Hobart

Tasmániai utunk első állomása az állam fővárosa, Hobart volt. Ide érkeztünk repülővel, majd a kirándulás legvégén innen repültünk vissza Melbourne-be. A város a sziget déli részén található, emlékeztetőül a térkép; Hobart a repülővel jelzett város:


Australia: Tasmania blog nagyobb térképen való megjelenítése

Első utunk a város mellett fekvő, 1.271m magas Wellington hegyre (Mount Wellington) vezetett. Innen gyönyörű kilátás nyílik a városra, de sajnos nekünk nem volt szerencsénk, a hegy teteje befelhősödött, de azért az alsóbb részekről is szép volt a kilátás:

Hobart a Derwent folyó torkolatánál helyezkedik el, így nekem különösen a folyó, illetve kicsit messzebb a tengerparti részek tetszettek a legjobban.

A hegy tetején pedig olyan érzésünk volt, mintha Tenerifén lennénk; a kőrengeteg a Teide vulkánhoz vezető útra, a felhő közelsége pedig a sziget északkeleti csücskébe tett kirándulásunkra emlékeztetett (2010-ben voltunk itt nászúton, közvetlenül mielőtt Ausztráliába jöttünk).

A Nelson kilátóhoz (Mount Nelson lookout) is ellátogattunk, immár legutolsó napunkon, miután a szigettúra után visszaértünk Hobartba. Természetesen innen is jó volt a kilátás, és még a városhoz is közelebb volt, így jobban lehetett azt látni.

Hobartnak van egy elég érdekes hídja, amin mi is többször átmentünk. Középen viszonylag magas, hogy a hajók elférjenek alatta. 5 sávos, és nincsenek vonalak felfestve, csak az úttestbe épített fényvisszaverők jelzik a sávokat, így lehet változtatni a sávok irányát. A középső sávban tehát mindig épp arra lehet menni, amerre nagyobb a forgalom.

Foglalkozási ártalomból kifolyólag ellátogattunk a Cascade Sörgyár túrájára; aki nem tudná, Attila a Borsodi Sörgyárnál dolgozott, mielőtt kijöttünk Perthbe.

A Cascade egy ismert márka Ausztráliában, mi is szoktuk inni. Egy nagyon pici sörgyár ez, mindössze 40 ezer hektót gyártanak évente (összehasonlításul, a Borsodi negyvenszer ennyit). A túra nem volt rossz, igaz túl sok újat nem mondott. Megmutatták az alapanyagokat, pl. malátát és komlót; láttunk már ilyet, de aki még nem, annak mindenképpen érdekes. Aztán végigvittek a gyár egy részén, meséltek a gyár történetéről és a gyártásról. Amire mindketten a legjobban kíváncsiak voltunk, az a palackozás volt, mert ilyet még egyikünk sem látott. Péntek délután voltunk ott, és hétvégére már sajnos pont összepakoltak és befejezték a munkát. Kicsit bosszús voltam, mert mikor odatelefonáltam, eredetileg 2-re akartunk menni, de mondták, hogy akkorra már lehet, hogy leáll a palackozás, menjünk inkább 1-re; de sajnos már ekkor sem ment. Végülis, ha azt is beleszámítjuk, hogy kaptunk fejenként 3 pohár sört a túra után, így árban nem volt vészes, szóval azért jó, hogy elmentünk.

Hobart parti része is nagyon szép, megnéztük a kikötőt.

A kikötőtől nem messze van a Salamanca tér, ami tele van teraszos kocsmákkal – éttermekkel. Pont péntek délután voltunk ott, ami Ausztráliában egyet jelent a munka utáni sörözéssel, és még az idő is szép volt, tehát tömve volt az utca.

Hobarttól nem messze található Richmond nevű kisváros, ami két dologról híres: itt van Ausztráliában a legöregebb híd (fegyencek építették 1823-ban) és a legrégebbi katolikus templom (mely 1836-ban épült).

A híd a mai napig nagyon jó állapotban, sőt, használatban van, mi is átmentünk rajta. Hogy 1823-ban miért építettek ilyen széles hidat, azt nem tudom, de jól tették, mert a kétsávos forgalom simán elfér rajta. Maga a kisváros is megér egy látogatást, hiszen gyönyörű zöld környezetben helyezkedik el, és olyan rendezett, mint az osztrák kisvárosok.

Említést érdemel még a Seven Mile Beach, szabad fordításban a hétmérföldes tengerpart. Nagyon közel volt a kempingünkhöz, úgyhogy leugrottunk ide, de már esteledett, szóval fürdés nem lett a dologból. Tasmániában az a jó, hogy nincs sok ember, így egy ekkora tengerparton is lehet egyedül az ember.

Ennyit sikerült Hobartból látnunk; legközelebb Tasmánia fegyenc-múltjáról lesz szó.