Választások #1

Először is bocsi, mostanában megint csendesek voltunk. Leginkább azért, mert nem sok minden történt amiről lehetne írni. Ja de, például lett munkám, már két hónapja dolgozom, de erről majd máskor. Most beszéljük inkább az ausztrál szövetségi választásokról, ahol újdonsült állampolgárként most mi is részt vehettünk. Akarom mondani részt kellett vennünk, mert aki regisztrálva van annak szavazni elvileg kötelező, bár meg lehet úszni kemény 20$ büntetéssel. De ne szaladjunk ennyire előre, vegyük át először az alapokat.

A nap videója: A világ legnagyobb repülőgépe megérkezett Perthbe

Nagy nap volt a mai Perth életében: megérkezett hozzánk a világ legnagyobb repülőgépe, az ukrán Antonov An-225 Mriya. Már jó pár hete bejelentették, hogy május 15-én érkezik egy generátorral a fedélzetén, és mivel kb. másfél kilométerre lakunk a légifolyosótól, és általában erre szoktak leszállni a gépek, gondoltam ha ez is erre száll le, milyen jó lesz, csak kisétálunk oda, ahova amúgy is nap mint nap kisétálunk, és megnézzük, hogy száll le. Közel lakunk a reptérhez, így itt már nagyon alacsonyan szállnak a gépek; a kisebb gépeket is szeretjük nézni, és az Emirates Airbus A380-asa azért még mindig lenyűgöző.

Rezsi

Megint elrepült több mint egy hónap, de hát nagyon nincs miről írni, túl sok minden nem történik mostanában. Állásom még mindig nincs (bár legalább voltak interjúk), Berninek van, a baba meg huncutkodik. Sajnos nem is utaztunk sehova sem, ami valamilyen szinten szomorú, az a sok elpazarolt hosszú hétvége (már húsvétot is beleértve)... A lényeg, hogy ez egy elég izzadtságszagú posztnak ígérkezik, csak hogy legyen valami ebben a hónapban is. Talán emlékeztek, hogy tavaly februárban költöztünk be a rezidenciába, tehát több mint egy éve, úgyhogy már beérkeztek az éves (helyenként sokkoló) rezsiadatok a szerkesztőségbe, és én ezt most megosztom veletek, hurrá. Nem kell fintorogni, hátha valakit érdekel...

Munkakeresés 2015 #1

Ma egy szolgálati közleménnyel kezdünk: az utóbbi időben pár ismerőstől hallottam, hogy milyen rossz, hogy nem tudják, melyikőnk ír egy adott bejegyzést és csak találgatni lehet. Volt már, hogy egy ismerősöm mondta, hogy milyen jókat nevetett az egyik bejegyzésemen; na mondom, ha jókat nevettél, akkor valószínűleg Attila írta. Volt már olyan is, hogy megszóltak, hogy káromkodok. Szóval szögezzük le: nem én vagyok a vicces, és nem én káromkodok. Tehát: ha az előző pár mondatból valakinek nem esett volna le, hogy kinek a munkakereséséről lesz ma szó, annak bizony le kell görgetnie a bejegyzés aljára, és ott apró szürke betűkkel fel van tüntetve, hogy „Bejegyezte: Attila / Bernadett”; sajnos a Blogger nem engedi ezt az infot a cím környékén megosztani, ezért a nevükben is elnézést kérünk.

Szóval: vissza a mai témánkhoz, ami az én munkakeresésemről fog szólni. Először is kicsit evezzünk vissza a történelemben: 2012 októberében mondtam fel a KPMG-nél és mentem át a Rio Tintohoz. Akkor még 2013 európai nyaráig terveztünk Ausztráliában maradni, aztán Norvégia vagy Svájc lett volna a cél, így a Riotól kapott 10 hónapos szerződés pont tökéletesen beleillett a terveinkbe. Persze aztán változtak a terveink, és a Rio is meghosszabbította a szerződésemet párszor, amíg nem jelentettem be Lilla érkezését. Ekkor még meghosszabbították a szerződésemet január elejéig, hogy az év végi zárást még meg tudjam csinálni, aztán búcsút intettünk egymásnak. Ezt persze akkor úgy éltem meg, hogy milyen szívás, hogy nem lesz hova visszamennem dolgozni, de végülis egész jól jöttem ki a dologból...

Lilla 1 éves

Bármennyire is hihetetlen, Lilla ma egy éves; ha a technika is úgy akarja, akkor ez a bejegyzés pont akkor kerül közzétételre, amikor született: perthi idő szerint reggel 7:39-kor.

Nem volt célunk a blogot babanaplóvá változtatni, úgyhogy aki nem ismerősünk Facebookon, az bizony születése óta nem is látott róla képet (persze Facebookon sem vagyunk hihetetlenül aktívak, nem dokumentáljuk Lilla minden mozzanatát).

A kórházban töltött nap és a védőnői rendszer

Nagyon régen volt már, hogy Lilla születéséről írtam, és akkor úgy fejeztem be a bejegyzést, hogy legközelebb a kórházban töltött napról lesz szó. Hát ennek már jó pár hónapja, azóta Lilla már nem is olyan kis baba, eltöltött 10 hetet Magyarországon (azaz ebből egyet Rodoszon), aztán én is elkezdtem dolgozni, Lilla pedig bölcsis lett. Szóval zajlik az élet, így megint csak kevés idő jutott a blogra. Viszont végre itt vagyunk, úgyhogy vágjunk is a közepébe.

Munkanélküliség

Megint elment több mint egy hónap, bocsi. Van, hogy nincs miről írni, vagy csak olyanról lehetne amiről annyira nem akarunk. Mint például a mai témánk, amit egyszer úgy akartam megénekelni, hogy happy end a vége. Nem lett az, idén már nem is lesz, úgyhogy minek várjunk vele. Eddig sem volt éppen titok, akivel találkoztam nyáron az tudta. Következzen tehát a második munkanélküliségem véget nem érő története.

Állampolgárság

Sziasztok. Októberi cikkünk (merthogy még október volt mikor elkezdtem írni és örülünk ha havi egy összejön) ezúttal arról fog szólni, hogy miképpen sikerült ausztrál állampolgárrá válnunk. Merthogy a közelmúltban mindhárman megkaptuk, külön időpontban, utoljára Berni pont egy hónapja. Ez azonban sajnos nem jelenti azt, hogy így mindhárman kettős állampolgárok is lettünk, de erről majd később. Vágjunk is bele, ez a bevezető már úgysem lesz érdekesebb.

Puccsok

Rendhagyó poszt következik, egyrészt mert politikával nem szoktunk foglalkozni, másrészt mert a megszokottnál rövidebb lesz, mivel annyira azért nem vágom mi a dörgés, hogy a felszínnél mélyebben is meg merjem karcolni a témát. Egyszerűen csak érdekesnek találom ami és ahogy történt.

Szóval aki olvas híreket talán tisztában van vele, hogy Ausztrália miniszterelnökét, a két éve uralkodó liberális (tehát konzervatív) Tony Abbott-ot hétfőn két miniszterének vezetésével meglepetésszerűen megpuccsolta a saját pártja, azaz leváltották a párt és a kormány éléről is, mert errefelé ez együtt jár.

Ház projekt #12 - Afterparty

Hát (-tal nem kezdünk mondatot) sikerült megint masszívan elhanyagolni ezt a szerencsétlen blogot, két hónapos szünet talán még sosem volt. Elmentünk szabadságra, vagy mivel magyarázzam, bocsi. Most viszont ráérek, úgyhogy öveket becsatolni, ezennel megpróbálom lezárni ezt a házas történetet, ameddig még emlékszem egyáltalán, hogy mi mikor és hogyan történt. Azért mégiscsak 6 hónapja beköltöztünk már, de még mindig nem hiszem el. Kanyarodjunk tehát vissza a napfényes februárba, és nézzük mi történt a beköltözés után.