Jó régen jelentkeztünk megint, de hát húsvét volt közben, amit jól megünnepeltünk azzal, hogy elmentünk az ausztrálok kedvenc nyaralóhelyére, Balira. Úgyhogy a húsvétot annyira nem vettük észre, bár a sonka azért hiányzott, de legalább a locsolás idióta szokását sem ismeri ott senki. Szóval most egy kis bevezető lesz a szigetről, aztán majd Berni belemerül a részletekbe is, most egy darabig lesz miről írni.
Aki nem tudja pontosan (hogy udvariasan fogalmazzak), hogy hol van Bali, annak itt egy térkép, amúgy Indonéziához tartozik (ennek biztos nagyon örülnek).
Aki nem tudja pontosan (hogy udvariasan fogalmazzak), hogy hol van Bali, annak itt egy térkép, amúgy Indonéziához tartozik (ennek biztos nagyon örülnek).
A sziget kb. akkora mint egy megye (153 km széles és 112 km észak-dél irányban) és lakják vagy 4 millióan, pedig a nagy része hegyvidék (vagy vulkánvidék) meg rizsföld, szóval zsúfolt mint a fene. Mi a sziget dél-nyugati részén, Legianban laktunk.
Az emberek amúgy szinte már túl barátságosak, mindenhez vigyorognak meg hálálkodnak, kicsit furcsák nekem. Lehet a vallás miatt, valami hinduk egyébként, tele is van az utca kis rizses-bizbaszos tálkákkal, amik szerintük napi áldozat az isteneknek. De nem csak emiatt van mocsok, simán szemetel mindenki, főleg aki egész nap egy helyen van és butikozik vagy próbálja rásózni valakire a robogóját, autóját. Jellemző, hogy minden munkára 3 ember van, és még fel is veszik őket, lefogadom, hogy statisztikailag nincs munkanélküliség. Ez egy boltban úgy néz ki, hogy áll egy eladó minden sorban, ha veszel valamit odaadod neki és majd ő elviszi a pénztárhoz, ahol vannak vagy 3-an, egyik tényleg dolgozik, a másik kettő meg nézi. Felvennének ide egy teszkós HR-est és kapásból kirúgná felét a francba. És még így is olcsók tudnak maradni, gondolom agyon vannak fizetve az emberek.
Ez az 5 csillagos hotelünkhöz vezető utca: keskeny, baromi forgalmas, tele éttermekkel és boltokkal. Az emberek kint állnak az utcán és kínálják az olcsó ruhákat és az olcsó masszázst (de azért közel sem olyan agresszíven, mint az arabok).
Az ausztrálok két dolog miatt jönnek ide milliószámra: közel van, meg olcsó. Mármint ozzi mércével, szerintem Magyarországnál drágább, és belegondolva a helyi fizetésekbe a helyieknek nem lehet egy leányálom. Perthből 3,5 óra repülés, késő este érkeztünk és akkor is indultunk haza, szuper volt másnap dolgozni. A jegy meg a szálloda amúgy nem volt olcsó, pedig egy német utazási irodán keresztül intéztük, mert az itteniek elég röhejes ajánlatokkal álltak elő. De a szállodáról majd később.
A terv a szokásos volt, majd bérelünk egy autót azt bejárjuk az egészet jól. Leszállás után fél órával, mikor még csak úton voltunk a szállodába, már nem gondoltam így. Amit itt közlekedésnek hívnak az egyszerűen leírhatatlan. Én ilyet még nem láttam, semmi perc alatt elment a kedvem a vezetés gondolatától is, ezzel valószínűleg megkímélve pár helyi lakos életét. Az infrastruktúrához képest rengeteg autó van, már ez is elég lenne, de minden autóra jut még vagy húsz robogó, komolyan itt mindenkinek van. És még így is ketten-hárman mennek egy robogón, többnyire féloldalasan ülve, kapaszkodás nélkül, hogy még valami cuccot is tudjanak vinni. Pakolni amúgy tudnak, volt olyan robogó amin 3 méter magasan állt a cucc, meg olyan pickup amire vagy 10 disznót felpakoltak ketrecestül. Egészen félelmetes, ahogy mész az autóval és mindkét oldalról (sávon belül!) előz egy robogó, miközben előtted is vannak vagy tizen. Közben folyamatos dudálás, mindenki előz mindenkit, lámpa nem sok van, de a zöld előtt pár másodperccel már dudálnak, hátha az eleje nem figyel (ezt mondjuk pár helyen be lehetne vezetni). A sávok festése csak tájékoztató jellegű, amíg nem jön szembe autó addig középen mennek, a robogó nem számít, ha az jön szembe akkor még simán előznek is, az meg majd megoldja valahogy. Úgyhogy kevésnek éreztük magunkat ehhez és inkább befizettünk túrákra, így volt sofőrünk.
Szokásos utcakép
A pasi talán a piacra indult a robogóval
10 disznót is el lehet vinni egy kisebb autón
A kaják nekem nem jöttek be, tipikus ázsiai rizses-zöldséges-tengeri herkentyűs cuccok, a végén már pizzákat ettem, azt még itt se nagyon tudják elrontani. A kaja kb. magyar éttermi árakon van, ozzi fizetéshez képest ez nagyon olcsó, mentünk is minden este . A reggeli a hotelben mondjuk jó volt, bár már azt is untam. Kaja mellé jólesik a sör, az az egyféle ami van a szigeten, Bintang a neve (minden ozzi turista bintangos pólóban van, mintha kötelező lenne), tulajdonképpen iható, csak hamar megmelegszik. Csapolt sör meg nincs. Bor van, valami iszonyatosan drága, mert helyi nem sok van, az importon meg óriási vám.
Így bevezetésnek ennyi jutott eszembe, majd jönnek ennél részletesebb leírások is.
Sziasztok!
VálaszTörlésÉrdekes volt amit írtál.
Ez az a hely ahová el kell menni...de...ne nézz körül , ne egyél, csak napozz a parton.
Roland
Roli, nem igazán értem a hozzászólásodat. Mi nem vagyunk azok a fajták, akik elmennek valahova, és csak fekszenek a tengerparton vagy a medenceparton egész nap. Balin is elég sok helyen voltunk, igaz több helyre mentünk volna, ha nem annyira fárasztó a közlekedés. Majd olvasd el a többi Balis bejegyzést is.
VálaszTörlésÉn értem mire gondolt Roli... gondolom félig viccesen akarta azt mondani ezzel, hogy "ne nézz körül mert minden mocskos, meg zsúfolt", "ne egyél, mert a kaják eléggé unalmasak és nem nagy szám", csak napozz a parton - ez a vége meg már a vicc része volt szerintem. :)
VálaszTörlésAmúgy mi jövőhét szerdán utazunk baráti társasággal, Magyarországról (18 órás repülőút, először repülök, juppy!! :D ), Tanjung Benoa-ba és kíváncsian olvastam el az összes bejegyzést és hát, meghoztátok az utazáshoz még jobban a kedvem - bár a bélférgektől meg a hüvelyfertőzéstől azért tartok kicsit... :D De remélem nem lesz gond! ;)
Szia! De jó Nektek, biztos szuper lesz a nyaralás! Próbáljatok minél többet körbenézni a szigeten, mert megéri, annak ellenére, hogy baromi fárasztó tud lenni. Vegyetek el a reptéren prospektusokat, mert az egynapos utak nagyon jók, mi is ugye ketten kaptunk egy söfőrt meg egy idegenvezetőt, és rengetek helyre elvittek. A fertőzés dolog meg szerintem talán fel van fújva, vagy lehet, hogy csak nekünk volt szerencsénk; persze vizet nem ittunk, de azon kívül minden mást ettünk-ittunk, amit nem szoktak javasolni (jég, helyi vízben mosott zöldség-gyümölcs).
TörlésA Roli meg nagyon szeret piszkálódni, azért szúrtam le. :)
Jó utat Nektek!