2014. augusztus 31., vasárnap

Ház projekt #6 - Falak

Nehéz minden posztot valami frappánssal indítani, most például nem fog menni, úgyhogy rá is térnék a lényegre: állnak a falak! Mikor egy hónapja találkoztam a builderrel már szó volt róla, hogy az alapozás után 2-3 héttel el is kezdik, de nem igazán bíztam benne. Főleg miután kaptunk egy levelet a buildertől, hogy akkor most akut kőműves (itt bricklayer = "téglafektető") hiány van az egész államban, így csak 6-8 hét késéssel lehet a falakat elkezdeni a megszokotthoz képest. Kicsit felment a pumpa, írtam is egy barátságos választ de szerencsére kiderült, hogy a levelet minden kliensüknek elküldték és ránk pont nem vonatkozott, a mi csapatunk pár nap múlva érkezett. És ha már ott voltak bele is húztak rendesen, olyan 12 nap alatt hárman felhúzták az egész házat kívül-belül, pedig nem keveset esett is közben, volt hogy csak fél napokat dolgoztak, de olyan is hogy vasárnap délután is. Csak azt nem tudom akkor minek kellett nekünk is elküldeni azt a levelet, már tudhatnák hogy rosszul viseljük a szívatást.
Az egyébként tényleg igaz, hogy hiány van, egyik kollégám is úgy járt, hogy egy hónappal előbb megvolt neki az alap, de közben beelőztük a fallal, pedig ő a legnagyobb builderrel dolgozik (akikhez mi is mentünk először de nem tetszett). De látjuk más telkeken is, hogy már egy hónapja megvan az alap, ott van a tégla is, de nincs aki építsen. Az egész lakóparkban egyébként a telkek kevesebb mint felén kezdtek el eddig építeni, úgyhogy lehet mégis igaza volt a fejlesztőnek és tényleg a vevők nagy része nem bánta a késést. Körbejártunk kicsit és a mi házunknál "készebbet" csak egyet találtunk, ahol már a tetőszerkezetet is elkezdték, de az egy kisebb ház, szóval nem vagyunk szomorúak, eddig szép munka.

Hátulról

Amint azt talán a képeken is látni, kétféle téglával dolgoztak, a külső szép világosat választottuk mi, míg belülre jó a randa piros is, úgyis be lesz vakolva. Kívül egyébként nem, kivéve a bejárat környékét, ezért is van ott szépen megcsinálva a fuga is, belül meg csak összehányva. A tégla ilyen dupla méretű, mert szerintünk szebb. A külső falak dupla vastagok, közte asszem 5 centi levegőréteg, azok a kis drótok meg valamennyire összefogják a két réteget, remélem látható. Berakták már az ajtókereteket is, és ha ócska ausztrál ablakaink lennének akkor már azok is biztos kész lennének, de így csak a helyük van meg.

Dupla fal

Az egészben nyilván az a nagy szám, hogy mivel a belső falak is megvannak így végre láthattuk élőben az arányokat, hogy mekkorák a helyiségek, és nem csak egy tervrajzon. Nagy baj nincsen, egyedül a mi szobánk tűnik kisebbnek mint gondoltuk fejben, egy-két ablak meg talán túl nagy, de egyik sem gáz, nem kell lebontani a felét. Nagyon elégedettek vagyunk viszont a nappali/konyha/étkező méreteivel, ezzel az 55 négyzetméterrel már lehet valamit kezdeni. A garázs sem lesz kicsi, elbír majd két benzinzabálót, a többi helyiség meg úgy jó ahogy van azt kész. Aki több képet szeretne látni az kattintson ide. Sajnos nem tudunk minden szobát egyben lefényképezni, úgyhogy kell egy kis képzelőerő, de higgyétek el nem lesz ez szar jó lesz ez. A képeken látható víz meg nem a talajból jön fel, hanem az előző éjszaka esett 50mm eredménye.

Nappali / étkező / konyha

Erről a jeles eseményről kábé ennyit tudok mondani, nem mondta senki, hogy ez egy hosszú poszt lesz. Ami a közeljövőt illeti a héten ha minden igaz hozzák az anyagot a tetőhöz és talán még az ács is megjelenik. A hónap végére ígérik a tetőt mindenestől, arra például nagyon kíváncsi leszek mennyire megy majd a cserép a téglához. Aztán valamikor októberben helyükre kerülnek az ajtók-ablakok, be lehet majd zárni és onnantól már csak belül fognak dolgozni.

Oldalról

3 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Nagy örömmel és kíváncsisággal olvasom a bejegyzéseiteket.
    A házatok nagyon szép lesz! Sajnos a fotók alapján teljesen nem tudom elképzelni sem a formáját sem a méreteit de azt hiszem, ha már a tető is rákeül akkor lesz teljes a kép! :)
    A külső falazat szine olyan........meleg otthon érzését kelti bennem!
    Kérdésem: A külső és a belső fal között lesz valami vagy a levegő szigetelése miatt van így tervezve? - továbbá, mekkora "udvar" tartozik hozzá?
    A fotókon több épülő házat lehet látni, azért is érdekel a hozzá tartozó telek mérete.
    Nagyon várom a további bejegyzéseket és fotókat!
    Addig is nagy GRATULA Nektek!

    Üdv: Molnár Péter
    Magyarország

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali,

      Köszönjük a kérdéseket, legközelebb lehet egy-két tervrajzot is rakok föl. A falak közt tudtommal nem lesz semmi, max vezetékek. Ilyen klímában ez elég kell legyen szigetelésnek. Egyébként a plafon felett lesz még egy tíz centi vastag szigetelőréteg. A telek 15*31=465 négyzetméter, ebből hátulra jut még 7*15=105 négyzetméter, ezen kívül bal oldalon egy kétméteres, jobbon egyméteres sáv, csak hogy legyen mit nyírni. A környező telkek hasonló méretűek, 450 és 500 négyzetméter közt van a nagy része, illetve egy-két nagyobb egészen 600-ig, de ezek inkább saroktelkek.

      üdv,
      Attila

      Törlés
  2. Nagyon jó a blog, most találtam rá, mi novemberben megyünk ki.:) Szép lesz a házikó is, gratula hozzá! Miki

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...