Hú de régen volt már, hogy megírtam az első részt. Igen, sajnos idén sem voltunk nagyon aktívak a blogon, de így év végén tekintsünk vissza az elmúlt egy évre a munka területén.
Szóval az előző bejegyzésben addig jutottunk el, hogy 2015 októberében elkezdtem dolgozni egy országos, de családi tulajdonban lévő logisztikai cégnél, az SCT Logistics-nál. Hogy is fogalmazzak: már az első napomon utáltam. Nem kellett napokat eltöltenem a cégnél, hogy rájöjjek, a főnökömnek van hova fejlődnie számvitel és pénzügy terén, és a heti riportokban lejelentett számok nagy részének nincs köze a valósághoz. A Management Accountant (aki a heti riportot készíti) mindent ugyanúgy csinál, ahogy pár évvel korábban megtanították, ha bármi változik, ő nem képes lekövetni. Elődöm, a Financial Accountant, akit kirúgtak majd a főnököm visszahozta engem betanítani, na hát ő egy külön történet. A fél év alatt, amíg a cégnél volt, nem sok mindent csinált, de mint a rákövetkező hetekben-hónapokban kiderült, azt is rosszul, de ami még ennél is rosszabb, hogy emberileg sem kedveltem, egy kellemetlen leheletű indiai volt, és mikor pár nap után észrevettem, hogy az egyik kezén hat ujj van, na úgy éreztem itt a vég. Az első pár hét szörnyű volt amíg itt volt ez az indiai, utáltam bemenni dolgozni; és ráadásul kb. semmire nem tudott megtanítani, mivel ő sem csinált előtte 6 hónapig az ég világon semmit, szóval teljesen felesleges volt fizetni neki; mondtam is a főnökömnek, de akkor még nem hallgatott rám.