U2 koncert

Történt egyszer, hogy múlt kedden a 6. évfordulónk előtti napot ünnepeltük. Egy igen komoly steakhouse-ba mentünk, ami egy már bezárt sörgyár épületében van, szóval burkoltunk egy barátságosat nem túl barátságos áron. Még az elején éppen azon gondolkoztam mekkora öngólt lőttem az előétellel (a szárított chilis marhahús kissé megviselte az állkapcsom), amikor drága feleségem előhúzott egy borítékot, mondván hogy ez az ajándékom. Én meg persze nem vettem semmit, dehát csak egy nap múlva kaptam meg az első fizetésem. Na szóval két papírfecni volt benne, először aszittem valami meccsjegy, de szerencsére nem az volt, hanem valami kezdő ír banda koncertjére szólt. Kicsit ledöbbentem, mert eléggé bírom a zenéjüket, mégsem volt róla fogalmam, hogy itt lépnek fel. Pedig én tudni szoktam az ilyeneket. Jellemző, hogy a rádiókban sem említették (otthon a csapból is ez folyt volna), bezzeg azt tudom hogy Lady Gaga mikor lesz. Na szóval ez volt a Világ Legjobb Feleségének legeslegspontánabb cselekedete, hogy vett két jegyet. Ha így folytatom megint hosszú lesz, úgyhogy ugorjunk is a helyszínre.
Subiaco Oval, vasárnap 17:30. A stadionba különvonattal mentünk a központból, fél órán belül ott is voltunk. A stadionba 26 bejáraton keresztül lehetett bemenni, bejutási idő 1 órával kezdés előtt 0 perc, pedig 60.000-ren voltunk. 26, 0, 60.000. Ezt a három számot ajánlom dilettáns MLSZ szóvívők figyelmébe, bár tisztában vagyok vele, hogy ez azért mégsem egy magyar-málta örökrangadó. Kaját, üdítőt be lehetett vinni, de bent még alkoholt is lehetett venni. Már sokan voltak, mégis sikerült előre mennünk, a fő színpadtól úgy 15 méterre, a külső járdától (ahol azért elég gyakran mászkáltak a zenészek) 3 méterre voltunk, tökéletes rálátás, sokkal jobb helyünk nem is lehetett volna.

A színpad megér egy misét, még Bono is őrületnek nevezte. Olyan futurisztikus, hogy az leírhatatlan. A színpadot három mozgó híd kötötte össze a külső járdával (nevezzük sáncnak), a kettő között (a várárokban) szintén rajongók voltak, meg néhány szekus. A világítás és a hangtechnika elsőrangú, semmi gerjedés, tisztán hallani mindent. A kivetítőt meg a mennyezetet tartó négy oszlopra összesen 12 reflektoros-kamerás emberkét húztak fel, reméljük egyik sem pisilt be azalatt a pár óra alatt a magasban. Egyébként 25-30 kamerával vehették a műsort, csak a kivetítő miatt. Amihez hasonlót még életemben nem láttam. Kezdjük ott hogy kör alakban ment megszakítás nélkül, tehát bárhonnan ugyanazt lehetett látni. Kis hatszög alakú elemekből állt össze, de ezeket szét is lehetett választani, meg egyenként lehetett programozni, hogy melyiken mi menjen. A vége felé meg fogták azt leeresztették az egészet, majd vissza. A képminőség mindvégig tökéletes volt, bejátszások, klipek, szuperközelik, minden volt. Logisztikai rémálom lehet ezt a cuccot szerelgetni meg szállítani, és gondolom nem is egy van belőle, talán az 50. koncertnél meg is térül a berendezés.

Na de térjünk rá az élményre. Olyan 3/4 hét körül valami tök ismeretlen rapper, bizonyos Jay-Z és csupa néger zenekara lépett a színpadra bemelegíteni a népet. A srác nem teljesen kutyaütő, 50 millió eladott lemez, 10 Grammy, meg unalmában producerkedik is. Össze is kapirgált vagy félmilliárd dollárt, és még csak 41 éves. Jó kis zúzás volt, nagyon profi, mégis laza volt meg minden, nem egész egy órát nyomhatta. Közepesen frappánsan el is köszönt: "Four gentlemen are waiting to take the stage. I know who they are, and you too." Csakazért sem fordítom le, angolosok előnyben.

Egy fél óra pakolászás után jöttek is, ekkor tűnt csak fel, hogy Jay-Z a színpad képességeinek csak a töredékét használta ki. Különösebb felhajtás nélkül besétáltak, fel a gitárokat (amiket minden szám után cseréltek), azt hadd szóljon. Hát szólt is mint az állat, laza 30 év, 170 millió lemez, meg 22 Grammy csapott a lecsóba, hogy költői legyek. Látszott, hogy ezek négyen akár álmukból felkelve, ír whiskytől szétcsapva is bármikor hozzák a kötelezőt, semmi koreográfia, nuku táncoslányok meg szimfonikus zenekar, nem is mozognak sokat, mégis iszonyatosat üt, csak a zene meg a technika elviszi a hátán a műsort. Fáradhatatlanul nyomták több mint két órát, dehát van is miből meríteni, gondolom vagy kétszer ennyit el tudnának játszani gond nélkül. Bononak rettenetesen jó hangja van és olyan tisztán szólt, hogy ilyet még koncerten nem hallottam. A három kis hídon néha a többiek is kijöttek a sáncra, iszonyatos őrjöngés volt mikor megálltak pár méterre az embertől zúzni egy kicsit. Volt ugyan néhány üresjárat, lassabb számok, bejátszások, világbéke, satöbbi, dehát néha kellett szusszanni nekik is. Aztán ennek is vége lett, egyszercsak különösebb felhajtás nélkül elköszöntek és elvonultak, ez mondjuk kicsit furcsa is volt.

De mindegy, hullák voltunk, majdnem este 11 volt és már 5 órája álltunk a tömegben. A 60.000 ember példás rendben kb. negyed óra alatt elhagyta a helyszínt, jelentős szeméthegyeket hagyva maga után. Egyből megnéztem a telefonommal készült videókat, kritikán aluliak lettek, a hangerővel nem tudott mit kezdeni, csak recsegés lett belőle. Berni valamivel jobbakat csinált, ezeket a képeket láthatjátok itt lejjebb. Nézzétek el nekem, hogy nem volt türelmem rendesen elrendezni meg szerkesztgetni, csak bedobáltam alulra az összeset ami értékelhető minőségű. Ezzel kapcsolatban üzenem a Blogger szerkesztőinek, hogy ekkora felhasználó nem-barát szar a világon nincs.

Összességében (a következő koncertig) felejthetetlen élmény volt, biztos azért mert ilyen kaliberű koncerten még nem nagyon voltunk. De persze azért nem egy Megasztár 6. Hogy rekedne be az összes...

Az űrszínpad

A jegyek

Visszaszámlálás Jay-Z előtt

Mozgatható hidak, amiken néha kisétáltak Bonoék közvetlenül elénk

Jay-Z

Jay-Z

És ez már a U2

Középen Bono, balra The Edge, jobb oldalon Adam Clayton, a dobok mögött pedig Larry Mullen, Jr.

A kivetítőt egyszer csak elkezdték leereszteni...

... és ez lett belőle

Ilyen közel voltunk a zenekarhoz (a következő 4 kép nem zoom-mal készült!):

A koncert után 10 perccel már csak a szeméthegyek maradtak