Munkakeresés 2015 #1

Ma egy szolgálati közleménnyel kezdünk: az utóbbi időben pár ismerőstől hallottam, hogy milyen rossz, hogy nem tudják, melyikőnk ír egy adott bejegyzést és csak találgatni lehet. Volt már, hogy egy ismerősöm mondta, hogy milyen jókat nevetett az egyik bejegyzésemen; na mondom, ha jókat nevettél, akkor valószínűleg Attila írta. Volt már olyan is, hogy megszóltak, hogy káromkodok. Szóval szögezzük le: nem én vagyok a vicces, és nem én káromkodok. Tehát: ha az előző pár mondatból valakinek nem esett volna le, hogy kinek a munkakereséséről lesz ma szó, annak bizony le kell görgetnie a bejegyzés aljára, és ott apró szürke betűkkel fel van tüntetve, hogy „Bejegyezte: Attila / Bernadett”; sajnos a Blogger nem engedi ezt az infot a cím környékén megosztani, ezért a nevükben is elnézést kérünk.

Szóval: vissza a mai témánkhoz, ami az én munkakeresésemről fog szólni. Először is kicsit evezzünk vissza a történelemben: 2012 októberében mondtam fel a KPMG-nél és mentem át a Rio Tintohoz. Akkor még 2013 európai nyaráig terveztünk Ausztráliában maradni, aztán Norvégia vagy Svájc lett volna a cél, így a Riotól kapott 10 hónapos szerződés pont tökéletesen beleillett a terveinkbe. Persze aztán változtak a terveink, és a Rio is meghosszabbította a szerződésemet párszor, amíg nem jelentettem be Lilla érkezését. Ekkor még meghosszabbították a szerződésemet január elejéig, hogy az év végi zárást még meg tudjam csinálni, aztán búcsút intettünk egymásnak. Ezt persze akkor úgy éltem meg, hogy milyen szívás, hogy nem lesz hova visszamennem dolgozni, de végülis egész jól jöttem ki a dologból...
Szóval már Lilla születése előtt úgy terveztem, hogy szeptemberben kezdek el melót keresni, amikor Lilla 7-8 hónapos lesz. Úgy gondoltam, hogy állás nélkül, kisbabával, az épp nagyon rossz munkaerőpiacon nehéz lesz bármit is találnom, és úgy saccoltam, hogy kb. 3-4 hónapig fog tartani, de kis szerencsével még így is vissza tudtam volna térni a munkaerőpiacra egy év kihagyással; egy évnél többet azért nem szerettem volna kihagyni.

Aztán telt-múlt az idő, és eljött a szeptember. Azért bevallom, ha Attilát nem érinti a leépítés, akkor valószínűleg még nem kezdtem volna el keresni, max részmunkaidőt vállaltam volna, viszont szállítót-vevőt azért nem szerettem volna könyvelni, szóval a részmunkaidő kb. ki volt zárva. Ausztráliában amúgy szerintem elég könnyű részmunkaidőben visszamenni szülés után dolgozni, a cégek általában nagyon flexibilisek, viszont az én munkámban ritka mint a fehér holló a részmunkaidősnek hirdetett pozíció, feleannyiért meg mégsem megyek el könyvelni.

Szóval mikor visszatértünk a nyári magyarországi kiruccanásunkból, megbeszéltük Attilával, hogy mindketten keresünk munkát, és aki előbb talál, az megy dolgozni, a másik pedig marad otthon Lillával egy ideig. Persze közben elkezdtünk bölcsit is keresni, hogy Lilla szokja a gyűrődést heti egy-két nappal.

A nagyon hosszas bevezetés után csapjunk végre a közepébe. Az első dolog, amit csináltam, hogy két héttel a Perthbe való visszaérkezésünk előtt átállítottam a LinkedInen a nevem alatti szöveget „currently looking for opportunities”-ra, azaz hogy épp lehetőségeket keresek. Én sosem vettem túl komolyan a LinkedInt, de hamar rájöttem, hogy ez bizony hiba volt. Rögtön megkeresett két, számomra addig ismeretlen fejvadász, rögtön két pozícióval:

• Az egyiknél sajnos túl későn értem vissza az első körös interjúkhoz, de azért később bementem a városba találkozni a fejvadásszal.
• A másik fejvadász viszont le is szervezett nekem egy interjút egy céggel, úgyhogy csütörtök este értünk vissza Perthbe, nekem pedig pénteken már telefonos interjúm volt Szingapúrral. Nem ez lett volna álmaim melója, de mivel 5 km-re volt tőlünk a cég, valószínűleg elvállaltam volna. Ők azonban egy nálam kevesebb tapasztalattal rendelkező embert választottak, valószínűleg jóval kevesebb pénzért; végülis nem bántam.

Az első napi interjú után azért eltartott kis ideig, mire Lilla és én is visszarázódtunk a perthi valóságba, kipakoltunk, stb., úgyhogy kb. szeptember közepén kezdtem el ténylegesen munkát keresni. A következő – sablonos – dolgokat csináltam:

• LinkedIn: A korábbi sikeren felbuzdulva frissítettem a profilomat és elkezdtem figyelni, hogy kik nézik meg azt.
• Önéletrajz: Természetesen ezt is frissítettem a legutolsó Rios pozíciómmal.
• Seek.com.au: Ez az itteni álláshirdetési portál, ezt érdemes böngészni, így ezt tettem én is. Tény sajnos, hogy jóval kevesebb a hirdetés, mint mikor pár éve kerestem munkát. Azóta is folyamatosan figyelem a Seeket, és napi 0-1 nekem való hirdetés van; amikor még 2012-ben kerestem munkát, minden este végig kellett mennem a hirdetéseken és jelentkezni a megfelelőkre, mert ha elhagytam hétvégére, olyan sok összegyűlt, hogy egy egész napot elvett a folyamat.
• Fejvadászok: Mindig is azt gondoltam, hogy ők a szükséges rossz, tehát hú de sokat sosem vártam tőlük, de mindig elmentem találkozni azzal, aki hívott, mert ugye hátha pont az talál nekem valami jó munkát...

Mivel egyszer már 2012-ben, majd nagyon röviden 2014-ben (épp mielőtt Lilla képbe került) is keresetem munkát, már elég jól ismerem a piacot és sok fejvadászt ismerek személyesen, és kialakult egy kép, hogy ki a normális, és ki az, akivel ha el is megy az ember találkozni, akkor hallott róla utoljára. Szóval még korábbról volt két kedvenc fejvadászom, akiket nagyon normálisnak ismertem meg (valaki úgyis megkérdezné, úgyhogy: az egyik a Professional Search Groupnál dolgozik, a másik a Hudsonnál), szóval velük felvettem a kapcsolatot, hogy helló, itt vagyok, mi a helyzet, és elmentem beszélni velük. Nem akarom lelőni a poént, de a történet végén az ő két cégük közt kellett végülis választanom, tehát mindketten találtak nekem melót.

Megéri különben fenntartani a kapcsolatot a normálisabb fejvadászokkal. Volt például olyan, hogy felhívott egy számomra ismeretlen, hogy XY, aki korábbról ismer engem egy másik fejvadász cégtől átjött hozzájuk, ezért ő nem hívhat fel, de úgy emlékszik, egy évvel korábban azt mondtam, hogy szülés után majd szeptemberben kezdek el munkát keresni, és most van egy nekem való munkája, érdekel? Szóval igen, a kapcsolatok fontosak.

Szeptember végén, október elején zajlott az élet, szegény Attila fogta a fejét, mert körülötte elég nagy csend volt, engem meg folyamatosan hívtak. Azon kívül, hogy elmentem általános elbeszélgetésre pár fejvadászhoz, 4 céghez is bejutottam interjúra, legnagyobb meglepetésemre mindhez fejvadászon keresztül.

• Először egy biztosítós cégnél voltam, bejutottam a második körbe is, ahol végülis a másik jelentkezőt választották. A pozíció jó lett volna, persze lényegesen kevesebb pénzért, mint amit ugyanezért a munkáért 1-2 éve fizettek volna. Viszont a cég tőlünk, és a vasúttól is nagyon messze van; vonattal-gyalog több, mint egy óra lett volna az út, vagy autózni kellett volna a belvároson túl, és akkor még ott van a parkolás kérdése; szóval azért nem hullajtottam könnyeket, hogy ez nem jött össze.
• Voltam egy pár éves, egy telefonos appet fejlesztő cégnél. A pozíció nem lett volna olyan hú de magas, viszont lehetett volna a céggel nőni, és nagyon profinak tűnt a pénzügyi igazgató, szóval ez nagyon jó lehetőség volt. Nagyon jó visszajelzést kaptam az interjú után is. Viszont szintén nagyon messze volt a vasúttól, és autóval sem ideális, főleg nem délután hazafele a csúcsforgalomban. Mikor megkaptam a másik két ajánlatot, felhívtam a fejvadászt, hogy mi a helyzet, és azt vártam, hogy majd szól a cégnek, hogy döntsenek, de nem szólt, azt mondta, majd akkor szól, ha elfogadtam valamelyik ajánlatot, ami igencsak furcsa volt... Mindegy, mivel helyileg messze volt, kisbaba mellett úgysem ezt választottam volna, tehát nem forszíroztam a dolgot.
• Aztán voltam egy bányaipari szolgáltató cégnél, ahol nagyon szimpatikus és technikailag képzett lett volna a felettesem, a cég is érdekes, pl. Afrikában is több helyen dolgoznak, és pár év múlva tőzsdére készülnek. És nem mellesleg kb. 7 percre van tőlünk a cég autóval.
• Legutoljára pedig egy nagy, országos, de családi tulajdonban lévő logisztikai cégnél voltam, ami bejárás szempontjából szintén jó, 13-15 perc autóval. Jól elbeszélgettünk a leendő felettessel, a munka nem egy nagy szám, de nem is tűnt annyira rossznak, sok mindent kellett javítani a múltbeli számokon (amiket elszúrtak), illetve a folyamatokon, ami számomra érdekes.

Szóval mint már említettem, a két kedvenc fejvadászom által intézett interjú után (ami az utolsó kettő a listán) mindkét cég leinformált, majd pedig ajánlatot adtak. Az bányaipari cég kb. félútra volt hozzánk a másikhoz képest, érdekesebb volt maga a cég is, szimpatikusabb és technikailag sokkal jobbnak tűnt a leendő főnök, de az adott körülmények közt egyelőre csak egy 3 hónapos szerződést tudtak ajánlani. A másik cég ajánlata sem hangzott rosszul, és mivel ők állandó helyet ajánlottak, őket választottam. Még volt kis licitálás az első fejvadász részéről, hogy mi lenne ha ők lecsípnének a javamra ennyit meg annyit a díjukból, de végülis győzött az állandó szerződés. Az a fejvadász amúgy nagyon normális volt, megmondta, hogy az adott piaci körülmények közt helyesen cselekszem, ha nem az ő általa képviselt céget választom.

Szóval 2015 októbere óta egy logisztikai cégnél dolgozok, mint Financial Accountant. Nem tudom, hogy mondják magyarul, egyes cégeknél kontroller, máshol nem tudom, szóval én csak angolul használom.

És végül, hogy vajon miért lettem hirtelen ennyire kapós, és miért sikerült ilyen gyorsan viszonylag rossz piaci körülmények közt állást találnom? Hát jó kérdés. Szerintem ezek játszottak szerepet benne:

• Audit (könyvvizsgálói) múlt. Lehúztam több, mint 6 évet a KPMG-nél, ami nem könnyű, és még rengeteget is tanultam. És a szorgalmat és a tudást bizony nagyra értékeli minden munkaadó.
• Két év egy nagy, Perthben (és a világon is) nagyon jó nevű bányaipari cégnél. Igaz mikor pár hétig kerestem munkát 2014-ben, ez inkább hátránynak tűnt, mert az összes kisebb cég azt mondta, hogy nem akarnak ilyen nagy cégtől átvenni senkit, de úgy néz ki azóta fordult a kocka. Amúgy ez teljesen hülyeség szerintem, egy nagy cégnél általában sokkal jobban felépítettek a folyamatok, és egy ilyen háttérrel egy ügyes emberke egy kis cégnél rengeteg mindent pozitív irányba változtathat meg; ez történik most amúgy az én cégemnél is, semmit nem úgy csinálok, mint ahogy az elődeim tették.
• Ismeretségek. A KPMG-nél sok embert megismertem, mind munkatársakat, mind ügyfeleket, majd a Rionál is. A városközpontban dolgoztam, így könnyebb volt a régi kapcsolatokat ápolni. Elmentem KPMG-s alumni találkozókra is, például 4 hónappal Lilla születése után, úgyhogy mikor fel kellett hívnom valakit, hogy legyen a referenciám, nem pár éves kihagyás után kellett újra beszélnünk. És az ismeretség a fejvadászokra is igaz, mint már említettem, a korábbi álláskereséseim alkalmával azért sok embert megismertem közölük is.
• Referencia. És ez talán a legfontosabb. Megéri keményen dolgozni, kifizetődik. Tudom, hogy az összes korábbi felettesem nagyon jó referenciákat adott rólam. Plusz pozitívum volt, hogy a Rionál a Finance Managerem a networking királynője, szinte mindenkit ismer Perthben; akárhányszor például megemlítettem a nevét egy fejvadásznak, mindig azt a választ kaptam, hogy "igen, ismerem / ismerjük Jane-t". De volt olyan is, hogy a leendő munkaadó nem is tőlem kért referenciát, csak leérdeklődött. Szóval fontos, hogy az emberről pozitív vélemény alakuljon ki, mert néha nem csak azokat kérdezik meg rólunk, akit mi adunk meg referenciaként.

A fenti listából nekem sajnos rögtön látszik, hogy a mellett, hogy az én foglalkozásom most épp keresettebb Attiláénál, mi az, ami miatt én sokkal könnyebben találtam munkát, mint ő. Az egyik persze az audit múlt, ezzel nem lehet vitatkozni. Ezen kívül viszont sajnos tény, hogy amíg én bent a városban sok felé dolgoztam és viszonylag sok embert megismertem, addig ő 4 és fél évet lehúzott egy nagyon jó, de jóval kisebb cégnél, és kint dolgozott a reptérnél, kvázi mindentől elzárva. És amíg nekem vannak olyan referenciáim, akik sok embert ismernek, az ő volt főnöke - aki mellesleg egy nagyon jó ember - utánunk érkezett Ausztráliába és így nincsenek meg azok a kapcsolatai, mint annak, aki itt járt egyetemre és itt dolgozik azóta is.

És aki azt hinné, hogy ezzel vége a történetnek, hát az téved, mert nem hiába van a címben az #1, de mára már sokat írtam, úgyhogy legközelebb folytatjuk.