2014. március 30., vasárnap

Ház projekt #3 - Mert ráérünk...

Sajnos sikerült megint két hónapot blogolás nélkül tölteni, kifogás most is van, én mondjuk egyfolytában tanulok, Berni meg leginkább színekkel, járólapokkal meg ajtókkal van elfoglalva asszem. Mindenesetre mea maxima culpa, reméljük ezután másképp lesz.

Mivel semmi más nem történik kénytelenek lesztek ma is a házról olvasni. Szeretek erről írni, mert olyan érzés mintha már épülne, pedig frászt. Az a helyzet, hogy két hónapja arra várunk, hogy átadják a telket. Fizikailag régen kész van, csak a bürokrácia malmai itt is lassan őrölnek, mindenféle hatóságnak alá kell írni, hogy rendben van. Úgy tudtuk, hogy március közepére-végére lesz meg, mondjuk volt pofájuk ezt az utolsó pillanatig hangoztatni, aztán most 27-én jött a mail, hogy bocsi még három hét. Valaki vagy hazudik, vagy nagyon szar a projekt menedzsment (vannak szavak amik azért jobban néznek ki angolul), vagy mindkettő. Úgyhogy talán húsvétra meglesz, aztán 2-3 hét mire kifizetjük és a nevünkre kerül, aztán végre az építő is kimehet megnézni, elkészülnek a végleges tervek, jóváhagyja a tanács, és talán júniusban valami el is kezd épülni. 10 hónappal azután, hogy kvázi megvettük a telket. Tök jó hogy mindenki más ráér hetekig szöszmötölni, nem tudom a főnököm mit szólna, ha azt mondanám, hogy valami majd 3 hét múlva lesz kész. Nem vagyok boldog. Egyébként így néz ki készen:

A telek

Az utca

Szóval van időnk nézelődni, kiválasztani mindenből, hogy mit akarunk. Újabban a boltokat járjuk hétvégente, megnézzük hatvanhatodszor is a téglákat, a cserepeket, a csapokat, a járólapokat, az ajtókat, egyeztetjük a színeket, mittudomén. Persze ilyenkor jönnek az ötletek, hogy jé az úgy de jó lenne, csak kár hogy nincs benne az árban, sebaj ráfizetünk egy keveset. Aztán a sok kevésből sok lesz, nem is tudom már hány ezer dollár extrát kértünk és még nincs vége. A legjelentősebb talán a spéci ajtó volt eddig, ugyanattól a cégtől, hogy menjen a spéci ablakokhoz. Kétszer olyan vastag mint az alap faajtó, így persze biztonságosabb, jobban is szigetel és alig kerül háromszor annyiba. A fantázianeve egyébként 'Budapest', így már végképp nem lehetett ott hagyni.

'Budapest' bejárati ajtó


Aztán rohadt drága az is ha több fiókot és kiálló mosdókagylókat szeretnénk a fürdőbe, meg az se lesz olcsó ha beépített lámpákat (downlight) rakunk legalább néhány helyiségbe. Nagy dobás lesz még a kocsifeljáró valamilyen betonra cserélése, alapból valami utcakövet lehetne választani, ami tulajdonképpen tégla és legtöbbször ótvarul néz ki.

Téglák a kocsifeljáróhoz


A többi változtatás ehhez képest aprópénz, párszáz dolláros tételek, mint például másik sütő (az alaptípus kicsi volt), az extra kézmosó a vécében, nagyobb törölközőtartó, pár sorral több csempe a kád felett, plusz konnektorok, kétirányú kapcsolók, mozgásérzékelős lámpa a bejárathoz, internet és TV kábelek, stb. És akkor ebben még nincs benne amiket mindig is terveztünk, meg tudtuk is mennyibe kerül, viszont itt nem számít bele az árba és nem is az építővel fogjuk csináltatni valszeg. Ilyen a kő munkalap a konyhában, a légkondi, a parketta a szobákba. Ha valami pozitív van ebben a késésben az talán az, hogy az idő múlásával egyre több pénzünk lesz amit rákölthetünk.

De egyébként jól haladunk. A tégla már hónapok óta megvan, ez azért nem mindegy mert a ház nem lesz vakolva. Cserépből is tudjuk régóta, hogy melyik kettőből lesz valamelyik, de csak most döntöttük el.

A cserép és a tégla

Szerintem a járólapok és a csempék is rendben vannak, hacsak Berni ki nem talál valami forradalmit közben. A konyha és a fürdőszoba bútorok színeivel vacakoltunk sokat, annyiféle laminálás van és mindegyik olyan kicsi mintában, hogy nehéz elképzelni, hogy fog kinézni.


Konyhaszekrény bútorlap egyeztetése a kővel

Valami minták

Kiválasztottuk még az összes kilincset, csapot, szappantartót, zuhanyrózsát, vécépapírtartót, minden ilyen apróbb bizbaszt. Csak olyan dolgok vannak hátra, amiket még akár fél év múlva is ráérünk eldönteni, mint a parketta vagy a festés.

Volt néhány dolog ami viszont nem fog megvalósulni, egyszerűen mert nem lett volna annyival jobb mint amennyivel drágább. Vannak például gyönyörű aggregált betonok (nemtom ez-e magyarul, aggregate exposed concrete) a kocsifeljárónak, extra 4 ezer lett volna, úgyhogy majd valami olcsóbbra cseréljük a téglát, valószínű például a liquid limestone (lefordítva folyékony mészkő, de ez is egy betonkeverék) ami feleannyiból megvan.

Beton ami nem lesz

 Aztán lett volna pár spéci csap is, de végülis az alap sem tűnik rossznak.



Nem kell cseresznyefa színű garázskapu sem annyi pénzért. Túl sokba kerülne egy undermount sink is, ami egy mosogató, de úgy néz ki mintha a kőből lenne kivágva, nincs pereme. Remélem érthető, nem tudom otthon divat-e (itt vannak képek akit érdekel). Meg tök jó lett volna csempe helyett valami szép üveg (splashback) a tűzhely mögé, csak nem tízszer annyiért. Ez például mekkora királyság lett volna, kár, hogy nem szállítanak Perthbe, még lehet ki is fizetnénk:

Üveg splashback valami híddal, háttérben a bolondok háza

Kár érte, de azért nem lesz ez szar, csak kezdenénk már. Addig még tervezek egy posztot a pénzügyekről, főleg a bankokról meg a hitelről, csak előbb szeretném végre látni, hogyan zajlik a tranzakció. Mára ennyi.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök az úhabb cikknek.Tényleg érdekes, hogy hogyan megy ott Perthben egy építkezés illtve majd hogyan fog elkészülni a ház nyáron,majd érdekes lesz itt nézni a képeket is.Az legalább jó,hogy út,járda,közvilágítás van,csak már kezdjenek neki minél előbb az építésnek.Érdekes lesz,persze az is ,hogy majd épül a többi ház is a környéken és, hogy kik lesznek a szomszédok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legnagyobb félelmem, hogy indiai szomszédaink lesznek, és minden nap curry illat fog terjengeni az udvarban. :)

      Törlés
  2. Igen, ez lehetséges, egyik oldalról a szomszéd egy népes 15 tagú indiai család lenne a másik oldalon pedig a bennszülöttek akik egész nap dobolnának és bumerángal dobálóznának..

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok. Most jovok a Hataratkelorol. A Veeos-ban a Wanneroo road-on lehet(ett) venni normalis turot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, köszi a tippet. Nem ismerjük ezt a boltot, de megnézzük, ha legközelebb arra járunk.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...