Idén szeptember utolsó hétfőjére esett nálunk nyugaton a Királynő szülinapja, mely itt munkaszüneti nap; ezt megtoldottuk még két nap szabival, és meglátogattuk végre az észak-keleten található Queensland államot. Cairns városába érkeztünk repülővel helyi idő szerint hajnali 4-kor (perthi idő szerint hajnali 2-kor); ez az egyetlen közvetlen járat Perth és Cairns között, szóval nem volt sok választásunk az időzítést illetően. Szállást erre a hajnalra nem foglaltunk, inkább ott maradtunk még két órát a reptéren, kávéztunk meg átöltöztünk, én próbáltam aludni, de ahhoz túl sokan lettek nagy hirtelen.
Mivel csak 5 napunk volt Cairnsben, és ebből hármat elvett a búvárkodás (erről majd később), így minden percet ki kellett használnunk. Így történt, hogy már első nap reggel hétkor indultunk egy egész napos túrára. Nem szokásunk túrákra befizetni (kivéve Ázsiában, mert ott olcsó és kényelmes), de most mégis úgy döntöttünk, hogy nem indulunk el magunk, mivel:
- az autóbérlő cégek 9-kor nyitnak, így fél 10 előtt biztos nem tudtunk volna elindulni,
- az út 280 km kitérők nélkül, tehát minden a korai indulás mellett szólt,
- egész éjszaka nem aludtunk, így biztonságosabbnak gondoltuk, ha nem vezetünk,
- az út keskeny és kanyargós, és nekünk jóval tovább tartott volna az út, mint a túravezetőnknek, aki már ezerszer megtette ezt az utat, ismert minden kanyart, így nyomta rendesen a gázt; tehát ennyi program nekünk biztos nem fért volna bele.
Sőt mi több, hajlandóak voltunk egy picit többet fizetni, hogy kiscsoportos legyen a túra (rajtunk kívül csak egy 4 fős család volt a kisbuszban), legyen benne hajókázás, és kapjunk rendes ebédet.
Első megállónk Mossman Gorge volt: itt kezdődik a Daintree Nemzeti Park, azaz az esőerdő.
|
Mossman Gorge -- Mossman folyó |
|
Mossman Gorge |
|
Mossman Gorge -- esőerdő |
|
Mossman Gorge -- esőerdő |
Fél óra séta után haladtunk is tovább észak felé, és a Daintree folyón komppal kellett átkelni. Queensland ezen részén bizony élnek krokodilok, és így nem árt az elővigyázatosság. Túravezetőnk azt tanácsolta, hogy a folyóhoz ne menjünk 6 méterrel közelebb; a krokodil a víz alól figyel, a partról általában nem látható, és egy hirtelen farokcsapással 6 méterre is ki tud ugrani, hogy elkapja áldozatát.
|
Daintree folyó -- várakozás a kompra |
Thornton Beachen elfogyasztottuk a tízórainkat. Gyönyörű tengerpart, viszont itt is előfordulhatnak krokodilok; lehet fürdeni, de óvatosnak kell lenni, és nem árt limitálni a fürdési időt.
|
Thornton Beach |
|
Thornton Beach |
Persze nem csak a krokodilok miatt veszélyes a fürdés, hanem a medúzák miatt is. A box jellyfish nevű medúza rendkívül mérgező, csípése halálos is lehet. Szezonjuk nyáron, tehát november és május közt van, és akkor bizony csak lycra kezeslábasban, vagy medúza hálóval elkerített strandon érdemes fürdeni. A búvárhajón a hajóskapitány jártas volt tengerbiológiában, és tartott egy nagyon jó előadást többek közt a medúzákról is. Őt magát is megcsípte egy medúza 12 éves korában; női áldozatok szerint a csípés háromszor annyira fáj, mint a szülés. Szóval visszakanyarodva a túránkhoz, a strandokon is ki van rakva a figyelmeztetés, és mindenhol van kirakva egy üveg ecet is. A hajóskapitány szerint az ecetet akkor kell használni, még mielőtt eltávolítjuk a medúzát, mivel ecet nélkül csak azt érjük el, hogy azokból a csápjaiból is belénk lövelli a mérgét, amiből addig nem tette.
|
Vigyázat, medúza! |
A környék jellegzetes állata a cassowary, mely egy nagy repülni nem tudó madár, fő ismertetőjele a fején lévő púp. Aznap sajnos egyet sem láttunk, még jó, hogy korábban láttunk már ilyet a perthi állatkertben. Viszont figyelmeztetőtáblából van bőven, és persze az egyiket humoros emberek kicsit átalakították.
|
"Előtte - Utána" -- Állítólag ez Queensland legtöbbet fényképezett táblája |
Az utunk legészakabbi pontja Cape Tribulation, melyet úgy hirdetnek, hogy „ahol az esőredő találkozik a korallzátonnyal”.
|
Cape Tribulation |
|
Cape Tribulation -- a kép bal oldalán, középtájt látszik egy sötét rész a tengerben: erre mondják, hogy itt ér össze a korallzátony és az esőerdő |
|
Cape Tribulation |
|
Cape Tribulation |
|
Cape Tribulation |
|
Cape Tribulation |
Aztán meglátogattuk még a Mardja tanösvényt. Túravezetőnk egész nap szinte megállás nélkül beszélt, de úgy éreztem, hogy itt van leginkább elemében, és rengeteget beszélt a különböző növényekről.
|
Mardja tanösvény |
|
Mardja tanösvény |
Ebéd előtt még egy rövid megálló következett az Alexandra kilátónál.
|
Alexandra kilátó |
Ebéd után pedig a Daintree folyón hajókáztunk, krokodilokat lesve. Szerencsénk volt, láttunk ha jól emlékszem ötöt; volt folyóparton napozós (ez a leggyakoribb, mivel ezeket könnyű észrevenni), víz alatt megbúvó, aminek csak a szeme látszott ki, és a legvégén volt egy, ami nagyon nagyon ritka állítólag: feljött egy a hajótól nem messze a folyó közepén.
|
Napozó krokodil a Daintree folyó partján |
|
Hajókázás a Daintree folyón |
|
Loch Nessi szörny |
Hazafelé még beugrottunk egy helyi fagyizóba, helyben készült mangófagyit ettünk – isteni volt. Cairnsbe visszafelé kisebb nagyobb sikerrel próbáltunk aludni, illetve volt még egy gyors megálló a Rex kilátónál, már elég közel Cairnshez.
|
Rex kilátó |
Hát mit mondjak, még így leírni is sok volt ennyi programot, nemám végigcsinálni. Összességében nagyon jó túra volt, persze sokkal jobb lett volna, ha egy-egy helyen kicsit több időnk van körbenézni. Este olyan fáradtak voltunk, hogy Attilának például még enni sem volt kedve (ez nem túl gyakori). Én megmártóztam gyorsan a hotel medencéjében, aztán zuhany után, 8-kor már aludtunk is. Másnap reggel pedig kelés 5:30-kor, és
irány a hajó 3 napra; de ez már a következő történet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése