza a hotelbe, de ez végülis, a kezdeti nehézségek után egy jó nap volt, úgyhogy nem bántuk.

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...