Sokat gondolkoztunk rajta, hogy idén húsvétkor hova menjünk. Az hogy "sehova" nyilván szóba sem jöhetett, még akkor sem ha utána vizsgázok, itt ugyanis a húsvét előtti és utáni péntek is szabadnap, úgyhogy aránylag kevés szabadsággal is ki lehet hozni egy nyaralást. Nekünk ez a tíz nap például csak 4 napba került (meg jó sok pénzbe). Végigzongoráztuk az összes egzotikus helyszínt a közelben (értsd 5 ezer kilométeren belül), de így húsvét táján minden sokkal drágább volt, mint amit hajlandók voltunk rászánni. Gondoltuk akkor legyen valami kevésbé felkapott, ahol azért lehet búvárkodni, azt már úgyse csináltuk egy fél éve. Talán emlékeztek, hogy tavaly Gili-n voltunk, ami szuper volt, menjünk hát a szomszédba, jó eséllyel hasonlóan jó lesz. Nem egészen.
Pelangan település a Sekotong félszigeten, balra Bali, fent meg a Gili szigetek
Lombok egy megye méretű sziget Indonéziában, Bali és Gili mellett, csak kevésbé ismert turisztikailag. Joggal. Eddig is volt némi sejtésünk a csillogó felhőkarcolókon túli Ázsiáról, főleg hogy tavaly is kirándultunk itt egy napot, de most aztán igazi falusi turizmusba csöppentünk, csak nem pont a 21. században. A főváros és a reptér környékének kivételével, ahol még luxushotelek is vannak (mi attól két órányira, azon a lenti kis félszigeten voltunk) a sziget tulajdonképpen egy hárommilliós falu, mégpedig egy nagyon szegény és elmaradott. Egysávos rissz-rossz utak, nyomorúságos viskók, életveszélyes közlekedés, áramkimaradás, szolgáltatások (bank, pénzváltó, internet) vidéken nem jellemző, elég ócska és kétes eredetű kaja (legalább olcsó), higiénia hiánya, szúnyogok, stb. Ezek egy része bárhol Ázsiában előfordul, nem is nagyon zavartak. Volt viszont két dolog amit nem sikerült megemészteni tíz nap alatt sem:
1. A mindent vastagon beborító szemét. Itt vagy egyáltalán nincs szemétszállítás vagy a lakosság ennyire igénytelen, de valószínű hogy mindkettő. A házak udvarán, a patakpartokon, az utak mellett és sajnos a strandon is, tényleg mindenhol más sincs csak szemét. Aztán egy kiadós eső ezt mind bemossa a tengerbe, hogy aztán a vízfelszínen kígyózzon tovább a nyílt tenger felé. Volt hogy két merülés közt nem is volt gusztusom bemenni a vízbe, pont sikerült a szemét közepén megállni a hajóval. A gond az, hogy ez itt senkit sem zavar. Nem sokan dolgoznak, mindenki lazul vagy motorozik naphosszat, ülnek a szemét közepén, valahogy mégse érnek rá legalább a saját udvarukban összeszedni vagy elégetni. Íme néhány kép, de a valóság borzasztóbb:
A hotel kerítéséig ér a szemét
Tehenek legelésznek a szemét mellett
A következő eső után ez a dzsuva a patakparton mind a tengerben köt ki...
...és így fog kinézni
2. Ezek a szerencsétlenek kőkemény muszlimok, hogy szakadjanak meg. Hogy miért zavar ez engem? Felőlem abban hisznek amiben akarnak, csak ne legyen napi nem tudom hányszor mise, ami persze hangszóróból szól úgy húsz méterre a szobánktól, jó hangosan hogy senki el ne mulassza. Kicsit olyan Nagy Testvéres érzés, csak ezt még lehalkítani sem lehet. Kedvencünk a hajnali 4.30-as műsor volt, ezzel el is árultam mikor keltünk. Minden nap. Egyébként fél-háromnegyed óra minősíthetetlen kornyikálásról van szó, szerintem legtöbbször felvételről, bár akár élő is lehetne, ha már minden kilométerre jut egy mecset. Állítólag szaúdi pénzből építették ezeket, mert a sejkek úgy gondolták hogy ez a sziget lesz a külön bejáratú nyaralóhelyük főleg mert itt még ihatnak is, de azért mégse jöhetnek olyan szigetre ahol nincs legalább ezer mecset. Aztán közben összekaptak az indonéz kormánnyal (állítólag a pián) és meggondolták magukat, elállt a pénzfolyam is, a legtöbb mecset meg ott áll félkészen azóta is. Megkérdeztük a hotel managert, hogy lehet-e ezzel valamit csinálni, a válasz hogy nem nagyon. Egyszer próbáltak beszélni a papokkal vagy kikkel, merthogy nem mi voltunk az első vendégek akiket zavart, a vége az lett, hogy még hangosítottak is és még inkább a hotel felé irányozták a hangszórót. De megnyugtatott, hogy ez még okés, Ramadánkor egy hónapon át mindennap hajnali háromig megy a mutatvány, olyankor akár be is zárhatnak, épeszű turista nem jön a környékre. Ez a műremek délután 5 körül hangzott el, szerintünk a hajnali előadás hangosabb:
Az emberek egyébként rendesek, segítőkészek, ugyan megbámulnak, néha akartak csinálni velünk egy fényképet (na jó főleg Bernivel), de nem voltak tolakodóak vagy ilyesmi. A hotel személyzet is rendben volt, valamennyire beszéltek angolul, a manager meg kifejezetten jó arc volt. A hotel máshol két csillagosnak is alig menne el, de ilyen környezetben maga volt a paradicsom. Itt nem volt szemét (csak a strandon), a szoba nagyjából tiszta volt és minden nap rendbe rakták, mondjuk a ventillátor mérsékelten volt használható ezért rohadt meleg volt éjszaka és a természet is megtalálta az utat befelé, öklömnyi pókokat, gyíkokat, szúnyogokat, csótányokat hajkurásztunk egyfolytában. A reggeli mindig ugyanaz volt, valamilyen tojás, pirítós, vaj, dzsem, gyümölcstál, kávé, gyümölcslé. Én még kértem müzlit is, mert csak így juthattam napi másfél deci tejhez. Szóval ha soha többet nem eszek lekváros kenyeret már az is késő. Vacsorára az elején próbálkoztunk mindenféle helyi kajákkal, de egyrészt úgy vagyok a rizzsel, hogy egye mindennap akinek ferde a szeme, másrészt amúgy sem volt annyira finom egyik sem. Úgyhogy utána legtöbbször valami olaszos tésztát vagy pizzát ettünk, amit meglepő módon egész korrektül el tudtak készíteni.
Két épület a szobákkal
Hülyeségeket tanulok a szobánk előtt
Stég a hotel mellett (ez így nem is néz ki rosszul)
Tengerpart dagálykor...
...és apálykor
Pókok és gyíkok
Összességében azért ez nem az a hely ahova szívesen visszamegy az ember. Sajnálatos, mert természeti szépséggel azért bőven meg van áldva, csak először rendet kéne rakni, viszont nem úgy tűnik, hogy ez bárkit is érdekel, jó eséllyel tíz év múlva is ugyanígy fog kinézni, csak még népesebb lesz. Pedig ilyen közel Ausztráliához szerintem jó kis turizmust lehetne itt csinálni, csomóan jönnének akiknek Bali már túlzsúfolt, ha lenne valami amiért érdemes. Viszont mellette szól, hogy már van direkt járat Perthből, mindössze három és fél óra repülés (aztán egy óra ácsorgás az útlevél ellenőrzésnél). Asszem ennyi elég mára, legközelebb arról írok, hogy mit lehet itt csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése