Ahogy Európában kitört a nyár, itt Ausztráliában beköszöntött a tél. Azért itt nem olyan komoly a tél, mint otthon, de ezen a télen eddig jóval több eső esett, mint amit az előző két évben megszoktunk. Az utóbbi pár napban viszont nagyon szép idő volt, és ma ezt ki is használtuk, lementünk City Beachre barbeque-zni, azaz húst sütni. Míg nyáron szinte mindig várni kell a sütőhelyekre, ma rajtunk kívül senki nem gondolta úgy, hogy kint eszik a parton, pedig ilyen kilátással még a vasárnapi ebéd is finomabb.
2012. június 24., vasárnap
2012. június 21., csütörtök
Exmouth és Coral Bay
Húsvétkor a Perthtől 1.300 km-re északra lévő kisvárost Exmouth-t és környékét látogattuk meg. Európai szemmel ez simán levezethető távnak tűnik, de itt kicsit mások a viszonyok. Nincsenek rendes autópályák (annyira igény sincs rá a semmi közepén), tehát egy kétszer egy sávos autóút megy északra, maximális sebesség 110; ha az ember beragad egy teherautó mögé, akkor kevesebb. A bokrokon kívül sok látnivaló sincs, benzinkút is jó, ha pár száz kilométerenként egy. Nem is ez a legnagyobb gond, hanem hogy sötétben a kenguruk miatt nem ajánlatos vezetni. Így az Exmouthba vezető út két nap lett volna oda, kettő vissza, és mivel csak 5 napunk volt összesen (itt 4 napos a húsvét, plusz kivettünk még egy napot pluszban), inkább a repülést választottuk. Ez persze jelentősen megemelte a költségeket, mivel a repjegyen kívül még autót is kellett bérelni, és Exmouth egy baromi drága hely, minden 30-50%-kal drágább, mint Perthben. Viszont cserébe életünk egyik legjobb nyaralását kaptuk.
2012. június 6., szerda
A nap képe: Bungy jumping Thaiföldön
Eddig kimaradt az életemből a bungy jumping, és mivel a dolog hazája Új-Zéland, eredetileg ott terveztem ugrani. Viszont közben megérkeztünk Thaiföldre, és láttam, hogy itt kevesebb, mint harmadannyiba kerül, és új-zélandi cég csinálja, szóval gondoltam, itt a soha vissza nem térő alkalom.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)