2014. október 26., vasárnap

Ház projekt #7 - Tető

Helló Mindenki, rég találkoztunk már megint! Most látom, hogy majdnem két hónapja írtam az utolsót a házról, de hát sajnos eddig tartott eljutni a következő mérföldkőig. Csúszás van emberek, akkor még úgy gondoltuk, hogy mostanra már be lesz zárva a kecó, de úgy néz ki ettől még mindig vagy 3 hétre vagyunk. Viszont már nem esik be az eső, jelentem a tető készen van! Ezen a képen mondjuk még hiányzik pár cserép az éleken, de azóta ez is megvan, csak lusta voltam kivenni a telefont a biciklis szütyőmből azért, hogy csinálhassak még egy képet nappal szemben.



Az egészről az a szerencsétlen ács tehet. Hiába volt ott már pár nappal a fal elkészülte után, feltűnt, hogy nagyon lassan halad. Jó, volt egy hét amikor sokat esett, de utána hetekig szép idő volt, mégis mintha napi kábé két órákat dolgozott volna, két hét alatt egy nyavalyás gerenda nem került a helyére, maximum méretre lettek vágva. Szóltam is párszor a buildernek, hogy nézzék már meg mit csinál ez a csávó, de mindig csak azt mondták, hogy hát tényleg voltak vele gondok, de most már aztán nekiesik és pár nap alatt kész lesz. Közben a környéken sorban készültek el a tetők egy-két hét alatt, volt hogy 5-6 fős csapatokban dolgoztak az ácsok, szóval kezdtünk lemaradni, mint NAV vezérkar az amerikai csapatépítésről. A huszonnyolcadik határidőt aztán sikerült is tartania, de előtte még mi is találkoztunk vele egy szombat délelőtt mikor kimentünk körülnézni, addig sosem sikerült elcsípnem. Hát kiderült, hogy mikor elkezdte a melót valamiért szétesett a csapata és csak egy vietnámi tanoncot sikerült leakasztania zéró tapasztalattal, úgyhogy ketten csinálták az egész mutatványt, ahhoz képest végülis szép teljesítmény. A builder szerint egyébként még az asszony is kidobta közben, úgyhogy halmozottan hátrányos helyzetű volt a srác, hát mi meg pont kifogtuk.



Talán látszik a képeken, hogy itt természetesen a tető is máshogy készül. Nincs például betonkoszorú, meg helyenként eléggé összevissza állnak a gerendák, ez egyrészt azért van, mert a ház alakja miatt a tető is kicsit absztraktul néz ki, sok éle van, ami elég cifra felépítményt igényel, másrészt meg effektíve nem lesz padlás, így nem kell rendes plafon se (csak álmennyezet), mert senki sem fog járni rajta. A padláson a sok "egyszermégjóleszvalamire" kacat helyett tehát csak a szigetelés és a légkondi csövei lesznek, meg mindenféle vezetékek. Mindehhez a garázsból lehet majd hozzáférni ha nagyon muszáj, ott lesz egy ajtó a tetőtérhez.


De itt még nem tartunk. Miután az ács pajtás befejezte azért felpörögtek a dolgok, nem hittem volna, de időben bekerültek az ablak- és ajtókeretek is, azt hittem ezzel lesznek gondok, mert a builder még nem dolgozott ilyen ablakokkal meg ezzel a beszállítóval, és nem is tűnt úgy hogy képben vannak vagy egyáltalán kommunikálnak egymással, de aztán csak sikerült. Utána jöttek sorban a szakik, egy-két nap alatt bepakolták az összes víz-, gáz- és villanyvezetéket. Egyébként a villanyszerelőt itt nem hivatalosan "sparky"-nak hívják, lefordítva nagyjából "szikrás", szerintem ez vicces. Nekem újdonság volt, hogy a víz/gáz már nem a jó öreg merev vas- vagy rézcsőben megy, hanem rugalmas, hajlítható, kis átmérőjű csövekben, ránézésre nem nagyon különbözik a kerti slagtól. Minden a padlástérben van elvezetve, a padló alatt talán csak a csatornázás van.


A képeken látható lelógó vezetékek már a világítótestek helyét jelzik, a szobákat kivéve mindenhol sok kis beépített lámpa lesz (angolul downlight).


Közben elkészült az ereszcsatorna is, szerintem elég jól néz ki a formája, és nem marad ilyen bádogszínű sem, csak még nem találtuk ki milyenre fessék majd.


Mikor ezek mind megvoltak, jöttek volna a cserepek, de úgy volt, hogy csak ezen a héten kezdik el felpakolni, mert ezekből az emberkékből is hiány van. Ehhez képest múlt csütörtök reggel meló előtt kimentem, azt nagy meglepetésemre megjelent 3 fazon, hogy akkor ők a tetőfedők. Ez egy teljesen más csapat volt, nemtom otthon hogy van ez, de itt az a szokás, hogy az ács csak a gerendákat meg az ereszalját csinálja, a cserepezést meg a léceket már nem. Elég lelkes brigád volt, mire kezet fogtam az egyikkel, a másik már a tetőn volt és mint a gép szögelte fel a léceket (szögbelövővel, nem kalapáccsal, nyilván). Hát nem hazudok, 10 perc alatt amíg ott voltam végzett a fele házzal. Péntekre az éleket kivéve fent voltak a cserepek, pedig azért kellett faragniuk rendesen. Azt hittem ez hetekig fog tartani. Egyébként itt annyira nem divat a cserép, a házak többségére ilyen ótvar bádogot raknak (colorbond), olyat amit otthon maximum a melléképületre, ennél lejjebb tényleg csak a hullámpala van, de itt mindenki szerint ez gyönyörű. Mondjuk pofon egyszerű, fel lehet dobálni fél nap alatt. Egyetlen előnye, hogy ezen keresztül nem tudnak bejutni a házba a betörők, míg a cserepeken keresztül ha nagyon akarnak igen. Nem csak tetőhöz használják, sajnos a kerítésünk oldalt és hátul például ebből kell legyen majd.

Arra hogy ezek hamarabb jönnek sajnos a builder sem számított, a vakolóművész csak a jövő hétre volt lefoglalva, úgyhogy ezen a héten sok minden nem történt, megcsinálták az éleket, behúzták az internet kábelt és talán a szolgáltató is bekötötte a gázt. Erről mondjuk kaptam egy mailt, hogy nem tudnak dolgozni mert sok a törmelék, de azóta azt eltüntették, úgyhogy volt egy napjuk rá hogy megcsinálják mielőtt tegnap megjött pár köbméter homok a vakoláshoz. Mármint csak belül, kívül csak a bejárat környéke lesz vakolva. Remélem ez megtörténik a héten, utána jönnek a plafonosok (lövésem nincs ez milyen szakma), aztán visszajön a vakoló és valahogy megcsinálja fehérre ("white finish"), azaz felvisz egy simább felületű réteget asszem. Utána be lehet rakni az ajtókat-ablakokat, és ha minden jól megy 3-4 hét múlva be is lehet zárni és kezdődhetnek a benti munkák. Egyébként még mindig január végére ígérik az átadást, még úgy is, hogy sok mindent nem velük csináltatunk, hanem majd átadás után okosba'. És ebbe még a karácsony is bekavarhat, amikor nyilván senki sem dolgozik, ezért szoktam mondani, hogy talán februárban költözünk is. További képekhez ide tessék kattintani, most még ingyen van. Mára ennyi.

2 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Már nagyon vártam a legközelebbi bejegyzést amit írtok (ide) !
    Mostanra már nagyon szépen látszik az otthonotok alakulása és talán már azt is mondhatom, hogy szépülése!
    Nem gondoltam volna, hogy ott Nálatok ennyire mindent más csinál! - gondolok itt a tető munkálataira is, hogy más készíti a váz szerkezetet és más a lécezést és cserepelést. Na de ez nem is olyan nagyon nagy baj, ha mindenki profi és össze tudják az időpontokat hangolni. Bár az összehangolás az olvasottak alapján nem igazán sikerül minden esetben!
    Mindettől függetlenül szépen haladnak a munkálatok és egyre kerekebb a dolog.
    A technológia és a felhasznált anyagok tekintetében nagyon hasonkít a hazai kivitelezéshez, kivéve talán itt a gázt még nem azon a bizonyos"locsolótömlőn" vezetik, ami azt hiszem, hogy nagyon hasonlíthat a vízvezetékhez kivéve persze a szinét.
    A víz és a fűtés már itt is ezen a műanyagbevonatos ötrétegű csövön megy mint Nálatok.
    A villanyvezetékek is így vannak kiépítve felső elosztással, ha nincs tetőtér beépítve. Talán ez a leggazdaságosabb és leginkább hozzáférhető, ha véletlenül valami javítanivaló akadna. Na de nem akarok a szakmai dolgokba bonyolódni!
    Végül csak azt tudom mondani amit eddig is: Nagyon szép és pazar lesz a házatok amint elkészül!!!
    Sok örömet kívánok hozzá Netek!

    ( és várom a következő bejegyzést! )

    Üdv: Molnár Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz szépen a technikai részleteket, engem minden érdekel. Azért én is kérdezősködtem, hogy ezek a dolgok normálisak-e és állítólag igen. Csak lenne már kész.

      Üdv,

      Attila

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...