Hosszú hétvége a Pilbarában #1: bányalátogatás és hegymászás

Június első hétfőjén Nyugat Ausztrália napját ünnepeltük, és az így adódó hosszú hétvégét kihasználtuk arra, hogy Eszter és Márk barátaink pár hónapnyi invitálásának eleget téve meglátogatjuk őket az állam északi részén lévő Pilbarában. Márk annak idején két hónappal utánunk jött Ausztráliába, és mondhatni ő volt Attila első haverja itt; aztán Eszter két évvel később érkezett. Mindketten bányamérnökök, és tavaly decemberben költöztek fel Tom Price-ba, és az ottani Rio Tinto bányában dolgoznak. (Igaz Eszter nekem egyszer elmagyarázta, hogy ő process engineer, nem mining engineer, de a magyar fordítás annyira idiótán hangzott, hogy én továbbra is egy kalap alá veszem őket, és nekem mindketten bányamérnökök.)


Egy ilyen útra természetesen repülővel mentünk, a Paraburdoo reptér 1.000km-re van Perthtől; ez ugyanaz a távolság, mint például Budapest - Genf.

Én tavaly már voltam egy bányalátogatáson Paraburdooban, tehát volt arról fogalmam, hogy hogy néz ki ez a környék, de Attilát például nagyon meglepte, hogy nem csak vörös homok van, hanem vannak hegyek, növények, sőt, a nemzeti parkban több helyen fürdeni is lehet.

A legtöbb bányafalu általában a munkásoknak kialakított táborból áll, és nagyon kevés az állandó lakos, a dolgozók általában hetente utaznak fel Perthből vagy más városokból. Ehhez képest Tom Price egy rendes város, sok állandó lakossal, családokkal, van nagy szupermarket, kórház, általános és középiskola. Engem leginkább az lepett meg, hogy a vörös homok és forró időjárás ellenére mennyi a zöld terület a városban.

Tom Price utcarészlet

Persze azért senki ne gondolja, hogy itt nem minden a bányászatról szól.

Tipikus buszmegálló

A város határában egy dömper üdvözli az embert

Első reggelünket rögtön kihasználtuk a helyi Rio Tinto (ugye én is nekik dolgozok) bánya meglátogatására. Ha a túrát a tavalyi bányalátogatásomhoz hasonlítom, akkor a különbség két részre bontható. Egyrészt magából a bányából tavaly lényegesen többet láttam; most csak egy kilátóig mehettünk el busszal, ahol ki lehetett szállni és megnézni egy külszíni fejtést. Itt akkora méretek vannak, hogy láttuk, hogy vannak dömperek a bánya aljában, de hogy folyt-e épp termelés, hát ez jó kérdés. Persze láttunk közben üres dömpereket menni egy másik fejtéshez, majd a teli dömpereket vissza a vasérccel. Viszont tavaly én - mivel az egy céges út volt - lényegesen többet láttam, odamehettünk közvetlenül a termeléshez, és 15 méterről néztük, hogyan fejtik ki a vasércet. Sajnálom, hogy erről Attila lemaradt.

Locsolják az utat, hogy kevesebb legyen a por

Külszíni fejtés; a szürke a vasérc

Ez egy jó régi gép, és a maiak sokkal nagyobbak, de azért ez sem pici...

A bányában kültéren mindenhol kötelező a sisak és a védőszemüveg viselése. Megjegyezném ugyanakkor, hogy júliusban Tony Abbott ausztrál, és Shinzo Abe japán miniszterelnökök ellátogattak a Rio Tinto egy másik bányájába, West Angelasba, és rajtuk nem volt sisak, csak védőszemüveg...

Ami viszont jobb volt a tavalyi útnál az az, hogy busszal körbevittek minket a feldolgozó üzemek közt, és el is magyarázták, hogy melyik részen milyen munka folyik; ezt tavaly csak nagyon messziről láttam.

A feldolgozásra váró érc

A fekete kupac a már feldolgozott érc (stockpile); háttérben a Mount Nameless hegy

Épp egy vonatot töltöttek: a tölcsér alatt halad a sín, és egymás után töltik meg a vagonokat; befele menet még valahol a közepén tartottak, jó fél óra múlva pedig már épp az utolsó vagon töltését kaptuk el (ez látható a képen)

Az egész történethez hozzátartozik, hogy megint - mint annak idején a Kalgoorlie bányalátogatás során is - kifogtunk egy helyi öreg bácsit, jó kis akcentussal, és ráadásul még a buszban a hangosítás sem volt tökéletes. Én tudom, hogy a beszéd nagy részét azért értettem, mert tudtam miről beszél, de ha valaki odamegy "az utcáról", a helyi bányászat és szakszavak ismerete nélkül, hát azért annak fel van adva a lecke...

Azért a bányában sem hiányozhat a zöld terület

A másik nagy élmény a másnap reggeli túránk volt, amikor is megmásztuk Nyugat-Ausztrália 2. legmagasabb hegyét, az 1.235 méter magas Mount Bruce-t. Hajnalban keltünk, mert igaz hogy itt most éppen tél van, de azért fent északon nap közben nagyon felmelegszik, és a legnagyobb hőség előtt be akartuk fejezni a túrát. Különben már csak azért is megérte korán kelni, mert így mi voltunk az elsők a hegyen, és felfele, illetve a csúcson sem találkoztunk senkivel.

Mount Bruce; előtérben a Rio Tinto magán vasútja, melyből összesen 1.600km van a Pilbarában

A túra szuper volt. 12,5km hosszó, és összesen kb. 490m szintkülönbséget kellett leküzdeni. A lagnagyobb része laza emelkedő volt, viszont voltak kemény sziklamászós részek is. A táj gyönyörű, és még a Rio Tinto Marandoo bányájára is tökéletes kilátás nyílik út közben.

A túra egy része füves, kisebb része pedig sziklás volt. Először az előtérben látható kisebb (hegyes) csúcsot kellett megmászni, majd némi lejtmenet után jött a háttérben lévő Mount Bruce

A hegygerincen gyalogoltunk végig

Voltak kemény sziklamászós szakaszok is; itt például a bal oldalon, a fal mellett kellett körbemenni, és nem jön át túl jól a képen, de a füves rész ott azért pár emeletnyivel alacsonyabban van...

Sziklamászás

A hegygerincen jöttünk végig, és mögötte a sík részen van valahol a parkoló, ahonnan indultunk

A Rio Tinto Marandoo bányája

A hátam mögött az ott egy ún. cairn, azaz emberek által kövekből, szikladarabokból összerakott oszlop; az ausztrálok szeretnek ilyenekkel szórakozni (Köszönet a képért Márknak és Eszternek)

Háttérben Marandoo (már amennyi látszik belőle)

Mount Bruce csúcs, 1.235 méter magasa, Nyugat-Ausztrália második legmagasabb hegye (Köszönet a képért Márknak és Eszternek)

Szendvics kilátással

Kilátás a csúcsról

Lefele a sziklákon

Kellemes séta a túra vége fele

A hosszú nadrágra a kígyómarás ellen volt szükség. Télen azért nem túl gyakoriak, de sosem árt az elővigyázatosság. Mondanom sem kell, hogy mi voltunk az egyetlenek hosszú nadrágban (igaz bevallom, én sem gondoltam volna rá, ha Márk nem mondja), sőt, rajtunk kívül szinte mindenki szandálban, páran papucsban voltak. Biztos vagyok benne, hogy sok ausztrál mezítláb is nekiáll...

A bányalátogatáson és a hegymászáson kívül még ellátogattunk két kanyonba is, amikről a következő bejegyzésben lesz szó.