Még július végén voltunk a Caversham vadasparkban, azóta viszont túl vagyunk egy költözésen, ami elég sok pakolással és takarítással járt, illetve netünk sem volt majdnem két hétig, szóval kicsit elmaradt a blogírás…
Ausztráliában ugye ilyenkor van tél, ami közel sem annyira hosszú és hideg, mint otthon (igaz idén rengeteget esett az eső, amitől már nagyon elszoktunk), de az ilyen időt kell kihasználni kirándulásra, mert nyáron a 40 fokban csak a strandra van kedvünk menni. Szóval a vadaspark egy interaktív állatkert, tehát sok mindent meg lehet simogatni, és főleg Ausztráliában honos állatok vannak, úgyhogy vágjunk is a közepébe.
A képen látható lustaság egy wombat, a szótár szerinte erszényes medve; vígan aludt a felügyelő ölében, míg mi fotózkodtunk vele:
Később találkoztunk egy másik példánnyal is, mikor megláttam, még épp ébren volt, de pár másodperc múlva szó szerint hanyatt vágta magát:
Vicces állat…
Oposszummal is lehetett fotózkodni:
Volt fehér szőrű is, neki csak a fenekét láttuk:
Az echidnából, azaz a hangyászsünből sem sokat láttunk:
Attila és a láma:
Láttunk dingót is, pont olyan, mint egy házőrző kutya:
Attila és az emu:
Aztán jött a nap első fénypontja, amire én a legjobban vártam, a koalák. Az eukaliptusz fákon lustálkodtak, és óvatosan meg szabadott őket simogatni:
Jóval nagyobbak, mint számítottunk rá. Kiderült, hogy két féle koala van, a victoriai (tahát Melbourne környéki, Dél-Kelet Ausztrália), ezeket simogattuk, és ezek a nagyobbak, ellentétben a queenslandi (Észak-Kelet Ausztrália) koalákkal, ők némileg kisebbek (képet lásd lejjebb).
Mivel az eukaliptuszban nagyon kevés a tápanyag, napi 20 órát alszanak:
A Wikipedia tanúsága szerint míg a victoriai koala 8.5-12 kilós (nőstény-hím), sötétszürke vastag hosszú bundája van, addig a queenslandi koala 5-6.5 kilós, világosabb szürke, ritkásabb és rövidebb bundája van (gondolom mivel Queensland szubtrópusi éghajlatú, tehát jóval melegebb van.) És hát ő a queenslandi koala; sajnos náluk nem volt simogatás:
Aztán jött a nap másik fénypontja (főleg Attilának), a kenguruk. Kengurut láttunk már viszonylag sokat, eleinte csak az út szélén elütve, majd a karácsonyi túránk alatt elég sokat élve is. Viszont a vad kengurukhoz az ember nem megy csak úgy oda megsimogatni, viszont itt erre is volt lehetőség. Rengeteg kenguru volt szabadon (vagyis egy óriási bekerített területen).
Attiláról tudni kell, hogy utál fotózni és fotózkodni. Akárhányszor megkérek valakit, hogy csináljon rólunk egy képet, mindig azzal jön, hogy már van rólunk több száz fotó, és úgyis mindegyik ugyanolyan, bla bla bla. Persze aztán mindig elmondom neki, hogy a háttér mindig más, és ha szép képet akarok, akkor letöltöm a netről, azért nem kell utazni, de akkor jó a kép, ha mi is rajta vagyunk, meg legalább meg lehet mutatni a szülőknek, meg majd az unokáknak.
Na, hát ez a nap más volt mint a többi. Attilát ilyen lelkesnek még sosem láttam. Minden kenguruval le kellett fotózni többször is. „De még ilyen beállítást, de még olyan beállítást!” A végére már én untam meg, pedig szeretek fotózni. Íme, egy kis ízelítő. Az első képen rögtön egy fehér kenguru látható, ami számunkra is újdonság volt, szabadon még nem láttunk ilyet. A háttérben a másik kenguruval Jordan látható, ő egy munkatársam, Calgaryból, Kanadából érkezett 3 hónapra. Az ausztrál és a kanadai KPMG közt van egy csereprogram, ami elég jól működik, mivel az év más részében van a főszezon, tehát januárban mi küldünk embereket 3-4 hónapra, júliusban pedig ők. Ez szerintem egy nagyon jó lehetőség úgy elutazni a világ másik felére, hogy az ember még közben pénzt is keres (amit aztán persze elkölt utazásra). Jordan amúgy 25%-ban magyar.
És hát amiért erszényesnek hívják a kengurut:
Összességében szuper délután volt, kifejezetten jó volt nézni Attila lelkesedését. :)
Ausztráliában ugye ilyenkor van tél, ami közel sem annyira hosszú és hideg, mint otthon (igaz idén rengeteget esett az eső, amitől már nagyon elszoktunk), de az ilyen időt kell kihasználni kirándulásra, mert nyáron a 40 fokban csak a strandra van kedvünk menni. Szóval a vadaspark egy interaktív állatkert, tehát sok mindent meg lehet simogatni, és főleg Ausztráliában honos állatok vannak, úgyhogy vágjunk is a közepébe.
A képen látható lustaság egy wombat, a szótár szerinte erszényes medve; vígan aludt a felügyelő ölében, míg mi fotózkodtunk vele:
Később találkoztunk egy másik példánnyal is, mikor megláttam, még épp ébren volt, de pár másodperc múlva szó szerint hanyatt vágta magát:
Vicces állat…
Oposszummal is lehetett fotózkodni:
Volt fehér szőrű is, neki csak a fenekét láttuk:
Az echidnából, azaz a hangyászsünből sem sokat láttunk:
Attila és a láma:
Láttunk dingót is, pont olyan, mint egy házőrző kutya:
Attila és az emu:
Aztán jött a nap első fénypontja, amire én a legjobban vártam, a koalák. Az eukaliptusz fákon lustálkodtak, és óvatosan meg szabadott őket simogatni:
Jóval nagyobbak, mint számítottunk rá. Kiderült, hogy két féle koala van, a victoriai (tahát Melbourne környéki, Dél-Kelet Ausztrália), ezeket simogattuk, és ezek a nagyobbak, ellentétben a queenslandi (Észak-Kelet Ausztrália) koalákkal, ők némileg kisebbek (képet lásd lejjebb).
Mivel az eukaliptuszban nagyon kevés a tápanyag, napi 20 órát alszanak:
A Wikipedia tanúsága szerint míg a victoriai koala 8.5-12 kilós (nőstény-hím), sötétszürke vastag hosszú bundája van, addig a queenslandi koala 5-6.5 kilós, világosabb szürke, ritkásabb és rövidebb bundája van (gondolom mivel Queensland szubtrópusi éghajlatú, tehát jóval melegebb van.) És hát ő a queenslandi koala; sajnos náluk nem volt simogatás:
Aztán jött a nap másik fénypontja (főleg Attilának), a kenguruk. Kengurut láttunk már viszonylag sokat, eleinte csak az út szélén elütve, majd a karácsonyi túránk alatt elég sokat élve is. Viszont a vad kengurukhoz az ember nem megy csak úgy oda megsimogatni, viszont itt erre is volt lehetőség. Rengeteg kenguru volt szabadon (vagyis egy óriási bekerített területen).
Attiláról tudni kell, hogy utál fotózni és fotózkodni. Akárhányszor megkérek valakit, hogy csináljon rólunk egy képet, mindig azzal jön, hogy már van rólunk több száz fotó, és úgyis mindegyik ugyanolyan, bla bla bla. Persze aztán mindig elmondom neki, hogy a háttér mindig más, és ha szép képet akarok, akkor letöltöm a netről, azért nem kell utazni, de akkor jó a kép, ha mi is rajta vagyunk, meg legalább meg lehet mutatni a szülőknek, meg majd az unokáknak.
Na, hát ez a nap más volt mint a többi. Attilát ilyen lelkesnek még sosem láttam. Minden kenguruval le kellett fotózni többször is. „De még ilyen beállítást, de még olyan beállítást!” A végére már én untam meg, pedig szeretek fotózni. Íme, egy kis ízelítő. Az első képen rögtön egy fehér kenguru látható, ami számunkra is újdonság volt, szabadon még nem láttunk ilyet. A háttérben a másik kenguruval Jordan látható, ő egy munkatársam, Calgaryból, Kanadából érkezett 3 hónapra. Az ausztrál és a kanadai KPMG közt van egy csereprogram, ami elég jól működik, mivel az év más részében van a főszezon, tehát januárban mi küldünk embereket 3-4 hónapra, júliusban pedig ők. Ez szerintem egy nagyon jó lehetőség úgy elutazni a világ másik felére, hogy az ember még közben pénzt is keres (amit aztán persze elkölt utazásra). Jordan amúgy 25%-ban magyar.
És hát amiért erszényesnek hívják a kengurut:
Összességében szuper délután volt, kifejezetten jó volt nézni Attila lelkesedését. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése