Úticél: Új-Zéland

Nagyon régi álmunk válik idén valóra, hiszen az év hátralévő részét Új-Zélandon fogjuk tölteni. Épp a Sydney reptéren várakozunk a következő járatra. A Déli-szigeten Christchurchbe érkezünk, ahol felvesszük a lakóautónkat, és ezzel próbálunk majd minél több helyet bejárni mindkét szigeten, majd pedig szilveszter napján Aucklandből repülünk haza. Lent beszúrtam egy térképet a tervezett útvonallal. Tény, hogy nagyon sokat fogunk vezetni, de szeretnénk minél többet látni. Természetesen lesz majd élménybeszámó is.

Vízilabda U18-as VB – ezüstérmes mindkét válogatottunk

Nem tudom otthon mekkora visszhangot kapott, de az elmúlt 9 napban Perthben rendezték meg az U18-as ifjúsági vízilabda világbajnokságot. Számunkra nagyon jól alakult a verseny, mivel a fiú és a lány csapat is döntőbe jutott, úgyhogy ezt a két meccset mi is (elég sok más magyarral együtt) a helyszínen szurkoltuk végig.

James Bond sziget

Amikor először említettem Attilának, hogy Thaiföldön majd akarok a James Bond szigetre is menni, jót szörnyűlködött, hogy ezek a thaiok miért nem tudnak normális nevet adni a szigeteiknek. A nevet egyébként azért kapta a hely, mert 1974-ben forgattak itt jeleneteket az egyik James Bond filmhez.

Új autó

Talán még emlékeztek, hogy pont két éve sürgősen kellett egy autó, hogy eljuthassak újdonsült munkahelyemre. Volt 2-3 napom venni egyet és hát nem szerettünk volna sokat költeni rá, úgyhogy vettem egy 10 éves Hyundai-t olcsóért (amúgy aki idekattint az újra elolvashatja az akkori cikket). Mai fejjel már tudom, hogy talán nem ártott volna kétszer annyit rááldozni és akkor talán ki is bír 3 évet. Ez ugyanis lényegében megadta magát.

A nap képe: Kagyló tojásrakás közben

Szombaton búvárkodni voltunk, és találkoztam egy érdekes élőlénnyel. Egy kb. 20 cm hosszú kagyló, teste a vázán kívül, és még volt egy nagy kék rész is, mintha valami óriási nyelv lett volna. Sajnos nem nagyon értek a víz alatti élőlényekhez, ezért a merülés befejeztével meg szoktam kérdezni a hajón lévő tapasztaltabb búvárokat, hogy mi is az, amit láttam.

Felmondtam a KPMG-nél

Több, mint hat év után múlt hónapban elérkezett az utolsó munkanapom a KPMG-nél. Nem volt könnyű döntés ennyi idő után váltani, de lássuk, miért döntöttem mégis így.

Önkéntes nap a KPMG-vel

Ausztráliában nagy hangsúlyt kap az adakozás mindenféle alapítványoknak. Ennek persze sokféle formája van. Sok alapítvány kinevez minden évben egy napot, amikor önkénteseket toboroz, és ezek az önkéntesek az utcákon gyűjtik az adományokat a járókelőktől; mikor két éve ideköltöztünk, szinte alig tudtam úgy kimenni pénteken az utcára, hogy valamelyik alapítványnak ne kéregettek volna pénzt; mostanság mintha már jóval kevesebb ilyen nap lenne. Ez azért magyarként elég furcsa volt.

Szingapúr #1

Na ez az a város ahova nagyon el szerettem volna menni, és ha csak 2 és fél napra is de végre összejött. Alapvetően nem vagyok oda a sokmilliós betondzsungelekért, főleg nem ha Ázsiában vannak, de tudtuk hogy Szingapúr más lesz. És tényleg, asszem valahogy így kellene működni egy városnak, sőt államnak, bárhol is legyen a világon. Majd biztos kifejtem miért, de most hirtelen azt se tudom hol kezdjem.

Ko Phi Phi, avagy életünk legrosszabb hajóútja

Ko Phi Phi kis szigetcsoport Phukettől kb. egy órányi hajóútra keletre (a ko – vagy koh – szigetet jelent). 2000 óta igencsak felkapott a hely, mivel részben itt forgatták a Leonardo di Caprio nevével fémjelzett "A part" című filmet.

Búvártanfolyam 2.0

Ott hagytuk abba, hogy megcsináltuk az alap tanfolyamot, így valamilyen szinten búvárok lettünk. Ez annyit jelent, hogy tisztában vagyunk az alapvető dolgokkal, a felszereléssel, a biztonsági előírásokkal és lemehetünk 18 méter mélységig. Felvetődik a kérdés, hogy ki tiltja meg, hogy mélyebbre menjünk? Hát gondolom senki, saját felelősségre szabad hülyének lenni, maximum azt tudom elképzelni, hogy felelősségteljes operátor nem visz minket olyan helyre ahol ennél mélyebb. Az amatőr búvárkodás abszolút határa egyébként 40 méter, de ha csak nincs valami különleges látnivaló (pl egy roncs), akkor igazából nem éri meg nagyon mélyre menni, több okból sem.

Kirándulás Dél-Phuketre

Egyik nap robogót béreltünk, és elindultunk felderíteni a sziget déli részét. Reggel rögtön bungy jumpinggal kezdtem, de erről már volt szó. Első igazi megállónk a sziget fővárosa, Phuket Town, azaz Phuket város volt. A sziget keleti, azaz kevésbé turistás oldalán helyezkedik el, ami kicsit az árakon is meglátszik. Például Patongban kb. 10 percre laktunk a központtól, és a tuk-tuk vezetők (azaz helyi taxisok) 300 bahtért (10 dollárért) akartak hazavinni, amit 150-re szoktam lealkudni; Phuket Townban egy tuk-tuk vezető könyörgött nekünk, hogy 30 bahtért hadd vigyen el minket a város nevezetességeihez, ami legalább fél órás út lett volna.

Búvártanfolyam

Hát az úgy volt, hogy egyszer csak Berni kitalálta, hogy talán nem lenne hülyeség megtanulni búvárkodni, mert akkor akárhova megyünk tudunk majd mit csinálni. Például majd a Nagy Korallzátonynál jövőre, ha összejön. És tényleg, ha belegondolok hogy mennyi csodálatos helyen voltunk és erre nem gondoltunk eddig. Én mondjuk sokáig nem is tudtam eldönteni, hogy jó ötlet-e, kábé megtanulni síelni volt utoljára ehhez fogható dilemma. Tulajdonképpen elég sok hasonlóság is van a kettő között. Na jó, csak annyi a közös hogy mindkettő drága, mert irgalmatlan sok hightech cuccot kell magadra pakolni mindkét esetben.

Phuket bevezető

Megjártuk Thaiföldet. Érdekes volt; sajnos nem mindig pozitív értelemben. Ebben a bejegyzésben az általánosságokról lesz szó, a kirándulásainkról a későbbiekben írunk.

Ningaloo korallzátony – víz alatti képek

Legutóbb Exmouth és Coral Bay víz feletti látnivalóiról írtam; most nézzük a lényeget, azaz ami a víz alatt van.

Először is: rengeteg korall. Fent északon, a Cape Range Nemzeti Park partjainál színes, és főként kemény korallok élnek.

A nap képe: Tél az óceánparton – időjárás infókkal

Ahogy Európában kitört a nyár, itt Ausztráliában beköszöntött a tél. Azért itt nem olyan komoly a tél, mint otthon, de ezen a télen eddig jóval több eső esett, mint amit az előző két évben megszoktunk. Az utóbbi pár napban viszont nagyon szép idő volt, és ma ezt ki is használtuk, lementünk City Beachre barbeque-zni, azaz húst sütni. Míg nyáron szinte mindig várni kell a sütőhelyekre, ma rajtunk kívül senki nem gondolta úgy, hogy kint eszik a parton, pedig ilyen kilátással még a vasárnapi ebéd is finomabb.

Exmouth és Coral Bay

Húsvétkor a Perthtől 1.300 km-re északra lévő kisvárost Exmouth-t és környékét látogattuk meg. Európai szemmel ez simán levezethető távnak tűnik, de itt kicsit mások a viszonyok. Nincsenek rendes autópályák (annyira igény sincs rá a semmi közepén), tehát egy kétszer egy sávos autóút megy északra, maximális sebesség 110; ha az ember beragad egy teherautó mögé, akkor kevesebb. A bokrokon kívül sok látnivaló sincs, benzinkút is jó, ha pár száz kilométerenként egy. Nem is ez a legnagyobb gond, hanem hogy sötétben a kenguruk miatt nem ajánlatos vezetni. Így az Exmouthba vezető út két nap lett volna oda, kettő vissza, és mivel csak 5 napunk volt összesen (itt 4 napos a húsvét, plusz kivettünk még egy napot pluszban), inkább a repülést választottuk. Ez persze jelentősen megemelte a költségeket, mivel a repjegyen kívül még autót is kellett bérelni, és Exmouth egy baromi drága hely, minden 30-50%-kal drágább, mint Perthben. Viszont cserébe életünk egyik legjobb nyaralását kaptuk.

A nap képe: Bungy jumping Thaiföldön

Eddig kimaradt az életemből a bungy jumping, és mivel a dolog hazája Új-Zéland, eredetileg ott terveztem ugrani. Viszont közben megérkeztünk Thaiföldre, és láttam, hogy itt kevesebb, mint harmadannyiba kerül, és új-zélandi cég csinálja, szóval gondoltam, itt a soha vissza nem térő alkalom.

Húsvéti cápa

Mostanában elég össze-vissza haladunk a történésekkel, még mindig nem meséltük el mi volt Tasmánia után, de már elkészült a májusi túrótortám, közben meg még otthon is voltunk. Most meg éppen a húsvétról lesz szó, megünnepeltük jól, főtt a sonka, piros volt a tojás, jöttek a locsolók, höjj.

Aki az előző mondatot komolyan vette, annak komoly csalódásokat vizionálok még az életben. Habár a sonka ellen nem lett volna kifogásom, a többi idióta népszokást viszont sosem értettem, remélem idővel kihalnak. Nem is arról lesz szó, hogy az ausztrálok hogyan ünneplik, mert arról meg fogalmam sincs, tavaly Balin voltunk ilyenkor, és most is elmentünk valahova, bár az országot most nem hagytuk el. Pedig Exmouth jó 1300 kilométerre van, ez otthon 3 országgal arrébb lenne. Azt majd biztos leírja Berni, hogy még miket csináltunk, hogy utaztunk meg minden, én most kizárólag a főattrakcióra fogok koncentrálni. Ennyi körítés után asszem kezdhetünk is.

Great Ocean Road #2

A bevezető után elérkeztünk a Great Ocean Road leghíresebb részéhez, a 12 Apostolhoz, mely egy mészkő oszlop-csoport az óceánban. Mivel az oszlopok állandó erős hullámzásnak vannak kitéve, sajnos ma már csak 7 apostol áll, az utolsó 2009-ben dőlt össze, és sajnos valószínű, hogy idővel az összes le fog dőlni.

A nap képe: Túrótorta ricottából

Attilának minden szülinapjára túrótortát szoktam csinálni, mivel ez a kedvence. Nem is volt soha semmi gond egészen addig, amíg nem költöztünk Ausztráliába. Főzéshez eddig mindig találtunk megfelelő alapanyagokat, de valahogy a sütéssel nem voltam ilyen szerencsés. Tavalyi tortájának piskótájával nem is volt semmi gond, viszont a krém több okból is katasztrofális lett.

Great Ocean Road #1

Ausztrália egyik leghíresebb látnivalója a Melbourne-től délre található 243 km hosszú Great Ocean Road, azaz a nagy óceáni út. Az út szerintem két részre bontható. Az első részen, amiről ma lesz szó, gyönyörű partszakaszok láthatók, viszont szerény véleményem szerint ez semmiképpen sem egyedülálló Ausztráliában, hiszen mi is láttunk már hasonló szép strandokat Dél-Nyugat Ausztráliában és Kelet-Tasmániában. Az út második fele (a következő bejegyzés témája) viszont tényleg egyedülálló.

Látnivalók Melbourne-ben

Melbourne-ben nincsenek olyan híres látnivalók, mint Sydney-ben. A perthiek leginkább a vásárlás miatt szeretnek ide járni, és tény, hogy sokkal több az üzlet és nagyobb a választék, mint Perthben. Viszont mi nem vagyunk a vásárlás megszállottjai, szóval nem csak az üzleteket jártuk naphosszat. Lássuk, miket is lehet Melbourne-ben megnézni.

A nap képe: ANZAC emlékmű, Perth

Már egy ideje kitaláltam, hogy indítok egy nap képe sorozatot. Sokszor van olyan, hogy van kép, amiről tudok írni egy bekezdést, de nem elég egy egész bejegyzésre. Szóval ilyen képek lesznek majd ebben a sorozatban. Persze nem lesz minden nap nap képe, csak amikor épp találok egy jó képet.

Minden évben április 25-én ünnepeljük az ANZAC napot, így ennek emléket állítva a mai kép az ANZAC emlékművet ábrázolja Perthben, a Kings Parkban. A Kings Park az egyik kedvenc helyem Perthben, igaz nagyon ritkán járunk ki oda sétálni, viszont itt szoktam futni, és az utam elvezet az emlékmű előtt. A Kings Park jóval magasabban van, mint a város, így nagyon jó a kilátás a folyó felőli oldalon, és szerintem az emlékműtől a legszebb; a blog fejlécében található kép is innen készült.

Melbourne

Melbourne-ről azt mondják, hogy a legeurópaibb ausztrál város. Ittlétünk óta azt vettem észre, hogy míg az amerikaiaknak és kanadaiknak általában Sydney tetszik jobban, addig az európaiaknak Melbourne jön be inkább. Így szinte biztos voltam abban, hogy tetszeni fog ez a város. És így is lett. Nem igazán tudom megmagyarázni, hogy miért, mivel Melbourne-ben nincsenek olyan híres látnivalók, mint Sydney-ben. Egyszerűen a hangulata sokkal emberibb, és sokkal élhetőbb városnak tűnik, mint Sydney (persze nem mintha Sydney-ben olyan rossz lenne élni).

Cápatámadások

A mai bejegyzés szomorú apropóját az adja, hogy ma reggel cápatámadás következtében meghalt egy búvár nem messze Perthtől, és mivel ez volt az elmúlt bő 6 hónap alatt a 4. ilyen jellegű haláleset a környéken, gondoltam megérdemel egy saját bejegyzést.

Cradle Mountain és Strahan

Tasmán körutunkat egy rövid túrával folytattuk a Cradle hegy lábánál elhelyezkedő Dove tó körül. A körút előtt a tengerparti részeket vártam a legjobban, úgy gondoltam, hogy majd Maria sziget és a Freycinet félsziget fog tetszeni a legjobban, és tény, hogy nagyon tetszettek. Viszont a Cradle hegy mindegyiknél jobban tetszett. Egyrészt itt volt a legszebb időnk a túra során, pedig nagyon változatos a környék időjárása; a tóhoz felfele menet a buszsofőr mondta, hogy egy héttel korábban még esett a hó, és egy héttel későbbre is havat vártak, de bármennyire szeretem is a havat, egy felhős-szeles időjárás nem a legjobb idő túrázni. Másrészt imádom a hegyeket, és még ha ez nem is az Alpok, azért lényegesen több, mint ami Perth környékén van (azaz semmi). Harmadrészt pedig baromi jól nézett ki a tó a hegy lábánál.

Hong Kong, ahol a betondzsungel új értelmet nyer

Megszakítjuk kicsit tasmániai közvetítésünket, hogy valami frissről is beszámolhassunk amíg még emlékszünk valamire egyáltalán. Hong Kong ugyanis nem különösebben érdekfeszítő, kivéve ha kis kínai bevándorló vagy, aki csak rizsföldet látott életében. Éves családlátogatásra menet álltunk itt meg két napra és nyugodtan mondhatom, hogy elég volt, fogalmam sincs mit csináltunk volna ha több időnk van. Azért köszi a KPMG-nek, hogy meg lehet szakítani az utazást, ennyi mondjuk járt nekünk ha már Berni hetekig éjszakázott, engem meg szanaszét szivattak éves auditkor.

Tasmánia északi része

A Freycinet félszigeti túra után útnak indultunk északra Tasmánia keleti partja mentén. Gyönyörű partszakasz mellett haladtunk szinte végig, de mivel én vezettem, Attila pedig aludt, erről sajnos nem lettek képek.

Első megállónk a Bay of Fires, azaz a Tüzek öble volt a sziget északkeleti részén, mely a hosszú, fehérhomokos partjairól híres; a térképen nap jelöli.

Bicheno és a Freycinet félsziget

Tasmánia keleti részén kicsit kibabrált velünk az időjárás. Itt éves szinten kevesebb csapadék esik, mint Perthben (és azért Perthben sem esik túl sok), így joggal reméltük, hogy itt biztos megússzuk az esőt. Sajnos nem így lett. Megérkezésünkkor erős szél fújt, ami sátorfelveréshez nem az ideális időjárás, éjjel pedig elkezdett esni. Ekkor még nem is nagyon volt gond, viszont reggel nagyon rákezdett, ami két okból volt rossz: be voltunk zárva a sátorba, ami ráadásul még be is ázott. Kb. 10 körül kicsit alábbhagyott, akkor gyorsan vízmentesítettük a sátrat és bedobtuk a szárítóba a lepedőt. Sajnos egészen 2-ig esett, így fél napunk baromi eseménytelenül telt: jobb híján a konyhában társasjátékoztunk. Ráadásul ez volt a leglepukkantabb kemping az összes közül, ahol megszálltunk, teljesen egyértelmű volt, hogy a konyhában lévő fotelokat lomtalanítás során gyűjtötték össze.

Tasmán állatok

Tasmániában vannak a világ legmenőbb állatai, ez tény, mert én eldöntöttem. De tényleg, még Ausztráliára is rávernek egy lapáttal, mert itt is van minden ami a nagyobb szigeten, plusz még pár extra. Aránylag jó soruk is van, az ember nem nagyon zavar már bele, a sziget harmada ma is dzsungel, meg amúgy is mindenki védett. Hol vannak már azok az idők, mikor pénzt fizetett az állam minden lelőtt tasmán tigris után? Amúgy sikeres kampány volt, vagy 70 éve nem látott senki ilyet, aki meg mégis, az valszeg jetit is talált. Na de foglalkozzunk az élőkkel, ez a tigris amúgy is kicsi meg csúnyácska volt, semmi köze egy mai elegáns nagymacskához. Persze ebben a mezőnyben még így is császár volt, csak ne kapott volna rá a birkahúsra. A képet én csináltam, becsszóra.

Maria sziget

Tasmániai körutunk következő állomása a keleti parttól 4 km-re lehelyezkedő Maria sziget (úgy ejtik, mint Mariah Carey nevét). A sziget egy az egyben nemzeti park, és mivel gépjármű közlekedés nincs, ezért biciklit béreltünk; a szigetet így bicikli jelöli a térképen.

Fegyenctelepek

Tasmánia fiatal „ország”. Hiába fedezték fel már 370 éve, rendesen csak 200 évvel ezelőtt kezdték el gyarmatosítani, nagyjából a kontinenssel egyidőben. Talán érthető, hogy az ember ide nem pont a történelmi nevezetességek miatt jön, bár éppen a rövid múlt miatt elég sok minden épen megmaradt. Érezték is, hogy ezzel lehetne valamit kezdeni, mert szimplán a természetre építeni a turizmust itt a világ végén kicsit sovány. És ezzel kezdetét is vette a convict (fegyenc) múlt feltárása, merthogy a gyarmatosítás első 50-70 éve másról nemigen szólt.

Hobart

Tasmániai utunk első állomása az állam fővárosa, Hobart volt. Ide érkeztünk repülővel, majd a kirándulás legvégén innen repültünk vissza Melbourne-be. A város a sziget déli részén található, emlékeztetőül a térkép; Hobart a repülővel jelzett város:

Hopman Kupa 2012

Mielőtt belemerülnénk a tasmániai élményünk részletezésébe, gyorsan szeretnék írni az igencsak friss, tegnapelőtti teniszélményeimről.

Mivel tavaly nagyon tetszett a Hopman kupa (láttam játszani Djokovicot, Hewittot és Ivanovicot, valamint kaptam autogrammot Murray-től), ezért idén is elmentem.

Tasmánia bevezető

A karácsonyi szünetet idén egy elég nagy utazással töltöttük. December 15-én indultunk, és január 2-án értünk haza, azaz 19 napig voltunk úton; az első nap teljesen elment az utazással, így táj- és városnézéssel 18 napot töltöttünk. A cél Ausztrália dél-keleti része volt: Tasmánia, Melbourne, valamint az utóbbitól délre elhelyezkedő Great Ocean Road (nagy óceáni útnak lehet talán fordítani).