Ko Phi Phi, avagy életünk legrosszabb hajóútja

Ko Phi Phi kis szigetcsoport Phukettől kb. egy órányi hajóútra keletre (a ko – vagy koh – szigetet jelent). 2000 óta igencsak felkapott a hely, mivel részben itt forgatták a Leonardo di Caprio nevével fémjelzett "A part" című filmet.

A szigetekre többféleképpen lehet eljutni Phuketről. Aki több napot akar ott tölteni, az mehet komppal, az egynapos kirándulásokra pedig thai csónakkal (long-tail boat), nagy hajóval (big boat), vagy gyors motorcsónakkal (speed boat) lehet menni. A thai csónakot nem is értem, hogy gondolják monszun idején, mikor háborog a tenger; ezt a lehetőséget eleve kizártuk. A nagy hajón kb. 150 ember van, tehát sokáig tart, míg egy-egy megállónál mindenki fel-le száll, illetve nagyobb az esélye, hogy valaki késik és várni kell rá. Így hát jó ötletnek tűnt a gyors hajó, viszonylag kicsi (kb. 30 fő) lélekszámmal. Tűnt...

Békeidőben biztos jó is lett volna, de amit mindenki elfelejtett említeni a neten, hogy hiába van szép idő, monszun alatt bizony háborog a tenger. Nem kicsit. Nagyon. Így történt, hogy indulásunk után 10 perccel láttuk, hogy ennek fele sem tréfa. Még jó, hogy osztottak indulás előtt hányinger elleni tablettát, és áldom az eget, hogy be is vettem; nem vagyok hajlamos hányásra, de ki tudja, anélkül mi történt volna. Nem is lett volna túl nagy a baj, ha a kapitány nem teljesen őrült. Olyan sebességgel ment, mintha sima lett volna a tenger, nem 3-4 méteres hullámokon kellett volna átvergődnünk. Értem én, hogy speedboat, na de mégis.... Szóval vagy negyed órája voltunk úton, mikor is teljes gázzal egy hullám majdnem felborított minket. Mi ültünk a hajó bal oldalán, és a hajó teljesen a jobb oldalára billent, majdnem merőlegesen. Hát ijesztő volt, azt hittem, felborulunk. A jobb oldalon ülő emberek szépen megindultak lefele; én ültem legelöl, nekem volt egyedül esélyem kapaszkodni, így meg is tudtam volna tartani magam, de Attila reflexből megfogta a kezem, szóval magával rántott. Mi megúsztuk gond nélkül; volt aki vérzett is. A legcikibb az volt, hogy a fedélzet közepén volt egy 100 literes hűtőláda, tele jéggel és üdítővel, mindenféle rögzítés nélkül (ezért Ausztráliában biztos börtön járna), ami rá is csúszott az egyik jobb oldalon ülő srác lábára. Na ő vérzett rendesen.

Ez az egész pedig jól megadta a nap alaphangulatát. Magyarul mindenki be volt szarva. Aztán persze voltak olyanok is, akiknek nem használt a hányás elleni tabletta... Hát volt már szebb hajóutunk is.

Végre aztán megérkeztünk első megállónkhoz, ez az északi sziget, Ko Phi Phi Don északkeleti partján volt egy kis snorkeling a hajóról. A környék maga szép volt, tele erdővel (partra nem szálltunk).

A víz alatt volt némi korall, végül is nem volt túl nagy szám, viszont láttunk végre némót:

Aztán átruccantunk a déli szigetre, Ko Phi Phi Le-re. Először egy madárfészek-telepnél álltunk meg; Viking Cave-nek hívták. Dél-Kelet Ázsiában nagy ínyencségnek számít a madárfészek leves. Be kell vallanom, nem igazán tudom elképzelni ezt a kaját. Rákerestem neten is, találtam például egy receptet magyarul, így szól (részlet): „Áztassunk fél kiló fészket hideg vízben egy éjszakát. [...] Tisztítsuk meg a fészket minden tolltól és apró darabtól! Tegyük a fészket fazékba, öntsünk rá vizet, és csináljunk levest. [...]” Na mint egy Magyarországon felnőtt ember, nem tudok elképzelni levest gólya-, illetve fecskefészekből; de lehet, hogy itt máshogy működnek a fészkek. (Ha valaki esetleg evett már ilyet, kommentbe nyugodtan írja meg, hogy milyen volt.)

Na térjünk vissza a tárgyhoz, szóval megnéztük a fészkeket. Állítólat jó régen valamelyik James Bondhoz is forgattak itt egy-két jelenetet.

Ezután következett a Pileh Cove, ami szerintem a legszebb dolog volt, amit Thaiföldön láttunk, ez tényleg nagyon tetszett. Végül is egy fjord szerű képződmény, tehát hatalmas fal két oldalon, hajóval be lehet menni pár száz métert a fjord végéig. A víz gyönyörű kék, és még úszhattunk is egyet. Szép volt.

A programban volt még látogatás Majom strandon (Monkey Beach). Itt állítólag be lehet menni fürdeni a majmokkal. Na ezt biztos kihagytam volna, nem én vagyok a majmok legnagyobb rajongója. Arról nem is beszélve, hogy ugye a hajóról kapnak kaját, hogy odajöjjenek, cserébe viszont jó szemtelenek, még harapnak is. Szóval ezt a programot szerencsére lecseréltük egy rövid megállóra egy másik helyen, ahol szintén voltak majmok a fákon. Banándarabokat dobáltak nekik, persze az egyik még fel is jött a hajóra. Majomból végül is ennyi pont elég volt. Aranyosak voltak, de 5 perc elég belőlük.

Aztán következett a megálló Ko Phi Phi Don fő tengerpartján. Ha látott már valaki légi képet a szigetről, ez az, ahol két strand van egymás mellett, csak egy földnyelv választja el őket egymástól (kép a Wikipedián). Ko Phi Phiről már sok jót és sok rosszat olvastam a neten. Nekem kiábrándulás volt. A legrosszabb az, mikor az ember belegondol, hogy ez mennyire szép lehetett 15 éve, mielőtt felkapták. Még most is szép:

De kinek van kedve itt fürdeni?

Itt ebédeltünk, és volt még egy kis szabadidő, sétáltunk picit. A strand melletti rész nem szép: törött beton járda, tele vacakot áruló árusokkal. Ha az ember több napra jön, el kell menni erről a központi részről, és ott már állítólag tényleg szép. Viszont tavaly voltak itt ismerőseink, ők meg arra panaszkodtak, hogy ahol megszálltak, csak egy kajálda volt a környéken, azok meg annyit kértek az ételért, amennyit nem sajnáltak.

Egy megállónk volt még, Bambusz Sziget (Bamboo Island, lánykori nevén Ko Mai Phai). Ez egy lakatlan sziget, igaz van pár viskó a strandon, amit gondolom ki lehet venni pár napra. Ez olyan igazi paradicsomi sziget, nagyon tetszett. Annyi hátránya van, hogy a víz hamar mélyül, elég nagy a sodrás is, és nincs semmi az alján, amit lehetne nézegetni. De a sziget maga szép.

A sziget úgy 60-70%-át egy összefüggő strand öleli, ezt végig is sétáltam. Sajnos ottlétünk alatt pont leszakadt az ég a szokásos napi 20 perces eső erejéig.

Ezután már csak Phuketre kellett visszavergődni a hajóval...

Összességében láttunk szép helyeket, de a következő dolgok kicsit lerombolták az élményt:

1. A bejegyzés elején leírt majdnem felborulás az egész napra rányomta a bélyegét.

2. Többféle utat kínáltak az irodákban, mi szinte a legdrágábbra fizettünk be (Ausztrál árakhoz képest még ez is „olcsó” volt, és nem voltak annyira nagyok a különbségek), mondván, hogy ez jobb minőségű túra. Azt ígérték például, hogy mi egy jó étteremben fogunk ebédelni; ehhez képest pont ugyanott, egy félig nyitott kantinban ettünk, mint az összes többi hajó utasai. A kaja felejthető volt (de legalább svédasztal).

3. A nap elején, még a kikötőben, idegenvezetőnk, Coco Chanel Nr. 1 (igen, így, ezt hallottuk vagy tízszer a nap folyamán; ő egy fiú volt, a nevéből mindenki következtethet, hogy melyik nemhez vonzódott) ecsetelte, hogy bizony mindenki béreljen tőlük jó pénzért békatalpat, mert hogy a vízben vannak tengeri sünök, és majd mennyire fog fájni, ha belelépünk. Még képeket is mutogatott begyulladt lábakról. Magyarul pofátlan burkolt áremelés. Mondtam Attilának, hogy szerintem a legtöbb helyen a hajóról fogunk úszni, azt meg tudok a békatalp nélkül is. Végül is az egész hajóról mi nem éltünk egyedül az ajánlattal. A többiek az első úszásnál használták a talpat; tény, hogy voltak tengeri sünök, kb. 3 méter mélyen, tehát esélytelen volt belelépni. A többi megállónál Coco Chanel Nr. 1 mindig kihangsúlyozta, hogy nem, ide nem kell a békatalpat hozni. Szóval ezért fizetett ki rajtunk kívül mindenki még 1,500 forintot fejenként. Szerintem felháborító.

4. Az utolsó indok pedig hogy úgy hagytak ki programot, hogy még csak nem is szóltak. Benne volt a programban a Maya Bay, ahol a már említett di Caprio féle filmet forgatták. Én kérdeztem rá a nap felénél, hogy oda nem megyünk? Erre Coco Chanel: ja, hát már 5 napja egy hajó sem ment be a nagy hullámzás miatt. Ezt például már az irodában is tudniuk kellett volna, mikor befizettünk, tehát illett volna mondaniuk előre. Pedig még a filmet is megnéztem Thaiföld fele a repülőn, hogy tudjam, hova megyünk.

Ha valaki a jövőben tervez Ko Phi Phire kirándulni, azt a tanácsot tudom adni, hogy persze, menjen el, mert szép, viszont nem biztos, hogy drága útra kell befizetni, szerintem a valamivel olcsóbb út is pont ugyanilyen lett volna (kivéve talán Bambusz szigetet, mert oda más hajó nem nagyon ment).