Gleccsertúra

Mielőtt rátérnénk mai témánkra jöjjön egy szolgálati közlemény: szeretném megjegyezni mennyire tönkrevágta a lelkivilágomat, hogy a Milford Sound-ról írt előző posztomat az átlagnál lényegesen kevesebben olvasták. Pedig ebbe aztán annyi képet raktunk mint még soha, örökké ezért megy a sírás aztán ha ott van akkor meg senkit sem érdekel. Szóval mindenki gyakoroljon bűnbánatot és tessék elolvasni azt is, különben átváltok megnemértett művész üzemmódra azt leteszem a lantot.

Szolgálati közlemény vége, haladunk tovább mintha mi sem történt volna.

Szóval még mindig a Déli szigeten vagyunk, de már elindultunk északra a hegyeken át a nyugati parti gleccserek felé. A hegyek miatt sanszos volt, hogy a 360km-es út sokáig fog tartani, úgyhogy korán elindultunk, mert a gleccsertúrát már befizettük és az délután kettőkor indul. De mivel szép volt az út azért pár helyen megálltunk, volt pár szép hegyi tó is, az egyiknél még élő lazacokat is árultak nagyon olcsóért, de nem vettünk mert életemben nem pucoltam halat. Berni úgy érezte menne a dolog, de nem vettem komolyan. Pedig látta gyerekkorában, hogy csinálja a fater. Én holnap disznót vágok a strandon mert én meg azt láttam.

Tekapo tó

Pukaki tó

Hawea tó

Wanaka tó

Leven patak

Knights Point kilátó

Valahogy időben sikerült odaérni Fox Glacierbe, merthogy a települést is a gleccserről nevezték el, úgyhogy semmi akadálya nem volt a túrának. A bázison kaptunk bakancsot (fémkarmokkal az alján, így nem csúszott a jég), sokan még dzsekit is kölcsönöztek, tök feleslegesen mert az idő is kivételesen jó volt, azaz nem esett, merthogy különben itt is a Milford Sound-hoz hasonló éghajlat uralkodik, ott már kifejtettem ez milyen és hogy lehetnek itt gleccserek. Sokat vártunk ettől a túrától és bár szép volt de azért annyira nem volt lenyűgöző. A gleccser elég messze volt az úttól, sokat kellett caplatni és a végén csak talán egy órát voltunk a jégen, a gleccser legalján. Én azt hittem felmegyünk oda ahonnan indul a gleccser, az állítólag olyan mint egy befagyott tó, de az valami helikopteres mutatvány lett volna valami tudományosabb összegért.

Ezzel a kis mászkálással kellett beérnünk, és azért nem volt rossz, láttunk szép alakzatokat, vagy például repedéseken keresztül a világoskék jeget. Meleg volt, tehát olvadt is rendesen, mindenütt kis patakokban folyt le a víz. Még inni is lehetett a jéghideg vízből, jól is esett. Ami viszont megdöbbentett, hogy a gleccser nem pont hófehér volt, hanem olyan egyhetes útszéli latyak színe volt, inkább szürke mint fehér. Ez persze természetes jelenség, mert a gleccser mint egy buldózer tolja maga előtt/alatt ami az útjába kerül, földet, követ, sziklákat, tehát nem csak tiszta jégből áll.

Az idegenvezető egyébként egy svéd csaj volt, elég hozzáértő és helyenként vicces, rá nem lehetett panasz. Mutogatta lelkesen, hogy régen meddig ért a gleccser, sokmillió éve még egészen a tengerig (kb 15km), aztán visszahúzódott rendesen, de még 10-20 éve is pár száz méterrel lejjebb volt. A képeken jól látható a kanyon amit kivájt magának. A jelenlegi állapotot mégsem fogta egyértelműen a globális felmelegedésre, mert ez lehet egy ciklikus folyamat is, volt már ennél kisebb is nagyobb is a múlt században, bármikor újra növekedésnek indulhat.

Nem nagyon tudom mit írjak még, mint mondtam elég keveset láttunk belőle. Utána még elmentünk egy közeli tóhoz, amiben állítólag látszódnak a hegyek ha nincs hullámzás, de volt. Ezt is már írtam valahol...

Matheson tó, háttérben a Cook hegy, NZ legmagasabb hegye (3.754m)

A végére pedig egy kis romantika a tó melletti farmon: