2012. július 10., kedd

Ningaloo korallzátony – víz alatti képek

Legutóbb Exmouth és Coral Bay víz feletti látnivalóiról írtam; most nézzük a lényeget, azaz ami a víz alatt van.

Először is: rengeteg korall. Fent északon, a Cape Range Nemzeti Park partjainál színes, és főként kemény korallok élnek.









Délebbre, Coral Baynél sötétebbek a korallok, szinte mindegyik barna, és jellemző a nagy rózsa formájú korall.






A korallzátony külső felén minden évben márciustól júliusig óriáscápák (whalesharks) élnek, de róluk írt már Attila korábban. Természetesen a velük való úszás volt a legnagyobb élmény, viszont az sem volt semmi, mikor megpillattontunk egy szirticápát (angolul reef shark). Ezek a dögök nagyon gyorsak, így annak ellenére, hogy összesen hármat láttunk (én kettőt és Attila egyet), csak ezt az egy képet sikerül készítenem, mert pont a kezemben volt a gép bekapcsolt állapotban. Ez a példány egy whitetip reef shark, azaz az uszonya teteje fehér.


A szirticápa emberre nem veszélyes, persze ez nem jelenti azt, hogy meg kell rángatni az uszonyát.

Nagy élmény volt még, hogy teknősökkel találkoztunk. Az első, amelyiket láttunk, elég hamar lelépett, de a másik hárommal 20-30 percig is úsztunk. Legjobb időpont szerintem a kora reggel, nekünk is ismerőseink mondták, hogy reggel időben menjünk ki a Lakeside nevű strandra, ahol általában nagyon kevesen vannak, és ha szerencsések vagyunk, láthatunk teknőst. Így is lett, alig bementünk a vízbe reggel, pár perc után meg is láttuk első teknősünket, akit vagy 20 percig követtünk.






Aztán teknősünk találkozott egy másik teknőssel. Nagyon nem foglalkoztak egymással, úgyhogy mikor szétváltak útjaik, elkezdtük követni a második teknőst.




Aznap este, már egy másik strandon, bementem apálykor a vízbe. Már nem volt sok ember, és a halak is sokkal aktívabbak voltak, mint korábban (erről majd még később), és ismét találkoztam egy teknőssel. Nagyon jó fej volt, az apály miatt sok helyen csak 40 cm volt a víz, és követtem végig, bevitt mindenhova, volt, hogy alig fértünk el mindketten, már szinte rajta feküdtem a hátán; hozzáérni persze nem akartam, nehogy megijedjen.


Találós kérdés: mi látható a lenti képen?


Persze nem a két kis szürke és az egy fekete halra gondolok. Hanem valami nagyobbra. Na jó, segítek, ez a másik kicsit jobban kilátszik a homokból:


Ez egy rája, mindkettő termetes példány volt, kb. egy méter átmérőjű testtel, és talán 2 méter hosszú farokkal. Láttunk olyat is, amelyik épp ásta bele magát a homokba, illetve egy hatalmasat úszni is, annak 3 méteres körüli volt a farka.

És természetesen sok sok halat is láttunk.











Ennek a halnak félelmetesen csúnya fogai voltak:


Említettem már, mikor este dagálykor mentem be a vízbe. A halak ekkor voltak a legaktívabbak, egyszer csak elkezdett az összes egy irányba úszni, fajtánként csoportokban. Megfordult a fejemben, hogy esetleg cápa van a közelben, és menekülnek, de valószínűleg ez csak az esti rituáléjuk része volt.



Hát ennyi lett volna a víz alatti kalandunk, kicsit sok lett a kép, dehát nehéz volt válogatni...

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    H.Attila vagyok Pilisvörösvárról,blogotok lelkes követője.Szeretném megkérdezni,hogy hol tehetnék fel egy-két kérdést Nektek ausztráliai élettel,munkával kapcsolatban?
    Előre is köszönöm válaszotokat,
    szép napot!
    Attila(holloat@gmail.com)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülünk, hogy tetszik a blog. Ha a nevemre kattintasz, ott fent van az email címem. De kérlek, csak olyan kérdéseket tegyél fel, amiről még nem volt szó a blogban. Köszi.
      Üdv
      Berni

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...