Aztán végül is utolsó előtti nap meggondoltuk magunkat, mivel a február ugye itt nyár, ami viszonylag kellemetlen a sivatagban. Viszont mikor még úgy volt, hogy megyünk, az ügyfél, ahol épp dolgoztam, ajánlotta a nagy sárga buszt (Big Yellow Bus, ez volt a hivatalos neve), ami egy amerikai iskolabuszból átalakított homokfutó járgány, és állítólag baromi jó, ahogy fel-le száguldozik a dűnéken.
Telt-múlt az idő, és júniusban kijött egy ajánlat a neten, hogy féláron lehet jegyet venni egy másik, 4 személyes homokfutóra. Na gondoltam itt az idő, mivel az alapár baromi drága, annyit úgy sem fizetnénk ki, az akciósat ki kéne próbálni. Szóltam is Anne-nek, hogy vegyenek ők is két jegyet, aztán egy kocsival elmegyünk valamikor. Na itt kezdődtek a problémák. Anne kitalálta, hogy vigyük el az épp azon a héten 3 hónapra Kanadából ideérkező munkatársunkat, Jordant. Jó ötletnek tűnt, mivel ő egyedül volt, több helyre el is jött velünk. Na de a tranzakció valahogy félresikerült, és a 3 helyett Anne 5 jegyet vett.
Aztán kb. egy héttel később hétfő reggel hallom a rádióban, hogy felborult a nagy sárga busz, tele szingapúri turistával, mindenki megsérült. Na bumm, hát kicsit elriasztott a dolog.
Na de vissza a történetünkhöz. Első probléma: szerezni még két embert a felesleges jegyekre. Második probléma: összehangolni 7 ember hétvégéit. Na nem is volt nagy gond, kitaláltuk, hogy szeptemberben menjünk, hogy még ne legyen nagy hőség, de az óceánban már lehessen esetleg fürdeni. Le is foglaltuk 2 hónapra előre, majd kb. 3 nappal az út előtt Anne (mivel neki volt sok jegye, ő szervezte a dolgokat) kapott egy telefont, hogy vasárnapra lenne egy nagy csapatuk, nem mennénk-e szombaton. Mivel Attila szombatonként focizik, az a nap sérthetetlen, tehát nem éltünk a lehetőséggel. Erre szombat este 6-kor Anne kapott egy sms-t, hogy az időjárási viszonyok miatt le kell mondják a másnapi homokjárgányozást. Na persze… Az idővel semmi gond nem volt…
Következő probléma: ez volt Jordan utolsó hétvégéje, tehát megint csak kellett egy új embert szerezni, illetve megint 7 ember életét összehangolni. Nem is untatom tovább a kedves olvasót, nem volt egyszerű, de végül is december 11-e mindenkinek jó volt, úgyhogy kitűztük ezt a napot. Na de természetesen még nincs vége a történetnek: hét elején jött a telefon, hogy lerobbant a homokjárgányuk. Hát már kicsit elegünk volt a dologból, de miután mondtuk, hogy most másodszor mondják le, felajánlották, hogy becserélik a homokjárgányozást jet skizésre. 2 hónapja vettek két új jet skit, szóval ez még nekik is új volt ez az üzleti vonal. Na már csak pár telefonba telt, hogy megegyezzünk a jet skizés hosszáról, és végre elindultunk Lancelinbe. Elég változatos csapatot sikerült összehozni: egy ausztrál, egy francia, egy ír, két kanadai és két magyar alkotta a társaságot.
Mi még sosem jet skiztünk, és a homokjárgányozás is biztos nagyon izgi lett volna, de ennek még jobban is örültünk.
Maga a Lancelini strand nem túl szép. Vagyis az lenne, mert szép finom fehér homokos, csak a partra kihordott tengeri füvet itt nem takarítják össze, mint Perthben:
A háttérben pedig látszanak a homokbuckák:
Mindenkinek kétszer 20 perce volt. 20 perc egyszerre elég is, mert ha gyorsan megy az ember, nagyon kell kapaszkodni, ami fárasztó a kéznek.
Itt épp tankolják a járgányt:
Itt pedig hátulról ketten húznak be, Attila pedig elölről tol és közben fotóz:
Indulás:
Feltettem két videót, az elsőn én vagyok, a másodikon Attila. Amúgy átlagban az egyenesek végén 75-tel mentünk; a csúcsom 92 km/h volt!
Csak egy érdekesség: a kissé elhagyatott strandon találtunk egy kígyófejet:
A jet skizés után még kimentünk a homokdűnés részre homokboardozni. Épp gyalogoltunk a kiválasztott dűne felé, mikor látjuk, hogy egy kisbusz elakadt a homokban. Küzdött a sofőr percekig, mi meg néztük, ahogy 10 ázsiai utas is áll és nézi. Hát egy idő után odakiabáltunk nekik, hogy esetleg meg kéne tolni azt a buszt. Ja, tényleg??? Meg is fogták, és elkezdték dombnak felfele tolni. Mivel már jól eltemette magát a kocsi, nem akart megmozdulni:
Ekkor megint megkönyörültünk rajtuk, és mondtuk, hogy esetleg guruljon a sofőr előre kicsit, dombnak lefele, és onnan majd könnyebb lesz. Sikerült is a művelet, köszöngették is a segítséget. Mi meg jót nevettünk rajtuk.
Max és Attila a homokboardokkal:
Itt már fent vagyunk a dűne tetején, igaz mivel minden fehér, ez nem nagyon látszik. Attila pedig a szél miatt takarja a szemét: a buckák tetején nagyon fújt, és ugye vitte a homokot rendesen.
Feltettem két videót. Az elsőn én vagyok, ez volt az első próbálkozásom; az elején még azt hittem, lehet irányítani a boardot, de nem, csak egyenesen lehet vele csúszni:
A másodikon pedig Attila szánkózik:
Pár kép az útitársainkról:
Anne (kanadai, KPMG munkatárs) száguld:
Max (szintén kanadai, Anne barátja, szintén KPMG) száguld:
Ők Mark és Fy, egy ír-francia pár; régen Fyvel egy csapatban strandröpiztem, innen az ismeretség:
És Stephanie-ról sajnos valahogy nem lett jobb kép, ő a szőke lány bal oldalon; ő ausztrál, és a KPMG-nél munkatársunk:
Hát szuper nap volt. Este nem kellett minket altatni; már a jet ski is jól kifárasztott, és utána még boardoztunk is: mivel itt nincs sífelvonó, kicsit nagyobb kihívás feljutni a hegy tetejére, mint az Alpokban.
Idén ez az utolsó bejegyzésünk, legközelebb januárban jelentkezünk friss élményekkel, ezért szeretnénk minden kedves olvasónknak nagyon kellemes karácsonyt és boldog új évet kívánni.
Berni és Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése