A Canterbury roncs és a cápa

Lassan már illene befejezni NZ-t, de még mindig van hátra pár nap, nem is eseménytelen. Egészen döbbenetes mennyi szuper dolgot csináltunk ott bő két hét alatt, ezekre asszem örökké emlékezni fogunk. A sorba illeszkedik a búvárkodás is, mert olyan nincs hogy eljövünk ide és nem merülünk. Merthogy NZ persze erről is híres, rengeteg hely van a két sziget körül ahol érdemes merülni, némelyiket szándékosan alakították ki, például jó helyen elsüllyesztett kiöregedett hajókból. Mi is ilyenre készültünk, mégpedig a legjobb helyen, az északi szigetnek is a tetején, a festői Paihiában.

Események

Gondoltam legyen egy gyors felsorolás az elmúlt hónapok emlékezetes helyi eseményeiről, melyek egyenként nem érnének meg egy bejegyzést, de így együtt talán elérik az ingerküszöböt. Ha nem, azt csak arra tudom fogni, hogy itt még egy tisztességes békemenet vagy hídfoglalás sincs ahol lehetne kicsit hőbörögni, kénytelen vagyunk beérni sporteseményekkel, koncertekkel. Ezekből mostanában nem kevés volt, kis túlzással több rendezvényre jutottunk el mint két év alatt összesen. Na nézzük.

Információk és tanácsok Ausztráliába készülőknek

Viszonylag gyakran megkeresnek idegenek emailben, hogy válaszoljak mindenféle Ausztráliába költözéssel kapcsolatos kérdésre. Egyre kevésbé szeretek ezekre az emailekre válaszolni, leginkább azért, mert a magyar ember alapvetően hálátlan, és a kérdezők 80%-a meg sem köszöni, hogy vettem a fáradságot és megválaszoltam a kérdéseit (hozzá kell tennem, hogy nagyon sok olyan kérdést kapok, amire egy egyszerű Google kereséssel is lehetett volna választ kapni, és ez elég elszomorító). Aztán van az olyan kérdező, aki helyében én biztos nem jönnék ki; például: „Szia! Barátnőmmel elhatároztuk, hogy kiköltözünk Ausztráliába. Már elkezdtünk gyűjteni. Mit tudsz tanácsolni?”. És mikor leírom, hogy leginkább azt, hogy jól gondolják meg, hogy mit csinálnak, és hogy mennyit fognak itt csak az első héten költeni – persze mindig hozzáteszem, hogy senkit nem akarok lebeszélni, csak azt akarom, hogy mindenki tudja, mire vállalkozik, és kb. mennyi induló tőke kell. Na és akkor erre kapok vissza egy felháborodott emailt, hogy „Úgyse tudsz lebeszélni”, és akkor azért kicsit elmegy a kedvem az egésztől. Persze tisztelet a kivételnek, mert vannak nagyon rendes emberek, akik tényleg értelmeseket kérdeznek (pl. „Végigolvastam a blogotokat, és sok kérdésemre találtam választ, de észrevettem, hogy xy témáról még nem írtál, így erről szeretnék kérdezni”), és meg is köszönik a választ.

Waitomo Caves, avagy barlangtúra kicsit másképp

Ez az a program, ami eredetiben nem szerepelt az itinerünkben. Eredetileg Rotoruából én észak-kelet felé terveztem továbbmenni, a Coromandel félsziget felé, ugyanis van ott egy forró vizes strand (Hot Water Beach), ahol a strandon, ha az ember ás magának egy gödröt, feljön a forró víz a föld alatti meleg forrásokból, és már kész is a privát termálmedencéje.

Aztán beszélgettünk kanadai barátainkkal, akik két évvel előttünk voltak Új-Zélandon, és ők mondták, hogy voltak egy úgynevezett „black water rafting” nevű programon a Waitomo barlangoknál, és nagyon ajánlották, mivel egy kicsit extrém dologról van szó; de erről majd később.

Maori est Rotoruában

Kis trópusi búvárszünet után folytatjuk NZ kalandjainkat, bármennyire égő is, hogy áprilisban írunk decemberről, de nyugi jut még májusra is. Tongariro után csapattunk tovább északnak, a szerényen csak Thermal Explorer Highwaynek nevezett úton. Van ami nem hangzik jól magyarul, hadd ne fordítsam le. Azért hívják így mert mindenféle jön fel a föld alól, a környék tele van vulkánokkal, gejzírekkel, forró iszapmedencékkel, termálfürdőkkel, stb. Útközben érintettük az ország legnagyobb tavát (Taupo tó, naná hogy egy kráter az egész) és megálltunk bedobni pár képeslapot, ami pár hét múlva nagy meglepetésre meg is érkezett Magyarországra. Merthogy a helyszínen leesett, hogy rossz postaládába dobtuk be, ezek szerint itt nem csak egyféle postaláda van, csak tudnám miért kék mind a kettő.

A nap képe: Gili Air, Indonézia

Idei húsvéti szünetünket az aprócska Gili Air szigetén töltjük. A három pici Gili sziget (Trawangan, Meno és Air) Bali keleti szomszédja, Lombok partjainál helyezkednek el. Mi múlt péntek este repültünk Perth-ből Balira, majd szombat reggel Baliról jöttünk tovább komppal.

A szigetek nagyon nyugisak: nincs se autó, se motor, sőt még aszfaltos út sem. Aki nem szeret gyalogolni, az póni-taxival is közlekedhet. A szigetet úgy másfél óra alatt lehet körbegyalogolni.

Tongariro Crossing, avagy túra az aktív vulkánnál

Új-Zéland a túrázók Mekkája. Számtalan túraútvonal van, és míg a leghíresebbek mind több napos túraútvonalak, talán a legismertebb egy napos a Tongariro Crossing. Több napos túrát nem vállaltunk be; egyrészt időnk sem lett volna rá, másrészt pedig azért az már egész más tészta, több napra való felszerelést és élelmet kell cuccolni az embernek, speckó felszerelés is kell hozzá, mint például jó minőségű hálózsák, stb. De miután tavaly Tasmániában kicsit megbántam, hogy a Cradle Mountain-nél nem hagytunk magunknak több időt és nem másztuk meg a hegyet, még egyszer nem akartam ezt a hibát elkövetni, és mondtam Attilának, hogy ezt a túrát mindenképpen meg szeretném csinálni, még ha kicsit hosszúnak is tűnik.

Wellington

A Fox Glacier-ben töltött éjszaka után (az egyik legjobb kemping volt) másnap mentünk tovább észak felé. A Déli sziget nevezetességeit lényegében letudtuk, de még 600km-re voltunk Picton-tól, ahonnan a komp indult az Északi szigetre. Úgy döntöttünk, hogy ezt a távot megbontjuk, és alszunk egyet Nelson-ban, ami a sziget második legnagyobb városa, ahonnan már csak két óra lesz az út másnap. Odafelé végig esett, először tapasztaltuk meg a rettegett nyugati parti időjárást. Azért egy-két helyen megálltunk, például a „Palacsinta sziklák”-nál, ami teljesen a tavaly megcsodált Apostolokra emlékeztetett minket.

Hopman Kupa 2013

2011 és 2012 után idén is ellátogattam a Hopman Kupára. Aki lemaradt volna az előző beszámolókról: ez egy országok közti vegyes teniszverseny, 8 országot egy férfi és egy női versenyző képvisel.

Gleccsertúra

Mielőtt rátérnénk mai témánkra jöjjön egy szolgálati közlemény: szeretném megjegyezni mennyire tönkrevágta a lelkivilágomat, hogy a Milford Sound-ról írt előző posztomat az átlagnál lényegesen kevesebben olvasták. Pedig ebbe aztán annyi képet raktunk mint még soha, örökké ezért megy a sírás aztán ha ott van akkor meg senkit sem érdekel. Szóval mindenki gyakoroljon bűnbánatot és tessék elolvasni azt is, különben átváltok megnemértett művész üzemmódra azt leteszem a lantot.