2011. november 14., hétfő

Sydney: látnivalók a városközpontban

Attila bevezetője után térjünk rá arra, hogy mit is láttunk Sydney-ben. A könnyebb tájékozódás érdekében íme egy térkép azokról a helyekről, ahova ellátogattunk a pár ott töltött nap során.

Származási hely: Bernadett és Attila Perthben

A: Harbour Bridge

A Harbour Bridge az Operaház mellett Sydney másik híres jelképe.


Vonattal átmentünk a híd túloldalára, a Milsons Point megállóig, és onnan sétáltunk vissza a hídon a központ felé. A hídról szép kilátás nyílik az Operaházra, a belvárosra és a folyóra.



Lehetőség van az úgynevezett „bridge climb” keretében megmászni a híd déli felét. Ennek 208 dolláros (ez a mostani elég gyenge forint mellett kb. 48e HUF) fejenkénti ára még ausztrál fizetésből is igencsak borsosnak mondható, úgyhogy ezt inkább most kihagytuk. Helyette felmentünk viszont a híd dél-keleti (azaz a belvároshoz legközelebb eső) oszlopán található kilátóba; pár itt készült kép:






Sajnos, amint a képeken is látszik, kicsit felhős volt az idő, mikor fent voltunk. A toronyban van egy kis múzeum berendezve a híd építésének történetéről; mire ezt végignéztük és leértünk, épp kisütött a nap, szóval a híd túlsó oldaláról már napfényes képeket tudtunk csinálni.


A híd déli felénél van egyébként az Obszervatórium, ingyenes a belépés, tehát ha valakit érdekel a csillagászat, érdemes benézni; mi is ezt tettük.

Még zárás képpen egy éjszakai kép, mivel szerintem este is gyönyörű:


B: The Rocks negyed

A hídtól a Circular Quay felé sétálva (ez a „B” jelzéstől jobbra található kis öböl, innen indulnak a kompok) a nagyon hangulatos Rocks negyedet szeljük át. Kicsit dimbes-dombos, és szűk utcácskák vannak. Mi kétszer látogattunk el ide, mindkétszer volt valami kirakódás: pénteken valami kajafesztivál volt (Attila ki is próbált valami spéci hot-dogot), vasárnap pedig mindenféle csecse-becse árussal volt tele az utca. Amúgy pont sörfesztivál is volt, el is akartunk menni szombat este; még jó, hogy rákerestünk a neten, délután 5-ig tartott…


C: Operaház

Kétség kívül Sydney leghíresebb épülete az Operaház. Szép maga az épület; igaz mint Attila említette az előző bejegyzésben, tényleg csempével – vagy valami nagyon hasonló anyaggal – van kirakva; de legalább tudjuk, miért csillog a napsütésben. Viszont szerintem biztos nem lenne ilyen híres, ha valahol máshol, épületekkel körülvéve lenne. Az igazi szépsége a környezete: a folyópart, kilátás a városra és a hídra.



Egyik este be is mentünk kicsit, csak az előtérbe, az nem volt valami nagy szám, de az előadások állítólag fantasztikusak – ez idő (és Attila érdeklődésének) hiányában nekünk kimaradt.

A környéke mindig tele van. A lenti képen talán látszik, hogy az alattunk lévő szinten mennyi ember van. Van ott egy étterem / bár, és a kilátás miatt a teraszrésze mindig tömve van; az árai egyébként nem magasabbak, mint bármelyik másik helyé, így egyik este mi is elfogyasztottunk itt egy sört.


Késő este is érdemes ide elsétálni, mivel szép kilátás nyílik a kivilágított hídra, illetve a belvárosra is.


D: Botanikus kert

Egy szép park közvetlenül az Operaház mellett, a folyóparton. Szépen karbantartott, mint minden park Ausztráliában. Érdemes itt kicsit megpihenni a sok séta után, esetleg meginni egy-egy üveg sört az egyik padon (de mivel Ausztráliában tilos közterületen alkoholt fogyasztani, eldugott padot érdemes választani!).



E: Hyde park és ANZAC War Memorial

A park maga természetesen szép, de ilyet láttunk már eleget. Az ANZAC (azaz Australian and New Zealand Army Corps) emlékmű az ausztrál katonáknak és az általuk vívott harcoknak állít emléket, az első világháborútól napjainkig. Szerintem érdemes fél órát rászánni, érdekes dolgokat lehet megtudni, pl. hogy a japánok 1942-ben bombázták az északi parton fekvő Darwint, vagy hogy szintén a japánok, szintén 1942-ben mini-tengeralattjárókkal bementek a Sydney öbölbe (még Attilának is volt pár újdonság, pedig ő nagy történelem-guru). Ráadásul ez is ingyenes.


F: Darling Harbour

Ez a vízparti sétálóutca / éttermi negyed, este nagyon hangulatos (igaz napközben még nem jártam erre). Az öböl bal partja tele van éttermekkel, a jobb partja pedig szállodákkal és irodaházakkal (nem mellékesen a KPMG is itt található). Tavaly is itt vacsiztam, mikor Sydney-ben voltam, és idén is elmentünk. A kaja nem különleges, persze finom volt; sok olasz étterem van, mint bárhol máshol. Viszont a hangulata szuper.



G: Halpiac

És végül a halpiac. Piacra mindenhol szeretek kimenni megnézni, hogy a helyiek mit és mennyiért esznek (ezt drága jó apukámtól tanultam). Na hát Sydney-ben sem hagyhattuk ki, láttunk is csomó halat, rákot, osztrigát, homárt, stb. De ami még fontosabb, jó áron lehet kóstolgatni tengeri herkentyűket; ezt meg is tettük, de ez majd egy másik bejegyzés témája lesz…




A piacról a városközpontba menet pont útbaesett a Paddys Market, azaz egy másik piac. Hát ez egy kínai piac, aki olcsó hűtőmágnest, ausztráliás pólót vagy bumerángot szeretne venni, annak ajánlott, amúgy nem nagy szám.

Hát ennyi röviden a belvárosi látnivalókról. A leírtakon kívül egy picit érdemes sétálni a közvetlen belvárosban, de ez nem sokban különbözik akármelyik másik belvárostól, szóval erre nem tértem ki külön.

A következő bejegyzésben a külvárosi látnivalókról lesz szó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...