Vezetés

Megint jó sok idő telt el, de érdemes volt várni, mert végre tudunk miről írni. Ugyanis hosszú hétvége volt (a Királynő szülinapja, ami amúgy nem most van, de most ünneplik), és ezt ki is használtuk egy kis kirándulásra. Geraldtonba mentünk, ami olyan 400km-re van észak felé, szintén az óceán partján. Arról, hogy mi volt ott majd Berni fog írni, én igazából az utazást mesélném el.
Ugyanis autóval mentünk, ami itt ugye egy kicsit más történet. Egy Corollát sikerült bérelni elfogadható áron, legalábbis azt hittük, bárcsak ráfizettünk volna egy komolyabb biztosításra, de erről majd később. Meglepő módon különösebb problémát nem okozott, hogy hibás volt az autó, véletlenül másik oldalra rakták a kormányt. Mondjuk nem csak a kormány volt a rossz oldalon, minden más is fordítva van az autóban, így az első pár előzésnél a biztonság kedvéért letöröltük az ablakot is. A legfurcsább dolog mégis az volt, hogy a sofőr a sáv jobb oldalán ül és így nem a sáv bal széléhez kell tartani; az elején így néha a padka is közel volt, de megúsztuk. Az automata váltó érdekesebb volt, az istennek se tudtam gyorsítani előzéskor, mindig gondolkozott, felbőgött, aztán pár másodperc múlva talán meg is lódult. Ráadásul rohadt sokat fogyasztott, több mint 8 litert, pedig általában 120 körül mentünk maximum, egy ilyen kis autó ilyen paraméterekkel nálunk eladhatatlan lenne. De a lényeg, hogy vezettünk mind a ketten és nem volt semmi probléma.


Térjünk rá magára az útra. Nem jártunk igazi sztrádán, amit ők annak hívnak az nálunk egy jobb főút, tehát van szembe forgalom, igaz nem annyira kanyargós. A forgalom tényleg nem indokolna egy négysávos utat, bár nem tudom egy hétköznap mekkora a tömeg rajta. Azért így is volt egy pár 30 méteres kamion, mégsem mondanám, hogy vonatoztunk, mert az is ment a megengedett 110-zel. Az úton úgy 10 kilométerenként van 1 km előzősáv, jellemzően hegynek fel és szigorúan kanyarban, hogy még itt se legyen kedved hozzá. Nem sikerült rájönnöm, milyen stílusban vezetnek az itteniek. Az "autópályán" mindenki betartja a sebességet, békésen mennek egymás után, maximum az előzősávban előznek, azon kívül szinte soha. Hazafelé egy másik úton jöttünk, semmivel sem volt rosszabb, mégsem hívták autópályának, na itt meg letoltak az útról ha 120-al mentem. Rengeteg terepjáró van, meg úgy általában nem kis autókban utaznak, miautónk sincs egy sem. Találkoztunk olyan kamionnal, ami elfoglalta az egész utat, valami bányagép volt rajta, nem egy tonna volt, mégis ment 90-el. Előtte felvezetőautók terelték le a szembejövőket az árokba, de néha például megállt a karaván, hogy előreengedjék a sort, ez mondjuk jófejség volt. Trafit nem láttunk sehol, de ez itt is a "majd kiderül" kategória.


A táj nem túl változatos, kétoldalt susnyás (bozótos), esetleg salakos leállósáv szerűség, rajta elütött kenguru meg egyéb állatok. De tényleg, legalább 10-et láttunk egy irányban, nem is tudom hányat üthetnek el egy hétvége alatt. Ami érdekes, hogy a tetemek mindig le voltak húzva az útról és autódarabokat (pl. üvegszilánkot) nem láttunk sehol, pedig őz méretűek is voltak köztük, olyan mintha vadrács lenne mindegyik kocsi elején vagy nem tudom.

Végezetül kanyarodjunk vissza a biztosítás témakörhöz, ugyanis kvázi önrészként (mint a casconál) 300$-t ott kellet hagyni a kölcsönzőben a díjon felül, ezt visszakaptuk volna. Sajnos csak volna, mert hazafelé alig 100km-re Perthtől éppen arra járt egy kavics és gyönyörű szép repedést csinált a szélvédőn, az önrész abban a pillanatban ugrott is. Pár tíz dollárt kellett volna ráfizetni, és akkor csak 50$ lett volna az önrész, dehát így jártunk. Asszem ennyit akartam mára.