Aztán beszélgettünk kanadai barátainkkal, akik két évvel előttünk voltak Új-Zélandon, és ők mondták, hogy voltak egy úgynevezett „black water rafting” nevű programon a Waitomo barlangoknál, és nagyon ajánlották, mivel egy kicsit extrém dologról van szó; de erről majd később.
Szóval végül is a barlangprogram mellett döntöttünk, és milyen jól tettük, mivel egész nap zuhogott az eső, és ugye ez a barlangban picit sem zavart minket.
Na de lássuk is miből állt az 5 órás black water rafting túra.
Kezdődött egy igencsak gyors beöltözéssel. Egy órával a lefoglalt túra előtt értünk oda, gondoltuk szépen átöltözünk, iszunk egy kávét, esetleg eszünk egyet. Aztán mondták, hogy az egy órával korábbi túra épp most indul, szóval ha gyorsan összeszedjük magunkat, még elmehetünk azzal a csoporttal. Ezt az opciót választottuk, mivel még volt hátra némi vezetés aznap, és jól jött, hogy egy órával korábban végezhettünk. Szóval gyors beöltözés: neoprén ruha, gumicsizma, sisak, fejlámpa, valamint a barlangba leereszkedéshez szükséges felszerelés. És a csoportkép (engem a legkönnyebb megismerni, mert csak rajtam van kék sisak; Attila mögöttem):
Ezután rövid kocsikázás a barlang bejáratához. A barlangba 35 méteres abseiling (kötélen való leereszkedés) leküzdése után tudtunk lejutni, szóval először ezt gyakoroltuk kint a domboldalban. A vezetőknek pedig mániája volt az ugrós fénykép készítése:
A bemelegítés után pedig jöhetett a leereszkedés. Ez közel sem olyan félelmetes, mint amilyennek először hallatszik. Az egy kellemetlenség, hogy ha az ember a feneke alatt rossz fogással tartja a kötelet, bizony kisebesedik az ujja. Szerencsére erre már a gyakorlás alatt rájöttem, szóval élesben már tudtam rá figyelni. Azért persze kell némi fizikai erő is, hogy az ember meg tudja magát tartani. A bejárat amúgy egy homokórára hasonlított, azaz fent széles, de középen beszűkül, és alig lehet rajta átférni, majd utána megint kiszélesedik.
A leereszkedés után jött a program legkellemetlenebb része: meg kellett várni, amíg mindenki leér. És volt, aki nagyon lassan mert jönni. Utólag már tudtam, hogy nem volt jó ötlet elsőnek jelentkezni. A barlangban hideg volt, és ugye a gyakorlás közben megáztunk...
Na de mikor végre mindenki leért, mehettünk is tovább, némi séta következett a barlangban, mígnem elértünk egy szakadékhoz. Innen csak egy módon tudtunk tovább menni: drótkötélpályán lecsúszva. A vaksötétben, merthogy mindenkinek le kellett kapcsolni a fejlámpáját. Ezt pedig azért csináltatták velünk, mivel a barlangnak az a része, ahova megérkeztünk, tele volt világító férgekkel (glowworm). Ezt úgy kell elképzelni, hogy az ember felnéz a barlang plafonjára, és olyan, mintha a tejutat nézné, tele apró kéken világító pontokkal. A lenti kép egy reklámfotó, pont itt mentünk le mi is, csak mivel sötét volt, így erről nem készült kép. És a kép bal felső részén látszanak a világító férgek.
Ezután kaptunk forró kakaót és némi rágcsálnivalót, ami jól is jött mielőtt beugrottunk volna a 14 fokos vízbe.
A program hátralevő része a vízben zajlott. Először gumibelsőkben ülve, a barlang fala mellet lévő kötélbe kapaszkodva húztuk végig magunkat kb. száz métert. Ezalatt a plafon végig tele volt a már említett világító férgekkel. Visszafele egymásba kapaszkodtunk és a vezető készségesen húzott minket a vízben, miközben mi csodálhattuk a férgeket; nagyon szép látvány volt.
Visszaérve a vízbeugrás helyszínére megszabadultunk a gumibelsőktől, majd térdig - combközépig érő vízben már gyalog folytattuk az utat. Volt még pár meglepetés, mint például csúszdán fejjel lefele csúszás és szűk lyukon való átmászás.
Még egyszer kaptunk nasit és forró narancslevet (ez utóbbi sokkal finomabb, mint ahogy hangzik).
A java persze még mindig hátra volt: egy kb. 3 méter magas vízesésen kellett felmászni. Az ember nyakába zuhogott a víz, és a vezetők utasításai alapján kipróbálhattuk magunkat sziklamászásból is. Ez nekem nagyon jól ment, nagyon gyorsan felmásztam, és ez volt a kedvenc részem a programban. Mondtuk is utána a vezetőknek, hogy a biztonság-mániás Ausztráliában ezt valószínűleg nem csinálhatnák meg. (A fotó ismét reklámfotó; ez a rész elég veszélyes volt, szóval itt nem fényképeztek a vezetők.)
Innen már csak némi séta volt hátra, majd a kimászás a barlangból.
És persze még egy utolsó csoportfénykép.
A végén volt még egy meglepetés: az elején ugye említettem, hogy rohannunk kellett, hogy elérjük ezt a csoportot. Aztán mikor mentünk vissza az autóhoz, először csodálkoztunk, hogy miért nem működik a központi zár. Már azt hittük, feltörték a kocsit. Na nem, csak a világítást felejtettük rajta. Amit amúgy minden nap eljátszottunk, de fél órákat azért simán kibírt az aksi. Na de nem 5 órát. Szóval még keresnem kellett egy erős férfiembert, aki segített betolni az autót (ugye lakókocsival voltunk). Még jó, hogy mindenhol lehet segítőkész embereket találni...
Hát ehhez nem nagyon van mit hozzá szólni. Fantasztikus élmény lehetett ez a barlangtúra.
VálaszTörlés