Immár 5 hete dolgozok az ausztrál KPMG-nél, így itt az ideje, hogy összefoglaljam az eddigi tapasztalataimat. Összességében annyit, hogy sokminden ugyanaz, mint otthon, tehát azért látszik, hogy a cég ugyanaz. Vannak azonban különbségek, ezek néhol jók, néhol kevésbé… Előre is elnézést kérek, ha esetleg túl sok olyan kifejezést használok, amit a nem KPMG-sek nem értenek, majd próbálok azért magyarázni.
Első másfél napomon induction trainingem volt: első nap teljesen egyedül voltam, második nap volt velem egy singapore-i lány, aki szintén akkor kezdett. Ez az egyszemélyes tréning sokkal elviselhetőbb, mint az, amikor 50-en beültünk az első nap még annak idején… Így is picit uncsi volt, mert alapjaiban a cég ugyanaz, és próbálták bemutatni azt, amit már amúgy is ismeretem. De legalább néha tudtam mondani, hogy ezt ismerem, lapozzunk.
Első hetem maradék 3 napjában egy állami cégnél voltam két agreed upon procedure-t csinálni (ez olyan, hogy megmondják, hogy pontosan miket kell vizsgálni). Na hát ez annyira nem volt jó… Az egy dolog, hogy egyedül voltam. A manager francia, május óta van Perthben, és hát sok infot nem tudott adni… Nem volt még mobilom, internetem, pendrive-om (IT dolgokról majd később), szóval kész katasztrófa. És mindez még nem elég, az egyik agreed upon procedure-t most csináltuk először, és az egész első napom a divízió feltérképezésével ment el, az ügyfél hülyén nézett, hogy miket kérdezek, majd párat telefonáltak délután, és kiderült, hogy az instrukció, amit a KPMG kapott, egy sablon, és ez a divízió teljesen máshogy működik, mint a többi. Na hát szép első napom volt…
Ezután 2 hétig egy másik állami cégen voltam, az már sokkal jobb volt, a managertől is sokkal több infot kaptam, és az ügyfél is nagyon segítőkész volt.
Most pedig 6 hétig nyugdíjalapokat vizsgálok. Itt úgy működik, hogy szinte minden cégnek van saját nyugdíjalapja a dolgozóinak, így hát elég sok ilyen alap van, lehet mit vizsgálni.
Amúgy rá kellett jönnöm, hogy a könyvvizsgálat tényleg mindenhol ugyanaz. Ugyanazokat a vizsgálati lépéseket csinálják, és a template (sablon) dokumentumok is ugyan azok. Szóval aggodalomra semmi ok. Két dolog van, ami más: a bérek és az adó. Bérjárulék itt csak egy fajta van, tehát ez egy kicsit egyszerűbb, mint otthon. Ami más, hogy van úgynevezett long service leave: az egy cégnél eltöltött 10 évnyi munkaviszony után (de adható már 7 év után is) plusz 2 hónap fizetett szabi jár, és erre kell céltartalékot képezni. Az adók vizsgálata is lényegesen könnyebb, mint otthon, mert csak társasági adó van, és kész. Nincs ám egyeztetés a 30 oldalas APEH folyószámlához…
Ausztráliával még egy szerencsém van: minden IFRS alapú. Egy az egyben átvették az IFRS-eket, csak átnevezték AASB-nek (Australian Accounting Standards Board), és elé raktak egy 1-est, tehát pl. AASB 117 Leases. Ezen kívül azért vannak ausztrál AASB-k is, pl. az állami cégekre, illetve pl. non-profit szervezetekre vannak más szabályok, de az alap az IFRS.
Na, hát a bevezető elég hosszúra sikerült, úgyhogy gyorsan áttérek a mi tetszik, és mi kevésbé részre.
Ami tetszik
Kilátás az irodából. Ez szerintem magáért beszél, ezt látom, mikor hátrafordulok munka közben:
Kávé, tej, tea, gyümölcs. Az irodában van ingyenes kávégép (azért meg kell valljam, az otthoni Nespressonak a nyomába sem ér, de azért jó, hogy van), tea, kakaó, tej. Sőt, a fentiek a kávégép kivételével minden cégnél megtalálhatóak. És a tej nem UHT-s, hanem friss!!! Én úgy vagyok az UHT-s tejjel, hogy sokkal szívesebben teszek tejport a kávémba, mint UHT-s tejet. És mindenhol legalább 3 féle friss tej van, hogy a dolgozó válogatni is tudjon. Ezen kívül a KPMG-nél van gyümölcs is a konyhában. Ezt csak múlt hét végén vettem észre, hogy van 2 doboz, teli gyümölccsel, és nincs mellette becsületkassza :). Ez nekem nagyon tetszik, mivel mindig gyümölcsöt reggelizek. Persze ez is csak akkor jó, ha az ember bent van a cégnél.
Az emberek. Hát mindenki irtó kedves. Persze otthon is mindenki kedves volt, de az ausztrálok valahogy alapból mások, és ez a cégnél is meglátszik.
Intranet, online tréningek. Az intraneten rengeteg hasznos információ és dokumentum van, és sok online tréning, ami szerintem pl. egy kezdőnek nagyon hasznos. A rossz oldala, hogy az intranet felépítése annyira bonyolult, hogy ha az ember nem tudja, hogy hol van, amit keres, soha nem fogja megtalálni. Van igaz kereső, de az általában csak doksikat ad ki, oldalakat csak nagyon ritkán. Mindenhez legalább 5 kattintás kell, hogy elérjük (persze ha tudjuk, hogy hol van), ez szerintem túlságosan sok.
Irodai telefon. Amikor az ember bemegy az irodába, be kell jelentkezni a vonalas telefonba. Először nem tetszett, mert a bejelentkezés még megy, de a kijelentkezést néha elfelejtem… De aztán rájöttem, hogy nem is olyan rossz. A laptop ugyanis össze van kötve a telefonnal, így már rögtön van értelme az Outlookban a call funkciónak, nem kell bepötyögni a telefonszámot. Ha arra gondolok, hányszor sípolt fax a fülembe, mert elnéztem az oszlopot a contacts-ban és faxszámot hívtam… Ha az ember nincs az irodában, akkor a hívás átmegy a laptopra. Elvileg ezt is fel lehet venni (nekem még nem sikerült), de átkapcsol 1-2 mp után üzenetrögzítőre, és az üzenetet rögtön megkapjuk mailben. Ez szerintem szuper. Illetve át is lehet irányítani az összes hívást mobilra.
Limit nélküli mobil internet. Ez szerintem magáért beszél. :)
Heti munkaidő: 37.5 óra :)
Kéthetente pénteken van fizetés. Én mindig örülök, ha jön a fizu, és itt gyakrabban lehet örülni!
Morning tea. Említettem, hogy voltam 2 hétig egy állami cégen, és az utolsó napunkon reggel bejött az egyik ott dolgozó hölgy, hogy mivel nagyon rendes és ügyes auditorok voltunk, morning tea-vel készültek. Megkérdezte a munkatársam, hogy ki készítette a morning tea-t. Hát gondoltam, mi abban a nagy szám, hogy ki lógatja a filtert a bögrébe? Na aztán rá kellett döbbennem, hogy a morning tea-nek köze sincs a teához, süteményt jelent. Sütöttek nekünk sütit. Aztán a KPMG-nél is volt két managernek szülinapja, ők is készültek morning tea-vel, picit olyan volt, mint otthon a búcsúztatók, szerintem tök jó szokás.
Sörözés, borozás az ügyféllel. Történt szintén az állami ügyfélnél, hogy péntek délután nemzetközi kajálást szerveztek, és hát meghívtak minket is. Volt kb. 10 féle étel a világ minden tájáról, ki is próbáltam az összes nem curryset és nem csípőset (ami azért jelentősen leszűkítette a választékot). Aztán volt sör is, és hát megkínáltak engem is. És hát annyira kívántam a sört, hogy gondoltam mindegy, kérek egyet. Aztán mondtam az asszisztensemnek, hogy még sosem söröztem ügyfélnél. Kikerekedtek a szemei, hogy nem??? Hát ő még alig több, mint egy éve van a KPMG-nél, de már csomószor. Aztán jött a nyugdíjalap, szintén péntek délután, még nagyban dolgozgatok, odalép mellém az ügyvezető, hogy „Bernadett, egy pohár bort?” „Bort????” „Hát persze, péntek van” és azzal a lendülettel már öntötte is. Szóval úgy fejeztem be a munkát, hogy közben boroztam. Azért nem volt rossz…
Péntek esti sörözés. Minden péntek este az irodától nem messze az egyik hotelban van KPMG-s sörözés. Nem szoktak túl sokan lenni (talán mert most szezon van), de kapcsolatépítésre nagyon jó, mert ugye nem sok időt töltök az irodában, és hát úgy nehéz megismerni a kollégákat. Ez itt különben teljesen normális, péntek este mindenki sörözik, minden hely tele van.
Este 7 után vacsi és taxi. Céges számlára természetesen, ha az ember még 7 után is az irodában van.
Önkiszolgáló file-szoba. Nem kell arra várni, hogy mikor hozzák fel a fiúk a file-okat. Kikeresem a rendszerből, megkeresem a könyvtárban, lehúzom a belépőkártyámon lévő vonalkódot, majd a file-ok kódjait, és kész. Visszavételnél is csak berakom az erre használatos kosarakba, nem kell feleslegesen emaileket kinyomtatni.
Beszámoló. Ez nem tudom, mennyire általános, de ahol eddig voltam, már mindenhol kész volt a beszámoló, mire kimentünk. Sőt, az első ügyfélnél már a manager és a partner is átnézte a fieldwork megkezdése előtt. Ez szerintem tök hasznos, remélem mindenhol így lesz.
Ami jobb volt otthon
IT. Hát erről annyi mondanivalóm van, hogy inkább több részre osztom. Elöljáróban annyit, hogy otthon 4 év alatt nem volt annyi IT-s problémám, mint itt az első 4 hétben.
Laptop. Kezdjük ott, hogy megkaptam a laptopot első nap, és kaptam hozzá egy papírt a jelszavakkal. Na már ez nem sikerült nekik…. Természetesen rossz jelszót adtak meg, telefon IT-ra, és ahelyett, hogy bemondták volna a jelszót, meg kellett várnom, míg lejött egy IT-s, és megmondta. No comment… Aztán második nap kiveszem a táskából a laptopot, elindítom, majd éktelen visítás, halkításra nem válaszol, semmi. Kicsit ciki volt, úgyhogy fel is kaptam a gépet, hogy viszem az IT-ra, amikor is lyukat éreztem az oldalán. A merevlemez kipottyant belőle, és a táskában maradt. Persze hiába raktam vissza, már mindegy volt neki… Másnap reggel ugyanez. Azóta vigyázok, hogy merevlemezzel felfelé tegyem be a táskába, mert a merevlemezt semmi nem tartja!!! Ha irodán belül viszem valahova, pl. ügyfélhez, akkor is (igaz halkan) prüttyög, tehát mozog benne a cucc. Amúgy 2-3 naponta egyszer nap közben leállnak az USB meghajtóim, tehát se internet, se egér, se pendrive. És persze irtó lassú. Vector (KPMG-s software) pl. volt rajta, de aktiválva már nem volt, mert hát minek is azt… Másfél napig vártam az aktiváló kódra.
Mindent igényelni kell. A gépet úgy kaptam meg, hogy nem volt hozzá semmi, ami a munkához kéne. Egy hétig vártam a mobil internetre és a tokenre, hogy az ügyféltől is elérjem a mailjeimet. Pendrive-ot azt hiszem 2 hét után kaptam. Névjegyet is igényleni kellett. (Ezeket Magyarországon mind a kezünkbe nyomták, amikor kezdtünk a KPMG-nél). Az első hetem így nézett ki: „Bernadett, adj egy névjegyet, és átküldöm, amit kértél.” „Hát névjegyem még nincs, de mindegy is, mert internetem sincs, szóval úgysem tudnám megnézni, amit küldesz.” Így a managertől kölcsönkapott pendrive-ot használtam. (Sajátot nem szeretek használni, mert pl. ez az ügyfél is előszeretettel húzta ki a pendrive-ot, amikor még nyitva volt róla az Excel.)
DocShare. Ezt használják adatok tárolására, az Outlookon belül van. Szörnyű. Iszonyat lassú, mire megnyitok egy mappát, lemegy a nap, és akkor a file-ok bemásolásáról ne beszéljünk… Nem is csoda, hogy amiket eddig néztem, egyiknél sem volt tavalyi PBC (prepared by client = ügyfél által előkészített anyag) felmentve. És az egész gép irtó lassú tőle, az Excelbe is bekavar.
IT helpdesk. Ez úgy működik, hogy felhívjuk a számukat, aztán 1-2 perces várakozás után odakapcsolnak egy épp szabad emberhez, aki bárhol lehet Ausztráliában. Jó párszor hívtam már őket, és általában az történik, hogy nem tudnak segíteni, így felvesznek egy listára, aztán majd jelentkezik valaki, aki tudja a megoldást. Vagy nem… A kedvencem az volt, mikor több, mint fél órát beszéltem egy IT-ssal (saját mobilról, saját költségre, 46 dollár), majd fél óra után azt mondta, hogy most már eleget foglalkozott velem, nem tudja a megoldást, úgyhogy leteszi. No comment… Iszonyat balfékek.
Mindenre tréning van. Ez sokszor hasznos, sokszor viszont idegesítő. A securID token használatára pl. egy órás classroom tréning van. Na, gondoltam, ne szórakozzanak már velem, be tudom én állítani magamnak a jelszót. Na persze nem tudtam, mert láss csodát, egy kapcsolódó file hibás volt a gépemen.
Planner. Ezt arra használjuk, hogy mindenki lássa, mikor milyen ügyfélen fog dolgozni. Itt retain-nek hívják. Nem Exceles, mint otthon, az intraneten van. Vagy megnézem a sajátomat, vagy az egész csoportét. Ez utóbbi kb. egy percig töltődik be, átláthatatlanul hosszú, és csak 4 hetet látok, a következő 4 hét még egy perc… Elvileg lehetne ügyfélre is lekérni, de még nem sikerült beállítani a kedves IT-s kollégáknak a jogosultságomat…
Hot seats. Ez azt jelenti, hogy manager alatt senkinek sincs fix asztala, mindenki oda ül, ahol éppen van hely. Sőt, csak a partnerek kapnak irodát, tehát senior managerig mindenki kint ül a közösben. Nekem nem tetszik, sokkal jobb, ha van fix hely. Persze csomóan otthagynak file-okat az asztalon, aztán akkor már úgysem fér oda senki… Az asztalok jó nagyok, ami jó, de irtó szellősen vannak, ha kicsit sűrűbben lennének, tuti jutna mindenkinek hely.
Mobiltelefon. Na hát azt itt nem kapunk, csak manager szinttől jár. Nem is gyakran hívok ügyfelet (persze ha látom, hogy keresett a céges vonalon, azért nem állom meg, hogy ne hívjam vissza).
Túlóra. Túlóra kifizetés nincs. Ha valaki egy héten több, mint 50 órát dolgozik (amúgy minden pénteken kell timesheetet tölteni), akkor az 50 óra feletti részt lehet szabadidőbankba tenni. Így már kicsit átértékelődik a heti 37.5 órás munkaidő.
Engagement kódok. Magyarországon úgy működik, hogy minden ügyfélnek van egy 6 jegyű kódja, és ez után tesszük az adott évre vonatkozó jelölést, pl. A10 = Audit 2010. Na itt minden évben teljesen új kódot kap az ügyfél, tehát hiába tudom az ideit, attól még nem tudom a tavalyit, ami néha pedig hasznos lenne.
KPMG file-ok. Na mikor ezeket először megláttam, tényleg azt hittem, viccelnek. Ezek tökéletesen jók arra, hogy az ember pár papírt belerakjon, amit aztán soha többet nem szeretne megnézni. Auditra teljesen alkalmatlanok. Főleg, ha pl. kicsit sok cucc kerül beléjük, ki se lehet nyitni. Szörnyű. Arról nem is beszélve, hogy nincs lábuk, amin megálljanak, és ha 4-et teszünk egymásra, tuti szétdőlnek.
Kollégák Excel tudása. Na ez egyenlő a 0-val. Így néz ki egy szekció a file-ban: leadsheet (Excelben, kizárólag a mostani és az előző év adatait és a változást tartalmazza), majd ezen kézzel pipálgatnak, kézzel írva magyaráznak, majd lefűzik a PBC-t, amin szintén kézzel írva magyaráznak. Cél - módszer - következtetést még egyszer sem láttam. És ennyi. Elektronikus dolgot ezen kívül csak a SAP és ToD template-eket használnak (amit én utálok). Az én munkalapjaimra eddig mindenki rácsodálkozott, pedig még semmi különöset nem csináltam, csak vlookup, sumif és pivot. Az asszisztens, akivel most dolgozok, megkérdezte, hogy hogy csináltam, mikor kivontam az egyik oszlopból a másikat. Hát mondtam „=B1-A1”. Másnap megpróbáltam lekövetni, ez lett belőle: „=sum(B1-A1)”. Mondtam neki, hogy ilyet még nem láttam. :) Aztán a manager kérte, hogy csináljon ábrákat, mert ő azt szereti. Nagy adathalmaz, sok oszlop, mindegyikből kéne egy ábra havi felbontásban. Volt egy megérzésem, így megkérdeztem, hogy hogy tervezi csinálni. Hát mondja egyesével összehúzza az adott havi adatokat, az Excel alul kiírja az összeget, és akkor azt beírja a saját táblázatába. Hát mondtam, hogy ezt nem így kéne… Megtanítottam pivot táblát csinálni, nagyon élvezte, de van egy olyan érzésem, hogy nem mostanában fogja újra használni. Irtó hatékonytalan, ahogy dolgoznak, és affinitásuk sincs kicsit fejlődni. Beírtam a Dialogue-omba (teljesítmény értékelő rendszer), hogy majd a kezdő kollégák Excel tudását szeretném fejleszteni (gondoltam aki már 2-3 éve itt van, az már úgysem akar tanulni). Erre most itt van ez a kezdő srác, akivel dolgozok, és mondtam neki, hogy szívesen tanítom, mert hogy több elektronikus munkalapot szeretnék, mint tavaly. Erre azt mondta, hogy ő tök hülye Excelből, nem is próbálkozik. Hát köszi…
Agreed to TB. Ez csak számomra irtó vicces. Amikor megcsinálják a fent említett leadsheetet, az idei adatokat le kell pipálni, hogy „agreed to TB”, azaz egyezik a főkönyvvel. Hát nem a főkönyvből szedtük a számokat??? Persze, hogy egyezik! De a managerek ragaszkodnak hozzá, mert így szokták…
Na, hát ez jó hosszúra sikerült, bocsi, de annyi minden van, főleg a rossz oldalon, nem tudtam leállni. :) De persze nagyon jól érzem itt magam, a sok negatívum inkább a magyar irodát dicséri. Amúgy nem halok bele a munkába egyelőre (pedig főszezon van). Úgy látom, itt mindenre több időt adnak, mint otthon. Szóval összességében tényleg nagyon tetszik, (csak pár IT-st kéne elküldeni Magyarországra művelődni).
Szia Berni!
VálaszTörlésHat, ahogy latom az Ausztral helyzet az tok ugyan az, mint a skot :-)
Mind a pozitiv, mind a negativ reszek...
Miki
Szia Miki!
VálaszTörlésNekem is eszembe jutott, mikor mesélted, hogy Nálatok is mindent külön kell igényelni. Már akkor is hülyeségnek tartottam, de így személyesen megtapasztalni még sokkal rosszabb. :)
Képzeld, a legújabb az, hogy a héten tönkrement a 3 hetes 3G kártyám, és az egész cégénél nincs egy pót, amit használni tudnék. Most egy hetet kell várnom, míg garanciában kicserélik a mostanit. Pesten ha elromlik a laptop, kb. fél óra múlva kap az ember egy újat, itt meg egy 3G kártya sincs raktáron...
Puszi
Berni