Első megállónk a Bay of Fires, azaz a Tüzek öble volt a sziget északkeleti részén, mely a hosszú, fehérhomokos partjairól híres; a térképen nap jelöli.
Australia: Tasmania blog nagyobb térképen való megjelenítése
Sajnos szeles volt az idő, és kicsit felhős is, ami jelentősen csökkentette az élményt. Pár nappal később voltak itt ismerőseink, akkor gyönyörű napsütés volt, és a képeik is sokkal szebbek lettek. Viszont legalább a homok tényleg jó volt, a nagyon finom homok úgy ropog az ember lába alatt, mint a hó.
Van olyan rész is, ahol ilyen érdekes narancssárga kövek vannak; az öböl viszont nem ezekről kapta a nevét, hanem az őslakosok által rakott tüzekről, amit egy hajóskapitány látott meg 1773-ban.
Mivel a szél miatt fürdésre nem nagyon volt alkalmas az idő, folytattuk utunkat nyugatra, és első megállónk a St. Columba vízesés volt; a térképen fényképezőgép jelzi. Ez egy 90m magas vízesés, a legnagyobb, amit mi valaha láttunk.
A vízesés környékén pedig kontinentális esőerdő van, tele páfránnyal és mirtusszal, nagyon hangulatos.
Az érdekes pedig az, hogy ettől a helytől pár kilométerre már zöld legelők találhatók. Íme egy út közben elkapott kép; hát nem pont olyan, mint Ausztria?
A másnap délelőttöt Launcestonban töltöttük, mely 106 ezer lakosával Tasmánia második legnagyobb városa. Reggel a Cataract Gorge nevű parkban kezdtünk, ahol a South Esk keskeny, sziklás folyó kiszélesedik egy öbölbe, majd pedig Tamar folyóként folytatja útját. A park természetesen tök jól meg van csinálva, még úszómedence is van, illetve egy libegő is, ami összeköti a két domboldalt; ez utóbbira nem fizettünk be, hiszen egy könnyed sétával is meg lehetett tenni az utat. Néhány kép a parkról:
Kicsit körbenéztünk a városban is. Nagyon hangulatos hely, rengeteg bolttal; szerintem nagyobb a központja, mint Perthé. Vettünk is pár cuccot.
Pluszpont jár annak, aki kitalálja, hogy a következő kép miért került fel:
Aztán északra vettük az utunkat, megnéztük a Bradys Lookout nevű kilátót, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Tamar folyóra.
A kilátót Mathew Brady-ről nevezték el, akit talán Rózsa Sándornak lehetne lefordítani. Halálra ítélték, de aztán kivégzés helyett Sarah Islandre került (voltunk itt mi is, Attila írt már róla a Fegyenctelepek című bejegyzésben). Aztán a nagy szigor ellenére sikerült 13 másik rabbal együtt megszöknie, majd pedig végigrabolta Tasmániát. 21 szabadon eltöltött hónap után aztán egyik társa adta fel, és végül Hobartban lelt kötél általi halált.
A Tamar völgye híres borvidék, úgyhogy benéztünk egy borászatba is. Az itteni borok jóval drágábbak, mint Perthben és környékén. Míg nálunk egy üveg bor a pincészetekben általában 15-20 dollárnál kezdődik, itt Tasmániában 25-nél. És hát annyira nem volt jó...
Északon, Greens Beach nevű kisváros mellett találtunk egy gyönyörű strandot. Míg innen pár kilométerre keletre szeles volt a tengerpart, ez védett volt, így teljes szélcsendben lehetett volna fürdeni – ha lett volna rá időnk. A strand kb. 4 km hosszú volt, és egy árva lélek sem volt rajtunk kívül. Hát igen, ha egy 2/3-ad Magyarországnyi területen él félmillió ember, mindig lehet olyan helyet találni, ahol egyedül vagyunk.
A napot két állatos programmal zártuk: Beauty Pointban kacsacsőrű emlőst és hangyászsünt néztünk, Low Headben pedig pingvineket lestünk meg a fiókák etetése közben. Mindkét helyet sárga pötty jelzi a térképen Tasmánia legészakabbi részén, és mindkettőről volt már szó a Tasmán állatok című bejegyzésben. Azért búcsúzóul egy kép a pingvinles helyéről, még mikor kicsit világos volt:
Csodálatos helyeken jártatok!!!
VálaszTörlésAzok a szép víz által simára csiszolt hatalmas sziklák /kövek/, a csodálatos vízesés az esőerdővel fantasztikus látvány lehetett.
Tasmánia egy gyönyörű ékszerdoboz Ausztrália mellett. Jó, hogy végigjártátok!