2012. január 28., szombat

Maria sziget

Tasmániai körutunk következő állomása a keleti parttól 4 km-re lehelyezkedő Maria sziget (úgy ejtik, mint Mariah Carey nevét). A sziget egy az egyben nemzeti park, és mivel gépjármű közlekedés nincs, ezért biciklit béreltünk; a szigetet így bicikli jelöli a térképen.

2012. január 18., szerda

Fegyenctelepek

Tasmánia fiatal „ország”. Hiába fedezték fel már 370 éve, rendesen csak 200 évvel ezelőtt kezdték el gyarmatosítani, nagyjából a kontinenssel egyidőben. Talán érthető, hogy az ember ide nem pont a történelmi nevezetességek miatt jön, bár éppen a rövid múlt miatt elég sok minden épen megmaradt. Érezték is, hogy ezzel lehetne valamit kezdeni, mert szimplán a természetre építeni a turizmust itt a világ végén kicsit sovány. És ezzel kezdetét is vette a convict (fegyenc) múlt feltárása, merthogy a gyarmatosítás első 50-70 éve másról nemigen szólt.

2012. január 14., szombat

Hobart

Tasmániai utunk első állomása az állam fővárosa, Hobart volt. Ide érkeztünk repülővel, majd a kirándulás legvégén innen repültünk vissza Melbourne-be. A város a sziget déli részén található, emlékeztetőül a térkép; Hobart a repülővel jelzett város:

2012. január 9., hétfő

Hopman Kupa 2012

Mielőtt belemerülnénk a tasmániai élményünk részletezésébe, gyorsan szeretnék írni az igencsak friss, tegnapelőtti teniszélményeimről.

Mivel tavaly nagyon tetszett a Hopman kupa (láttam játszani Djokovicot, Hewittot és Ivanovicot, valamint kaptam autogrammot Murray-től), ezért idén is elmentem.

2012. január 5., csütörtök

Tasmánia bevezető

A karácsonyi szünetet idén egy elég nagy utazással töltöttük. December 15-én indultunk, és január 2-án értünk haza, azaz 19 napig voltunk úton; az első nap teljesen elment az utazással, így táj- és városnézéssel 18 napot töltöttünk. A cél Ausztrália dél-keleti része volt: Tasmánia, Melbourne, valamint az utóbbitól délre elhelyezkedő Great Ocean Road (nagy óceáni útnak lehet talán fordítani).
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...