A nap képe: Bungy jumping Thaiföldön

Eddig kimaradt az életemből a bungy jumping, és mivel a dolog hazája Új-Zéland, eredetileg ott terveztem ugrani. Viszont közben megérkeztünk Thaiföldre, és láttam, hogy itt kevesebb, mint harmadannyiba kerül, és új-zélandi cég csinálja, szóval gondoltam, itt a soha vissza nem térő alkalom.

Nem sok mindentől félek az életben, de a magasságot annyira nem szeretem. Persze ez is attól függ, hogy biztonságban érzem-e magam; pl. az Empire State Building tetején egy cseppet sem féltem, de otthon a 2. emeleti erkélyünket már annyira nem szeretem. Már lent, mikor megérkeztünk, mondtam a fizetésnél, hogy valószínűleg nem fogok magamtól ugrani, tehát ha nem gond, majd meg kéne lökniük. Persze mondta a pasas, hogy ha látják az ügyfélen, hogy nagyon parázik, meg kapaszkodik ezerrel, akkor nem lökik le; mondtam, hogy teljesen nyugodt leszek, csak nem fogok ugrani. Így is lett, felértünk 50 méterre, körülnéztem, kiálltam a szélére, pasas visszaszámolt, és nem ugrottam. Aztán 2 perc múlva mondtam neki, hogy lehet, hogy leugranék magamtól is (gondolván ha már kifizettem a dolgot, csak nem megyek le daruval), de sokkal kevésbé félelmetes, ha löknek, szóval hajrá.

Az ugrás maga szuper volt, persze félelmetes, főleg az első pár másodperc. Aztán megint fel, és megint le. Vízérintéses ugrást kértem, tehát mikor először leértem, még derékig a vízbe is belemártottak, de akkora adrenalin sokk alatt voltam, hogy nem igazán érdekelt, hogy a víz belement az orromba. Bátran merem ajánlani annak, aki még nem csinálta!