Ma egy szolgálati közleménnyel kezdünk: az utóbbi időben pár ismerőstől hallottam, hogy milyen rossz, hogy nem tudják, melyikőnk ír egy adott bejegyzést és csak találgatni lehet. Volt már, hogy egy ismerősöm mondta, hogy milyen jókat nevetett az egyik bejegyzésemen; na mondom, ha jókat nevettél, akkor valószínűleg Attila írta. Volt már olyan is, hogy megszóltak, hogy káromkodok. Szóval szögezzük le: nem én vagyok a vicces, és nem én káromkodok. Tehát: ha az előző pár mondatból valakinek nem esett volna le, hogy kinek a munkakereséséről lesz ma szó, annak bizony le kell görgetnie a bejegyzés aljára, és ott apró szürke betűkkel fel van tüntetve, hogy „Bejegyezte: Attila / Bernadett”; sajnos a Blogger nem engedi ezt az infot a cím környékén megosztani, ezért a nevükben is elnézést kérünk.
Szóval: vissza a mai témánkhoz, ami az én munkakeresésemről fog szólni. Először is kicsit evezzünk vissza a történelemben: 2012 októberében mondtam fel a KPMG-nél és mentem át a Rio Tintohoz. Akkor még 2013 európai nyaráig terveztünk Ausztráliában maradni, aztán Norvégia vagy Svájc lett volna a cél, így a Riotól kapott 10 hónapos szerződés pont tökéletesen beleillett a terveinkbe. Persze aztán változtak a terveink, és a Rio is meghosszabbította a szerződésemet párszor, amíg nem jelentettem be Lilla érkezését. Ekkor még meghosszabbították a szerződésemet január elejéig, hogy az év végi zárást még meg tudjam csinálni, aztán búcsút intettünk egymásnak. Ezt persze akkor úgy éltem meg, hogy milyen szívás, hogy nem lesz hova visszamennem dolgozni, de végülis egész jól jöttem ki a dologból...
