Rendhagyó poszt következik, egyrészt mert politikával nem szoktunk foglalkozni, másrészt mert a megszokottnál rövidebb lesz, mivel annyira azért nem vágom mi a dörgés, hogy a felszínnél mélyebben is meg merjem karcolni a témát. Egyszerűen csak érdekesnek találom ami és ahogy történt.
Szóval aki olvas híreket talán tisztában van vele, hogy Ausztrália miniszterelnökét, a két éve uralkodó liberális (tehát konzervatív) Tony Abbott-ot hétfőn két miniszterének vezetésével meglepetésszerűen megpuccsolta a saját pártja, azaz leváltották a párt és a kormány éléről is, mert errefelé ez együtt jár.
Az új miniszterelnök egyébként az eddigi kommunikációs miniszter (bármit is jelentsen ez), egyébként milliárdos Malcolm Turnbull. Ami a legfurcsább az egészben, hogy úgy tűnik Tony nem tudott semmiről, pedig komoly szervezkedés lehetett a háttérben, hogy biztos meglegyen a többség. Főleg mert februárban már bepróbálkoztak egyszer, de akkor még nem jött össze. Amennyire tudni lehet, szeptember 14-én délután 4-kor, mikor Tony már az esti steakre gondolt, Malcolm bejelentette, hogy ő akkor most ráborítja az asztalt Tonyra és jó lenne ha még este erről szavaznának is. Tony nézett egy nagyot, gondolta nem lehet baj és azt mondta okés. Este tízkor már nem ő volt a vezér, 54-44 arányban Malcolmra szavaztak az arra jogosultak.
Namost ez eddig még nem is annyira érdekes, bár ha megpróbáljuk átültetni hazai viszonyokra akkor azért el lehet gondolkodni arról, hogyan is mennek a dolgok nálunk fejlettebb, személyi kultusztól mentesebb demokráciákban. Képzeljük el, hogy Viktort egy este alatt lelépteti az állampárt és azonnal mondjuk Lázár vagy Rogán vagy Szijjártó lesz a góré, vagy ezek együtt, tökmindegy. Na ugye. Amitől viszont érdekes lesz a sztori, hogy két éve az akkori kormánypárt is eljátszotta ugyanezt. Akkor, két hónappal a választások előtt, a munkáspárti Julia Gillardot váltották le és tették a helyére az elődjét, Kevin Rudd-ot. Egyébként itt is másodszorra sikerült csak, elsőre mindenki Kevinen röhögött egy darabig, hogy ugyan minek kért szavazást ha nem volt meg a támogatottsága, de legközelebb már nem hibázott. Amúgy Tony és Julia leváltásában is a kormányfő népszerűségvesztése volt a kiváltó ok (a hatalomvágy mellett), Julia esetében valszeg túl sokáig is vártak, így akkorát buktak a választásokon mint utoljára vagy száz éve. Azóta is ezzel piszkálták őket a liberálisok, erre megcsinálták most ugyanazt. A lényeg, hogy öt év alatt már 5 miniszterelnöke volt az országnak, még durvább, hogy az utolsó 2 év 2 hónapban összesen négy (Gillard, Rudd, Abbott, Turnbull).
Egyelőre fogalmam sincs, hogyan fog ez minket érinteni, valszeg sehogy, itt szinte mindegy ki van kormányon. Nagyon elájulva egyiktől sem vagyok, most hogy állampolgár lettem szerintem majd szavazok a zöldekre vagy mittudomén (merthogy itt kötelező szavazni). Julia mintha karót nyelt volna és a hangjától még most is kiráz a hideg. Kevin Rudd konkrétan úgy néz ki mint Matolcsy, csak kevésbé bandzsa, viszont legalább akkora nemzetközileg elismert gazdasági szaktekintély, asszem alatta (mármint első ciklusa alatt, 2010 előtt) ugrott meg többszörösére az államadósság. Tony-t igazából nem siratja senki, sok mindent nem csinált, viszont így is el tudta érni, hogy mindenki minimum gyökérnek tartja. A lejtőn azzal indult el, hogy újra bevezette a lovagi címeket, ami még az ország monarchia párti része szerint is meredek volt. De viccelődött ő már harcban elesett katona fölött, többször is hülyeségnek nevezte a klímaváltozást, a háziasszonyoknak értékes tanácsokat osztogatott a gazdaságos vasalóhasználatról, vagy éppen Putyin grabancát akarta megragadni a lelőtt maláj gép miatt, de valaki szólhatott neki, hogy az öreg kágébésnek fekete öve van, úgyhogy elvitte inkább koalákat simogatni.
Ja a legjobb az volt amikor simán megevett egy vöröshagymát, nyersen, héjastul, mert csak. Mivel Malcolmról konkrétan nem tudok semmit, ezért Tony említett kalandjaival búcsúzunk, angolosok előnyben:
http://www.perthnow.com.au/video/id-Vza2ZpdzpkdzFviP8tVWqQNnUmJ5ZgFZ/Tony-Abbott's-greatest-gaffes
Gratulálok az állampolgársághoz!!! :D
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésMár a kezdetek óta követlek benneteket, aztán most elcsodálkoztam, hogy MÁR megkaptátok? Majd megnéztem a blogarchivumot, hogy már öt éve ott vagytok !
VálaszTörlésGratulálok + természetesen Lillához is! Sok-sok sikert és békességet a választott új hazában!
Köszönjük szépen!
Törlés