Ház projekt #12 - Afterparty

Hát (-tal nem kezdünk mondatot) sikerült megint masszívan elhanyagolni ezt a szerencsétlen blogot, két hónapos szünet talán még sosem volt. Elmentünk szabadságra, vagy mivel magyarázzam, bocsi. Most viszont ráérek, úgyhogy öveket becsatolni, ezennel megpróbálom lezárni ezt a házas történetet, ameddig még emlékszem egyáltalán, hogy mi mikor és hogyan történt. Azért mégiscsak 6 hónapja beköltöztünk már, de még mindig nem hiszem el. Kanyarodjunk tehát vissza a napfényes februárba, és nézzük mi történt a beköltözés után.

Merthogy beköltözés és lakhatóság között eléggé minimális szokott lenni a korreláció, nálunk is még hónapokig tartott és ötszámjegyű dollár ment el mire minden a helyére került és azt mondhattam, hogy egyelőre ennyi, kész a ház. Szóval szombaton addig jutottunk el, hogy mindent bedobáltam a garázsba, apósom befejezte a parkettázást a szobánkban, a lányok meg elkezdték a napokig tartó professzionális takarítást. Este tízre összeraktuk mindkét ágyat is, aztán gondolom eldőltünk mint az oszlop, nem nagyon emlékszem. Másnap reggel visszavittem a teherautót, aztán elkezdtük bekötögetni a gépeket. Természetesen sem a mosogatónak, sem a mosógépnek nem fúrtak értelmes lyukakat a szekrényekben, úgyhogy jó sokat kellett faragni a csöveknek, de utána szerencsére minden működött. Azért mosogatógép nélkül élni kemény lett volna. A ruhaszárítót meg a mosógép fölé a falra kellett volna rakni, de napokig úgy tűnt, hogy valami hiányzik ehhez a mutatványhoz, mígnem visszamentem a boltba és elmagyarázták, hogy valahol eldugva a csomagolásban még vannak csavarok. Ezután talán a függönykarnisok felrakása következett, ha valaki az Ikeában vesz ilyesmit csak szólok, hogy csavar meg tipli az pont nincs a csomagban, ezek a nyomorék svédek biztos ragasztják vagy mittudomén hogy gondolták, mi meg mehettünk megint a barkácsboltba. Mire mindnek kifúrtuk a lyukakat, meg a fontosabbakat fel is szereltük, asszem ezzel el is ment a nap. Bár lehet ekkor raktuk fel a házszámot meg a postaládát is. A függönyöket egyébként ebay-en rendeltük, így nem lett olyan drága, bár aztán a felét visszaküldtük mert nem voltak egyforma hosszúak.

Hétfőn én visszamentem dolgozni, a család meg folytatta a pakolást, parkettázást, takarítást, gyereknevelést. Igazából innentől elég feleslegesnek éreztem magam, hiába rohantam haza a munkából, általában már semmi dolog nem akadt. Vagy nem kerestem eléggé. Itt szeretném megköszönni Editnek és Attilának a sok munkát amit beleraktak ebbe a házba, nélkülük még most sem lenne kész, vagy legalábbis nem ilyen szépen. Külön köszi a maszek ruhaszárítóért, bár azért nem bántam volna ha egy fejjel magasabban van. Meg azt sem ha nincs mindennap vacsora, én odafigyelek az alakomra.

Közben azért még visszajárt Zsolti (a festő) befejezni a falakat a hátsó szobákban, illetve a következő hetekben jöttek mindenféle szakik csinálni ezt-azt. A legfontosabb talán a kerítés volt, mert az agyamra ment, hogy minden építési hulladékot idefújt a szél a környékről. Ezt elég olcsón sikerült megúszni, mert mindenkinek ugyanolyan lett ugyanattól a cégtől, a szomszédok meg kötelesek voltak kifizetni a felét. Nem kell nagy dologra gondolni, a szokásos ótvar ausztrál vajszínű bádogkerítésről van szó. Legalább nem látnak be. Aztán jött a kábeltévés, ami rohadt drága és csak a sportcsatornák miatt tartjuk, egyébként nálunk valamiért paraboláról megy. Viszont nem tartalmazza az antennával is fogható csatornákat, olyan mintha a UPC csomagban nem lenne RTL Klub. Tehát kellett egy külön antenna is jó pénzért, amihez jött pár hét múlva egy másik szaki. Azért csak akkor, mert sokáig nem esett le, hogy tulajdonképpen nincs is antennám. Azt hittem ha a falban van egy dugasz amibe be tudom dugni a tévét, akkor ott biztos lesz adás is, nem? Ja még az étkező asztalra csináltattunk egy centi vastag üveglapot, ahhoz is nem tudom hányszor itt voltak valakik.

Meg kellett még csináltatni az előszobába a háromméteres tükrös beépített szekrényt is a cipőknek, meg a (nem létező) kabátoknak. Ez könnyű volt, kijött egy faszi, levette a méreteket, aztán pár hét múlva hozták. Nagyon jó cucc. Az viszont nem volt könnyű, hogy az ablakokat kívül-belül le kellett szigetelni, mert úgy sikerült berakni mindegyiket, hogy mindenhol lyukak voltak. A builder meg a beszállító egymásra mutogattak, hogy ki miatt lett szar, mi meg csak hisztiztünk kétfelé hónapokig, hogy valaki csinálja meg de azonnal. Végül egy héttel beköltözés után lett megcsinálva, ha tél van biztos megfagytunk volna. Nem tudom és nem is érdekel, hogy egymás közt végül hogyan játszották le, lényeg az, hogy nem mi fizettük az 500 dolláros költséget.

De az igazi nagy attrakció anyagiakban és fejfájásban egyaránt a tereprendezés volt, leánykori nevén füvesítés. Hogy ezzel mennyit szívtunk! Ugye van hátul 105 négyzetméter udvar, meg elől a kocsifeljáró mellett is egy 30nm amivel kezdeni kéne valamit, plusz az 1-1,5 méteres sáv a ház két oldalán. Ez mind homok. Valahogy nem praktikus. Rakhatunk rá füvet, műfüvet vagy betont. Mint kiderült, horror áron van mindegyik, mondjuk betont amúgy sem akartunk. A műfű nagy beruházás az elején, aztán elvileg nincs vele gond, bírja talán 10-15 évig. Viszont finom homok van rajta, már nem emlékszem miért, nagy mennyiségű eső után áll rajta a víz, illetve bármi maszat rákerül az úgy is marad, szóval nehéz tisztán tartani. Jó akkor legyen fű, az biztos olcsóbb is. Hát idehívtam vagy fél tucat kertépítőt (hol vagy Piczi mikor szükség van rád?), aztán olyan vad ajánlatok jöttek vissza, hogy már elkezdtem megnézni mi van ha mi csináljuk meg. De arra jutottam, hogy szakértelem híján teljes egészében úgysem tudnánk megcsinálni és már az anyagköltsége meg a logisztikája is majdnem annyi lenne mint amiket mondtak, plusz ott van még a rengeteg munka vele, amire nem is lenne időm. Meg amúgy is lusta vagyok ha fizikai munkáról van szó.

Na most mi annyira nem gondoltunk bele, hogy egy ilyen füvesítés mivel jár, nagyjából lerakjuk a gyeptéglát azt jólvan. Hát nem. A legnagyobb költség az öntözőrendszer kiépítése. Kitalálni az egész struktúrát, hány különálló kör legyen, hogy azért mindenhova jusson víznyomás is, hány és milyen öntözőfej, aztán leásni az egészet csövestől a homokba, illetve rákötni a vízvezetékre. Ha ez megvan, el kell egyengetni és tömöríteni a homokot (egy speckó géppel amit mondjuk lehet kölcsönözni). Aztán jó pár köbméter talaj meg műtrágya, pár centi vastagon ráhordani a homokra, kicsit megöntözni. Közben jött még pár köbméter színes kavics is, mert a ház két oldalán a fű nem lenne praktikus, nincs elég napfény és az öntözés sem lenne egyszerű. Ezt sem kis munka betalicskázni.

És csak a legvégén jön a fű, egy száz kilométerre lévő fűfarmról (és igen, ilyen is van), hajnalban frissen felszedett gyeptéglák formájában, raklapokon. Erről, meg a fű fajtájáról bizonyítványt is kaptunk, például ezt sem tudtam, hogy többféle fű van. Aztán utána olvastam, hogy melyik mire jó, és szerintem sikerült a legjobbat választani, elvileg bírja a napot, ellenáll a gaznak, és havonta egyszer kell nyírni (ehhez azért vettem spéci akkus fűnyírót). Fontos, hogy aznapi legyen, mert sokáig nem bírja talaj nélkül, le kell rakni azonnal. Ha ez sikerült, akkor lehet öntözni egy hónapon át napi háromszor, mindennap. Egy öntözés olyan 3 köbméter vizet jelent, hát elég barátságtalanul nézett ki a vízszámlánk. Ehhez az állandó öntözéshez persze felmentést kell kérni az önkormányzattól a vízkorlátozás alól, mert amúgy csak heti kétszer lehet öntözni, meghatározott napokon.

Ez mind szép, de mi ebben a szívás? Az, hogy sikerült két elég link csávót megbízni ezzel a szép feladattal. Addig nagyon meggyőzőek meg hozzáértőek voltak, amíg el kellett adni magukat, remekül ment a vetítés, de utána nagyon nem akartak dolgozni, vagy más munkájuk is volt és minket hanyagoltak. Pedig csak előleget fizettem előre, tehát nekik is érdekük volt gyorsan befejezni ha pénzt akartak látni. Amúgy is leginkább azért választottuk őket, mert sokkal olcsóbbak voltak mint bárki más, és csak reméltük, hogy olcsó húsnak nem lesz híg a leve. De az lett. Először mondtak az egészre két napot, meg hogy kezdjük de azonnal, aztán valahogy sosem sikerült megérkezniük reggel a megbeszélt időben, sokszor én hívtam már fel őket órák múlva, hogy hol a rákba vannak. Valami kifogás persze mindig volt, ha meg éppen megjelentek abban sem volt nagy köszönet, sokszor dolgozgattak egy-két órát, aztán szó nélkül leléptek ha nem figyeltünk. Volt, hogy mikor már pakoltak össze egy kis maszatolás után, Berninek kellett rájuk szólni a tőle megszokott kedvességgel, hogy fiatal az idő, jó lenne ha még dolgoznának egy kicsit. Simán lehet, hogy átvágtak a talaj mennyiségével is, ha már le van borítva a kocsifelhajtóra, akkor már nehéz megmondani hány köbméter. Mondjuk mikor rákérdeztem érdekes módon másnap hozattak még. A vadiúj vastag kerti slagomat is majdnem hazavágták, feltekerték úgy, hogy meg volt törve. Szóval tartott végül vagy 3 hétig, meg az egyik még utána is visszajött, mert voltak hibák. Aztán én még lecseréltem egy tucat szórófejet később, mert túl nagyokat raktak be, locsolta a falat meg a kerítést remekül, csak a füvet nem annyira. De egyébként szerintem végül jó sikerült, többen is megdicsérték, hogy milyen szép a füvünk, de én azért várnék a nagy dicsérettel a következő nyárig, majd kíváncsi leszek hogy bírja a negyven fokot.

Még egy dologról szeretnék megemlékezni, pedig már így is elég hosszú lett, köszi a kitartást. Amint rend lett az udvarban az első dolgom volt venni egy barbit. Na nem a babát, hanem ezt a gyönyörű szép barbeque (azaz grill) sütőt. Komoly háztartás Ausztráliában elképzelhetetlen barbi nélkül (ha még sincs akkor van ingyen a parkokban), a hétvégi sütögetés a teraszon vagy a parkban az itt annyira alap, mint otthon este a Barátok közt. Csodálom, hogy nem tették az állampolgárság feltételévé, hogy barbin csináljon már a jelölt egy steaket vagy hambit. Be lehetne vezetni mondjuk az egy kilométeres mezítlábas bevásárlással együtt. Szóval ez egy szuper masina, bármit raktam bele tökéletesre sütve jött ki, úgyhogy szeressük nagyon.

Talán ennyit akartam, remélem semmi lényegeset nem felejtettem ki. Ezen a linken még mindig vannak fényképek, ha valaki múltkor nem kattintott esetleg. Nem kizárt, hogy hébe-hóba azért írunk még a házról ha bármi felmerül, de asszem ezt a projektet így két év után most lezárom.