2015. december 20., vasárnap

A kórházban töltött nap és a védőnői rendszer

Nagyon régen volt már, hogy Lilla születéséről írtam, és akkor úgy fejeztem be a bejegyzést, hogy legközelebb a kórházban töltött napról lesz szó. Hát ennek már jó pár hónapja, azóta Lilla már nem is olyan kis baba, eltöltött 10 hetet Magyarországon (azaz ebből egyet Rodoszon), aztán én is elkezdtem dolgozni, Lilla pedig bölcsis lett. Szóval zajlik az élet, így megint csak kevés idő jutott a blogra. Viszont végre itt vagyunk, úgyhogy vágjunk is a közepébe.

2015. december 13., vasárnap

Munkanélküliség

Megint elment több mint egy hónap, bocsi. Van, hogy nincs miről írni, vagy csak olyanról lehetne amiről annyira nem akarunk. Mint például a mai témánk, amit egyszer úgy akartam megénekelni, hogy happy end a vége. Nem lett az, idén már nem is lesz, úgyhogy minek várjunk vele. Eddig sem volt éppen titok, akivel találkoztam nyáron az tudta. Következzen tehát a második munkanélküliségem véget nem érő története.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...