Great Ocean Road #2

A bevezető után elérkeztünk a Great Ocean Road leghíresebb részéhez, a 12 Apostolhoz, mely egy mészkő oszlop-csoport az óceánban. Mivel az oszlopok állandó erős hullámzásnak vannak kitéve, sajnos ma már csak 7 apostol áll, az utolsó 2009-ben dőlt össze, és sajnos valószínű, hogy idővel az összes le fog dőlni.

A túránk első napját itt fejeztük be, egy naplemente-nézéssel egybekötve.

Mivel nem messze az apostoloktól szálltunk meg, reggel is visszamentünk. Nekem személy szerint az esti fények jobban tetszettek, viszont míg este hatalmas tömeg volt, korán reggel alig volt ember, így jobban lehetett fotózni.

Az apostolok után tovább haladtunk kelet fele, hiszen volt még látnivaló bőven.

A Great Ocean Road egy másik híres látnivalója a London Bridge, azaz a London híd:

Akiben most felmerül az, hogy ez nem úgy néz ki, mint egy híd, annak igaza van; de nem volt ez mindig így. A megmaradt ív és a szárazföld közt régen szikla volt, és tényleg úgy nézett ki, mint egy híd. Rá is lehetett menni. Majd 1990-ben ez a rész leomlott. Szerencsére a leomlott részen épp nem tartózkodott senki, viszont a megmaradt részen volt két turista, akiket csak órákkal később, helikopterrel tudtak kimenteni; szerencsére az ijedtségen kívül nem esett bajuk. Az eset óta a képződményt már London Arch-nak, azaz London ívnek hívják elvileg.

Az utolsó megállónkkor ért egy kisebb adrenalin sokk is. Egy keskeny ösvényen haladtunk, én elől, Attila mögöttem, mikor egyszer csak közvetlen az ösvény mellett megláttam egy kígyó fejét:

Bebizonyosodott, hogy igaz az, hogy vészhelyzetben az ember agya baromi gyors sebességre vált. Szokásos viszonylag nagy tempónkkal haladtunk ugyanis, majd mikor megláttam a kígyót, hirtelen visszaugrottam. Mivel Attila nem tudott lelassítani, ezért hátulról nekem jött és meglökött. Akkor egy tizedmásodperc alatt ez futott át az agyamon: Attila előrelök, én odaesek a kígyó elé, a kígyó ezt támadásnak veszi, és megmar. Na szerencsére ez nem következett be, mivel nem estem el, de halálra rémültem. A kígyó szintúgy, úgyhogy visszament a bokorba. Folytattuk utunkat, életemben nem mentem még ilyen lassan, figyeltem van-e más kígyó is. Visszafele ugyanez játszódott le: megint megláttam a kígyót, hátraugrottam, Attila meglökött, és megint átfutott az agyamon, hogy a kígyó elé esek és megmar. Tiszta kabaré. Na ezután viszont azt mondtam Attilának, hogy miután már kétszer halálra rémisztett ez a szörnyeteg, most már le akarom fényképezni, szóval várjuk meg, míg megint előjön. Egy ideig a bokrok közt mozgott, majd mikor végre előjött, kígyó helyett megláttuk életünk egyik legnagyobb gyíkját; jó 40 cm lehetett.

És így történt, hogy kígyómarás nélkül éltük túl a kirándulást a Great Ocean Road-on…