2012. március 29., csütörtök

Cradle Mountain és Strahan

Tasmán körutunkat egy rövid túrával folytattuk a Cradle hegy lábánál elhelyezkedő Dove tó körül. A körút előtt a tengerparti részeket vártam a legjobban, úgy gondoltam, hogy majd Maria sziget és a Freycinet félsziget fog tetszeni a legjobban, és tény, hogy nagyon tetszettek. Viszont a Cradle hegy mindegyiknél jobban tetszett. Egyrészt itt volt a legszebb időnk a túra során, pedig nagyon változatos a környék időjárása; a tóhoz felfele menet a buszsofőr mondta, hogy egy héttel korábban még esett a hó, és egy héttel későbbre is havat vártak, de bármennyire szeretem is a havat, egy felhős-szeles időjárás nem a legjobb idő túrázni. Másrészt imádom a hegyeket, és még ha ez nem is az Alpok, azért lényegesen több, mint ami Perth környékén van (azaz semmi). Harmadrészt pedig baromi jól nézett ki a tó a hegy lábánál.

2012. március 22., csütörtök

Hong Kong, ahol a betondzsungel új értelmet nyer

Megszakítjuk kicsit tasmániai közvetítésünket, hogy valami frissről is beszámolhassunk amíg még emlékszünk valamire egyáltalán. Hong Kong ugyanis nem különösebben érdekfeszítő, kivéve ha kis kínai bevándorló vagy, aki csak rizsföldet látott életében. Éves családlátogatásra menet álltunk itt meg két napra és nyugodtan mondhatom, hogy elég volt, fogalmam sincs mit csináltunk volna ha több időnk van. Azért köszi a KPMG-nek, hogy meg lehet szakítani az utazást, ennyi mondjuk járt nekünk ha már Berni hetekig éjszakázott, engem meg szanaszét szivattak éves auditkor.

2012. február 23., csütörtök

Tasmánia északi része

A Freycinet félszigeti túra után útnak indultunk északra Tasmánia keleti partja mentén. Gyönyörű partszakasz mellett haladtunk szinte végig, de mivel én vezettem, Attila pedig aludt, erről sajnos nem lettek képek.

Első megállónk a Bay of Fires, azaz a Tüzek öble volt a sziget északkeleti részén, mely a hosszú, fehérhomokos partjairól híres; a térképen nap jelöli.

2012. február 11., szombat

Bicheno és a Freycinet félsziget

Tasmánia keleti részén kicsit kibabrált velünk az időjárás. Itt éves szinten kevesebb csapadék esik, mint Perthben (és azért Perthben sem esik túl sok), így joggal reméltük, hogy itt biztos megússzuk az esőt. Sajnos nem így lett. Megérkezésünkkor erős szél fújt, ami sátorfelveréshez nem az ideális időjárás, éjjel pedig elkezdett esni. Ekkor még nem is nagyon volt gond, viszont reggel nagyon rákezdett, ami két okból volt rossz: be voltunk zárva a sátorba, ami ráadásul még be is ázott. Kb. 10 körül kicsit alábbhagyott, akkor gyorsan vízmentesítettük a sátrat és bedobtuk a szárítóba a lepedőt. Sajnos egészen 2-ig esett, így fél napunk baromi eseménytelenül telt: jobb híján a konyhában társasjátékoztunk. Ráadásul ez volt a leglepukkantabb kemping az összes közül, ahol megszálltunk, teljesen egyértelmű volt, hogy a konyhában lévő fotelokat lomtalanítás során gyűjtötték össze.

2012. február 6., hétfő

Tasmán állatok

Tasmániában vannak a világ legmenőbb állatai, ez tény, mert én eldöntöttem. De tényleg, még Ausztráliára is rávernek egy lapáttal, mert itt is van minden ami a nagyobb szigeten, plusz még pár extra. Aránylag jó soruk is van, az ember nem nagyon zavar már bele, a sziget harmada ma is dzsungel, meg amúgy is mindenki védett. Hol vannak már azok az idők, mikor pénzt fizetett az állam minden lelőtt tasmán tigris után? Amúgy sikeres kampány volt, vagy 70 éve nem látott senki ilyet, aki meg mégis, az valszeg jetit is talált. Na de foglalkozzunk az élőkkel, ez a tigris amúgy is kicsi meg csúnyácska volt, semmi köze egy mai elegáns nagymacskához. Persze ebben a mezőnyben még így is császár volt, csak ne kapott volna rá a birkahúsra. A képet én csináltam, becsszóra.

2012. január 28., szombat

Maria sziget

Tasmániai körutunk következő állomása a keleti parttól 4 km-re lehelyezkedő Maria sziget (úgy ejtik, mint Mariah Carey nevét). A sziget egy az egyben nemzeti park, és mivel gépjármű közlekedés nincs, ezért biciklit béreltünk; a szigetet így bicikli jelöli a térképen.

2012. január 18., szerda

Fegyenctelepek

Tasmánia fiatal „ország”. Hiába fedezték fel már 370 éve, rendesen csak 200 évvel ezelőtt kezdték el gyarmatosítani, nagyjából a kontinenssel egyidőben. Talán érthető, hogy az ember ide nem pont a történelmi nevezetességek miatt jön, bár éppen a rövid múlt miatt elég sok minden épen megmaradt. Érezték is, hogy ezzel lehetne valamit kezdeni, mert szimplán a természetre építeni a turizmust itt a világ végén kicsit sovány. És ezzel kezdetét is vette a convict (fegyenc) múlt feltárása, merthogy a gyarmatosítás első 50-70 éve másról nemigen szólt.

2012. január 14., szombat

Hobart

Tasmániai utunk első állomása az állam fővárosa, Hobart volt. Ide érkeztünk repülővel, majd a kirándulás legvégén innen repültünk vissza Melbourne-be. A város a sziget déli részén található, emlékeztetőül a térkép; Hobart a repülővel jelzett város:

2012. január 9., hétfő

Hopman Kupa 2012

Mielőtt belemerülnénk a tasmániai élményünk részletezésébe, gyorsan szeretnék írni az igencsak friss, tegnapelőtti teniszélményeimről.

Mivel tavaly nagyon tetszett a Hopman kupa (láttam játszani Djokovicot, Hewittot és Ivanovicot, valamint kaptam autogrammot Murray-től), ezért idén is elmentem.

2012. január 5., csütörtök

Tasmánia bevezető

A karácsonyi szünetet idén egy elég nagy utazással töltöttük. December 15-én indultunk, és január 2-án értünk haza, azaz 19 napig voltunk úton; az első nap teljesen elment az utazással, így táj- és városnézéssel 18 napot töltöttünk. A cél Ausztrália dél-keleti része volt: Tasmánia, Melbourne, valamint az utóbbitól délre elhelyezkedő Great Ocean Road (nagy óceáni útnak lehet talán fordítani).
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...