Swan Valley

Január közepén egy régóta esedékes programot sikerült végre megejteni, elugrottunk egy délutánra Perth házi borvidékére, melyet a folyóról Swan Valley-nek neveztek el. A központtól úgy 25km-re keletre kezdődik a borvidék, ami állítólag egy völgy, bár én csak a síkságot láttam belőle. Van itt egy rakás kisebb-nagyobb borászat, házi sörfőzdék, csokigyárak, szép rendezett környezet, komoly marketing, szóval lehet itt egy kis turizmust csinálni. Ha meg valamit lehet, azt errefelé meg is teszik, úgyhogy vidáman el lehet itt tölteni egy napot, aztán máskor még egyet anélkül, hogy kétszer ugyanoda mennél. Minden borászat egész héten nyitva, csekély összegért vagy ingyen lehet kóstolni amennyit akarsz. Aztán persze lehet is venni, de különösebben nem várják el.
Már régóta terveztük, hogy meg kéne nézni, szeretjük az ilyen boros helyeket, de sajnos csak most sikerült összehozni. Egyébként kanadai barátainkkal mentünk, ők Anne és Max (olyan hülyén néz ki leírva, hogy Anne-el és Max-el, ezt ajánlom figyelmébe az összes ökörnek aki szerint szép a nyelvünk), már voltak itt egyszer, úgyhogy kicsit ismerték a járást.

Külön jó volt (meg biztonságosabb), hogy Max vezetett és nem én, bár azért a végére valszeg ő is túllépte az megengedett alkoholszintet. Merthogy itt nem a zéró tolerancia az úr, egy korsó sör vagy pohár bor simán belefér (valaki felvethetné Viktornál is a lehetőséget). Dél körül indultunk és bemelegítésnek mindjárt a legnagyobb pincészetbe mentünk, asszem Sandalford a neve. Hát iszonyatosan profin van megcsinálva a hely, szép a környezet, még koncertek is vannak (most volt Sting, lesz Santana), hozzáértő személyzet, finom borok.

2,5 dollárért megkóstoltunk vagy tizet, volt köztük 50 dolláros csúcsbor, meg 18%-os likőr is (ebből vettünk is egyet). Egy kóstolás persze csak boronként mondjuk 2-3 kortyot jelent, de sok kicsi sokra megy, azért nap végére éreztem a „fáradtságot”. Venni egyébként nem kötelező sehol, mi is csak két helyen vettünk valamit.

Itt épül a színpad Sting-nek

Innen a Duckstein Sörfőzdébe mentünk, ahol valami németes hangulatot próbálnak megvalósítani, kevés sikerrel. Mondjuk a helyi sör rendben volt, lecsúszott a korsó a nagy melegben amíg rohadt sokat vártunk a kajára. Azt tudni kell, hogy Ausztráliában nem mindenhol veszi fel a pincér a rendelést, sokszor egy pulthoz kell fáradni, megmondani mit akarsz, és egyből fizetni is. Hát itt is ez volt, pincér volt elég, de csak annyi dolguk volt, hogy nézzenek bután meg kihozzák a cuccot, a kedves vendég meg álljon 20 percet sorba. Aztán meg nem egyszerre jött a kaja sem, ami egyébként nem volt rossz, én fehér kolbászt ettem, Berni meg egy brutális gulyáslevest, tényleg frankó volt. Vagy lett volna, ha nem a leglassabban táplálkozó kapja a legforróbb kaját legutoljára.

Ebéd után mentünk tovább, a következő hely nem volt nagy szám, annyit érdemes megemlíteni, hogy találtunk a pincében Tokajból származó hordókat. Mentünk tovább egy bekötőúton, jobbra volt valami Mann pince, be is mentünk. Előjött az öreg Mann, elmondta röviden a sztorit, hogy hobbiból, minden nagyüzemi technika nélkül csinál párszáz palackot egy évben, majd közli, hogy összvissz egyféle bora van, és az is pezsgő. Gondoltam ez kicsit necces, dehát rendes volt az öreg, kóstoljuk meg. Töltött a jéghideg pezsgőből, nem is keveset, és végülis az egyik legjobb volt amit valaha ittam, az összes Törley elbújhat. Kértem még egy pohárral, meg vettünk egy üveggel, meg a kanadaiak is.


A következő hely nevére nem emlékszem, nem volt semmi érdekes, itt is ittunk. Kint az úton nekifutásból loptam egy kis szőlőt a tőkéről, mert jól nézett ki (meg finom is volt). Persze elég nagy ökörség volt, mert mi van ha permetezett, dehát már „fáradt” voltam ezen agyalni, rosszul meg nem lettem végülis.


Bementünk még az egyik helyi csokigyár boltjába, ettünk egy kicsit, aztán hazafelé még egy helyre beugrottunk. A Houghton Pincészet szintén elég neves errefelé, a Sandalforddal versenyeznek mindig, hogy ki a király, itt is végigittuk a menüt, nem volt rossz ez sem. Aztán irány haza, már vagy 5 óra volt.

Összességében jó kis nap volt, viszonylag olcsón meg is úsztuk, ha azt nézzük, hogy egy szervezett csoportos túra 80-100 dollár, és ugyanúgy csak elvisznek 5-6 helyre kóstolni (ami ugye amúgy kb. ingyen van), meg adnak valami ebédet talán. Úgyhogy jobb volt ez így, megyünk máskor is (majd ha hidegebb lesz), mert még van vagy kétszer ennyi hely ahol nem voltunk.