Bicheno és a Freycinet félsziget

Tasmánia keleti részén kicsit kibabrált velünk az időjárás. Itt éves szinten kevesebb csapadék esik, mint Perthben (és azért Perthben sem esik túl sok), így joggal reméltük, hogy itt biztos megússzuk az esőt. Sajnos nem így lett. Megérkezésünkkor erős szél fújt, ami sátorfelveréshez nem az ideális időjárás, éjjel pedig elkezdett esni. Ekkor még nem is nagyon volt gond, viszont reggel nagyon rákezdett, ami két okból volt rossz: be voltunk zárva a sátorba, ami ráadásul még be is ázott. Kb. 10 körül kicsit alábbhagyott, akkor gyorsan vízmentesítettük a sátrat és bedobtuk a szárítóba a lepedőt. Sajnos egészen 2-ig esett, így fél napunk baromi eseménytelenül telt: jobb híján a konyhában társasjátékoztunk. Ráadásul ez volt a leglepukkantabb kemping az összes közül, ahol megszálltunk, teljesen egyértelmű volt, hogy a konyhában lévő fotelokat lomtalanítás során gyűjtötték össze.

Mivel az aznapra betervezett programunknak már lőttek, az eső elálltával gyorsan ellátogattunk az East Coast Natureworld nevű vadasparkba; erről Attila írt múltkor a Tasmán állatok című bejegyzésben.


Australia: Tasmania blog nagyobb térképen való megjelenítése

A vadaspark után még megnéztük Bicheno tengerpartját; a várost a térképünkön stílusosan esőfelhő jelzi. Fürdésre nem nagyon alkalmas itt a part, viszont gyönyörű sziklás, fotózásra pont jó. A felszáradó eső miatt párás volt a levegő, de ez külön jó hangulatot adott a tengerpartnak.

Erre az esős napra túrázást terveztünk a Freycinet félszigeten (a térképen a túrázók jelzik Bichenotól délre). Mivel mindenhol le volt foglalva a szállásunk, nagyon nem lehetett az előre betervezett programot csúsztatni. Viszont Freycineten van Tasmánia egyik leghíresebb helye, a Wineglass Bay, így semmiképpen sem szerettem volna kihagyni ezt a túrát. Másnap még 300 km út állt előttünk, így aztán reggel 6-kor keltünk, szedtük a sátorfánkat, és indultunk a Freycinet félszigetre.

Ez a nemzeti park az egyik legnépszerűbb túrázás szempontjából, és ráadásul a karácsonyi időszakban tényleg rengetegen vannak. Mi szerencsére megelőztük a tömeget: a miénk volt a 3. autó a parkolóban, és míg felértünk a Wineglass Bay kilátóhoz, senkivel sem találkoztunk. Fent is volt még 10 percünk teljesen egyedül, aztán mire fotózkodtunk és megettük a reggeli szendvicset, már vagy húszan felértek.

A Wineglass Bay (Borospohár öböl) alakjáról kapta a nevét, mivel teljesen szabályos ívet ír le, mint egy borospohár. A hely szépségéhez az is hozzáad, hogy az öböl hosszú, és kicsit fjordos jellege van.

A túrát folytattuk le az öbölig, ami természetesen innen is gyönyörű.

Az eredeti terv szerint egy egész kört akartunk menni a félszigeten, de ugye egy egész napot szerettünk volna erre a részre szánni. Aztán mikor az eső miatt csak fél napunk maradt, úgy gondoltuk, hogy lemegyünk az öbölig és vissza. Út közben aztán láttuk, hogy a kilátóhoz vezető út mindkét oldalról baromi meredek, és míg az út első fele a kilátóig jól kiépített, utána egyáltalán nem, tehát elég nehéz terep volt. Így aztán rövid tanakodás után úgy gondoltuk, jobb lesz nekünk mégiscsak körbemenni, mint vissza át a hegyen. Így lett aztán a viszonylag rövid túrából egy majd 12 km-es. No de nem baj, így még több szépet láttunk. Íme, a túraútvonalunk (óramutató járásával megegyezően haladtunk):


A félsziget túloldala sokkal kevésbé látogatott, mint az öböl felőli része, illetve azért még mindig előnyben voltunk a nagy emberáradattal szemben, így ezen a gyönyörű strandon is csak mi ketten voltunk:

Az erdő tele volt wallabikkal (ezek a kis kenguruk), de erről már szintén írt Attila a Tasmán állatok-ban. Itt történt az is, hogy vadon élő wallabit simogattunk.

Az úton szinte végig látható volt a tenger, szerintem érdemes volt erre kerülni.

Nagyon örültem, hogy az eső miatt nem hiúsult meg ez a túra, de jobb lett volna, ha kicsit több időnk van. Például tuti fürödtem volna egyet az öbölben, illetve több szép strand is volt még a félsziget északi részén, amik így sajnos kimaradtak. No de nem baj, délre már végeztünk is, és indultunk északra Launceston fele; de ez már egy másik történet…