Állampolgárság

Sziasztok. Októberi cikkünk (merthogy még október volt mikor elkezdtem írni és örülünk ha havi egy összejön) ezúttal arról fog szólni, hogy miképpen sikerült ausztrál állampolgárrá válnunk. Merthogy a közelmúltban mindhárman megkaptuk, külön időpontban, utoljára Berni pont egy hónapja. Ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy így mindhárman kettős állampolgárok is lettünk, de erről majd később. Vágjunk is bele, ez a bevezető már úgysem lesz érdekesebb.

Szóval kezdjük velünk, na nem azért mert ez az egyszerűbb eset, sőt. Mondjuk azért meg lehet csinálni, csak elég ideig kell folyamatosan itt élni, amúgy semmi teljesíthetetlen nincs a követelmények között, nem kell például mezítláb plázáznod egy szál atlétában miközben vegemite-os steaket eszel céklával, vagy mittudomén. A mi esetünkben konkrétan négy évet kellett itt élnünk, ebből az utolsót úgynevezett állandó vízummal (továbbiakban PR), de nem esküszöm meg, hogy ez mindenkire vonatkozik. Ezen kívül nem sok mindennek kell megfelelni, konkrétan nem is emlékszem másra, de majdnem biztos, hogy nem lehetsz például sorozatgyilkos.

Mi annak idején ideiglenes vízummal jöttünk, ezt sikerült 2013 decemberében PR-ra cserélni röpke három hónap átfutási idő alatt. Ehhez kellett egy IELTS nyelvvizsga (rettentő gagyi volt, ezt a fél napot sosem kapom már vissza), orvosi vizsgálat, erkölcsi bizonyítvány, meg kitölteni egy húszoldalas kérdőívet. Ez nem volt vicces, napokig szórakoztam vele, például meg kellett adni négy évre visszamenőleg, hogy mikor hagytuk el az országot, hova mentünk és mikor jöttünk vissza. Szóval csupa olyan adat ami gondolom már amúgy is megvan nekik a rendszerben, de miért ne szopassuk szegény bevándorlót. De megérte, mert a PR az már egy fél állampolgárság, ezzel bekerül az ember a szociális rendszerbe, minden jár neki ami egy állampolgárnak, csak nem szavazhat és nem tölthet be bizonyos állami állásokat. És ez már (az ideiglenessel ellentétben) csak névleg van munkahelyhez kötve, PR-okat nem szoktak kipaterolni az országból, hogyha megszűnik a munkaviszonyuk a szponzoráló céggel.

Egy évre rá, tehát 2014 decemberében jogosultak lettünk beadni az állampolgársági kérelmet, ezt abban a pillanatban meg is tettük, már jó előre összeszedtük az összes szükséges dokumentumot, például születési bizonyítványt, fényképet, igazolványokat, közüzemi számlákat, mindenféle űrlapokat, satöbbi. Mindent hitelesítve, naná. De még így is egyszerűbb volt mint a PR. Január elején már mehettünk is az állampolgársági vizsgára. Ez annyira gagyi, hogy nincsenek rá szavak. Negyed órát "tanultam" rá, azaz elolvastam azt a pár oldalas füzetet amiből kérdeznek. Nyilván alap tudnivalók vannak benne Ausztráliáról, kis történelem, zászlók, címerek, ilyesmi. A vizsgán húsz kérdés volt, adtak rá negyven percet, ebből kellett három egész perc, hogy 100%-ra kihozzam. Nem értem minek van az egész, ha nem akarnak senkit megbuktatni.

Két hét múlva jött a levél, hogy akkor meg fogjuk kapni, csak várjunk türelmesen a ceremóniára, merthogy esküt kell ám tenni, ez gondolom mindenhol így van. Attól még hülyeség. A ceremónia bármikor lehet amikor a lakóhely szerinti önkormányzat úgy gondolja, merthogy ők szervezik. Valaki egy hónapot vár, valaki hatot. Mint mi. Aztán még kettőt (Berni hármat), mert arra nem mentünk el, inkább hazajöttünk nyaralni. A második behívóm augusztus 13-ra szólt, ezért (is) előbb jöttem vissza mint a család. Úgy kell elképzelni, hogy meghívnak vagy 70 embert, plusz mindenki hozhat még kettőt, tehát vannak vagy kétszázan a teremben, a jelölteket egyből regisztrálják a választási névjegyzékbe is. Kezdésnek a városi tanács több tagja is mond beszédet, a lényege mindegyiknek az, hogy szuper ez az ország és tök jó hogy ennyiféle náció akar idejönni, mert ez a kulturális sokféleség teszi naggyá az országot, satöbbi. Maradjunk annyiban, hogy magyar fülnek ez minimum szokatlan. Aztán hatos csoportokban kimennek a jelöltek, és a kezüket egy szabadon választott szent könyvre téve hangosan elmondják az esküt (két féle van, Istennel vagy anélkül). De tényleg, volt kirakva Biblia, Korán, Káma Szutra (nem tudom mi más lehetne az indiaiak szent könyve), meg még egy pár fene tudja mi.

Csak miheztartás végett, az én csoportomban volt két kínai, egy pakisztáni meg egy brit, és összesen nem tudom volt-e 10 fehér ember a teremben. Ezután a polgármester átadja a csomagot, benne oklevél, zászló, stb., majd fényképezkedés a helyi képviselőddel és a családdal ha ott van. A végén közös himnuszéneklés. Szerintem olyan egy óra alatt lezavarták, utána kis állófogadás (megittam vagy négy pohár bort fél óra alatt), azt mindenki mehet haza.

Berni ceremóniája szeptember 29-én volt, de mivel ez mindig este fél 8-kor kezdődik, ezért én otthon maradtam Lillával, mert neki az már nagyon késő, szanaszét trollkodta volna az ünnepséget. Úgyhogy erről nem tudok beszámolni, de gondolom ugyanolyan volt. Ha már Lilláról van szó, ő még bajosan mondaná el az esküt, igaz nem is kell neki, mert ő már ausztrál állampolgárnak született, így ő volt az első a családban. A szabály az, hogy ha a születés napján az egyik szülő PR, akkor a gyerek automatikusan állampolgár lesz. De valamiért ezt nem írják rá az anyakönyvi kivonatra, pedig igazán megtehetnék. Így mikor útlevelet akartunk neki csináltatni, először kellett egy állampolgársági igazolást kérni egy másik hatóságtól jó pénzért, majd azt csatolni az útlevél kérvényhez. Nem tudom a 21. században mikor jutunk már el oda, hogy állambácsinak van egy központi adatbázisa, amiből minden hatóság tud tájékozódni és nem neked kell mindent bizonyítani százszor. Úgyhogy volt vagy egy hónap elintézni az útlevelét, de szerencsére pont 3 nappal hazaindulás előtt megkaptuk. Azóta már a mieink is megvannak, úgyhogy talán nem kell többet sorban állni a reptéren a bevándorláson. Az útlevél egyébként faszán néz ki, például minden lapon van valamilyen ausztrál életkép vagy őshonos állat rajza, talán ki lehet venni ezeken a silány minőségű képeken.

Végezetül kanyarodjunk vissza oda, hogy Lilla miért is nem kettős állampolgár. Négy hónapja adtuk le otthon a papírjait, de még mindig nem sikerült elbírálni. Igaz, nyolc hónap a szintidő, úgyhogy mit ugrálok. És ő még szerencsés, mert van másik útlevele, de magyarok ezrei nem tudják hazahozni megmutatni az újszülötteiket, ha mondjuk Angliában élnek. Én külön nem megyek most bele a részletekbe, akit érdekel az itt tájékozódhat az ügyről a HVG jóvoltából, gondolom a közmédia ingerküszöbét nem ütötte meg. Szerény véleményem az lenne, hogy esetleg már a mindennapi adminisztrációra is lehetne egy kis figyelmet fordítani, most hogy a nagy dolgok, mint például a haverspecifikus közbeszerzések meg úgy általában a szabadrablás csúcsrajáratása már csukott szemmel is mennek. Köszi.